Index Vakbarát Hírportál

Ő váltotta valóra Szabó Győző álmát

2021. augusztus 3., kedd 13:34

Szeptember 2-ától vetítik a hazai mozik a Toxikoma című filmet, amely Szabó Győző életrajzi könyve alapján készült. Az alkotást producerként Illés Gabriella jegyzi, aki az Indexnek elárulta, az elején egyáltalán nem volt benne biztos, hogy valóban ő a megfelelő ember erre a feladatra. Végül a színész volt az, aki meggyőzte, hogy vágjanak bele a közös munkába, így a számtalan tévés és színpadi projekt után a Toxikomával filmproducerként is debütálhatott.

Illés Gabriella több mint húsz éve dolgozik a szórakoztatóiparban. Még kislány volt, amikor csatlakozott a Harlekin Gyermekszínpad társulatához, majd 18 évesen elindult a Magyar Televízió Riporter kerestetik című tehetségkutatóján, ahol a legjobb hat között végzett. Innen a kereskedelmi televíziókhoz vitt az útja, melynek során – végigjárva a ranglétrát – gyakornokként, majd szerkesztőként, főszerkesztőként és végül producerként dolgozott. Először az RTL Klubhoz, majd a TV2-höz került, ahol olyan műsorok producere lett, mint az Uri Geller-show, a Megasztár vagy A Nagy Duett. 2013-ban már a TV2 kábelcsatornáinak kreatív vezetőjeként dolgozott, egy évvel később viszont beindult a saját vállalkozása, és búcsút intett a televíziózásnak.

A TulipánTündér Produkcióval, amelyben Molcsányi György az üzlettársa, azóta több nagyszabású vállalást is sikerre vitt. Elsőként A Játékkészítő, majd az Álomutazó című, saját fejlesztésű mesemusicaleket mutatták be a közönségnek, de több nagyszabású kiállítást is szerveztek, köztük a Gateway to Space és a The Champion című tárlatokat. Emellett életre hívták az Andrássy Élményközpontot, és megnyitották a VR Vidámparkot a belvárosban, mostanra pedig az első filmes munkájukon is túl vannak: Illés Gabriella jegyzi producerként a Toxikoma című alkotást, amelyet szeptember 2-ától vetítenek a hazai mozikban. Ennek apropóján beszélgettünk a producerrel tévézésről, filmezésről és persze Szabó Győzőről is, hiszen az ő sztorija adta az alapot Illés Gabriella első filmjéhez.

Emlékszik még, mi fogta meg annak idején a televíziózásban?

Már gyerekként is nagyon szerettem a színház és a filmkészítés világát, de akkor úgy képzeltem, a prózai szerepek mellett egy színésznek táncolni és énekelni is kell, utóbbi pedig nekem nagyon nem ment. Mivel alapvetően maximalista ember vagyok, frusztrált volna, ha valamiben nem tudom a maximumot adni. A televíziózással is egészen fiatalon kerültem kapcsolatba, amikor egyszer eljött hozzánk egy tévés stáb forgatni. Láttam, ahogy a riporter kérdéseket tesz fel, és utána az operatőrrel vágóképeket készítenek, ami számomra nagyon szimpatikus volt. Aztán be is szippantott, 14 évesen már azt írtam az egyik iskolai fogalmazásomban, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. 

Az előtér és a háttérmunka közül miért az utóbbit választotta?

Volt egy időszak, amikor párhuzamosan mindkettő megvolt az életemben. A Viasaton Pesuth Ritával vezettem műsort, a TV2-n pedig Tatár Csillával, de van az az íratlan szabály, hogy az ember lánya döntse el, melyik irányt választja, és nekem valahogy teljesen egyértelmű volt, hogy a háttérmunkát szeretném. Voltam szerkesztő, főszerkesztő, aztán az Uri Geller-show-val lettem producer.

Tévés műsorok producereként pontosan mi volt a feladata?

A televíziónál ez inkább egy kreatív pozíciót jelentett, mellyel a költségvetésért is felelt az ember. Adott egy keretösszeg, vagy esetleg lobbiznia kellett azért, hogy megkapja azt, illetve magát a műsort. A Nagy Duett tipikus példája ennek: háromszor cserélődtek a programigazgatók, mire sikerült átverni a produkciót. Egyébként ez egy saját ötlet alapján készült formátum volt, amit nagyon szerettem. Sokáig lapult az íróasztalom fiókjában, és boldog vagyok, hogy bár már rég nem vagyok a televízióban, még mindig rendre feltűnik, és sikeres. A feladat tehát az volt, hogy megvalósítsak egy műsort a kreatív elképzelések alapján, a kreatív csapatot vezetve, és megtartva a költségkeretet, amit erre szánnak. Alapvetően az volt a fontos, hogy azt a nézettséget hozzuk, amit elvártak. Ez volt a siker fokmérője. Ebből a szempontból a televíziózás elég kegyetlen dolog, mert miután lemegy a műsor, másnap már látod, hány emberhez jutott el. Amikor beköszöntött a gazdasági válság, Várdy Zoltán vezérigazgató úr azt mondta, lehet bevinni ötleteket, és ha tudunk szponzorokat szerezni hozzá, megvalósíthatjuk a műsorokat. A későbbi karriertervem miatt nekem ez egy fontos lépés volt, mert megtapasztalhattam, mi van akkor, ha nemcsak elkölteni, hanem meg is kell teremteni egy produkcióhoz a pénzt.

Mennyiben más, amit most csinál?

Most, ha van egy ötlet, a sajátunk vagy másé, annak meg kell teremteni a financiális hátterét. Ez lehet befektetés, pályázati forrás, sokféle útja-módja van. Én tulajdonosként befektető is vagyok a vállalkozásaimban, ami szerintem egy fontos dolog, mert így gazdaságilag is elköteleződöm a partnerek, illetve a projekt felé. De megmaradtam az a kreatív producer, aki benne van a munkafolyamatokban, az arculattervezéstől kezdve a tartalomkészítésig mindenben. Egyébként jellemzően szerintem két típusú emberből lesz producer. Van, akinek gyártási vonalon elsősorban a pénzt kell megfognia egy produkciónál, és van az én utam. Ha – mondjuk – az ország leghíresebb producerét, Andy Vajnát vesszük alapul, látni a filmforgatásokról olyan képeket, amelyeken ott ül a helyszínen. Azt hiszem, Andyhez hasonlóan én is csapatjátékos vagyok. Szeretem, ha a kollégák is hoznak ötleteket, tudom revideálni az elképzeléseimet, ha valaki meggyőz. Azt viszont tudni kell, hogy a producernek vétójoga van, az utolsó szó mindig az övé. Nyilván a módosítások költségeit neki kell állnia, de ő az, aki a legvégén mindent jóváhagy.

Tulajdonképpen miért jött el a tévétől?

Mert már megvolt a saját vállalkozásom. A TulipánTündér Produkció 2013-ban született, és 2014 májusában jöttem el. Úgy éreztem, nem maradt már a televíziós karrieremben olyan jellegű dolog, amitől lúdbőrözött volna a hátam. Már évekkel korábban, a kábeltelevíziós kreatív igazgatói pozíció előtt készültem rá, hogy – akkoriban még meseprojektként hívtam – megszülessen A Játékkészítő, amit a programigazgatóval és a vezérigazgatóval is engedélyeztettem, tehát igazából tudták a csatornánál, hogy mibe szeretném vágni a fejszémet. Máskülönben meg annyira más lett a tévés piac, hogy azt vettem észre, a saját csapatommal a saját nézettségi rekordjainkat próbáljuk elérni. Már nem is megdönteni, mert teljesen megváltozott a televíziós torta – korábban volt, hogy a Megasztár 54 százalékos nézettséggel futott, amit akkor már lehetetlenség volt elérni. Nem volt olyan műsorformátum, olyan zsáner, ami megmozgatott volna. Talán ha a sorozatok hamarabb jönnek, lehet, hogy átnyargalok egy fikciós világba. A legutolsó televíziós munkám egy olyan formátum volt, ami nagyon újszerű, és szívesen csináltam formátumfejlesztőként, ez a Magyar Televízió Virtuózok című műsora, amiben már a vállalkozói léttel párhuzamosan dolgoztam, miután eljöttem a TV2-től.

Mi volt a célja a vállalkozással?

Nagy álmom volt, hogy egy olyan típusú műsort hozzunk létre, amely a televíziós karrieremben a legkedvesebb produkciókhoz, a Megasztárhoz, A Nagy Duetthez, azaz a nagy show-műsorok világához kapcsolódik. Ugyan a színházi elköteleződésem miatt egy dramatikus műben gondolkoztam, de szerettem volna a nagy show-műsorok világában, a koncertek hangulatában való kiállást megmutatni, illetve a cirkusz, a varieté világa is nagyon foglalkoztatott. Én rendíthetetlenül hiszek a mesékben, hogy azok a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt fontosak. A gyerekeknek azért, mert azáltal stabilan tudnak a felnőttek világában is barangolni, illetve a nehézségek és a sikerek mentén egészségesek maradni, a felnőtteknek pedig kell az a kis leállás, kikapcsolódás, hogy a mindennapi monoton zötykölődésben újra higgyenek dolgokban, és újra tudjanak varázslatba esni. Azt szoktam mondani, én vagyok az a lány, aki vállalkozást épített arra, hogy hisz a mesékben.

Ami csak gyarapszik, láthatóan egyre több projektet visznek párhuzamosan. Soha nem volt kudarcélménye? Bármi, ami nem sikerült, és valamire esetleg megtanította.

A vállalkozásaimban és a televíziós műsorok közül is volt olyan, ami nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Volt egy show-műsor, ami ellen én nagyon ágáltam, de az én egy szavazatom akkor nem sokat ért. A csatornánál nagyon hittek ebben a formátumban, pedig ha valami nemzetközileg sikeres, még nem jelenti azt, hogy Magyarországon is az lesz. Én akkor azt éreztem, hogy ez a formátum nem a magyar közízlésnek való, nem tud sikeres lenni nálunk. Ez be is igazolódott, és a műsort egy idő után át is pozícionálták egy másik idősávba. Ez nekem egy megerősítés volt arra vonatkozóan, hogy az ember a gyomrában jól érzi a dolgokat. Én akkor kiálltam egyébként a véleményem mellett, de lehet, hogy nem jól érveltem, vagy nem voltam elég fontos pozícióban. A műsor producereként sem sikerült vétójoggal élnem.

Alapvetően meseprojektekkel indította a vállalkozását, a Toxikoma ehhez képest egy meglehetősen kemény témát dolgoz fel. Hogy jött képbe a film, és mi fogta meg a sztoriban? Egyáltalán: hogyan illeszkedik a mesés produkciók közé?

A TulipánTündér Produkció működése során ez az első olyan lehetőség, amikor nem saját ötlettől vezérelve, hanem felkérésre készítettünk valamit. Szabó Győző keresett meg, akivel akkor már túl voltunk A Játékkészítő produkción, de korábban több televíziós műsorban is dolgoztunk együtt. Elém tolta a regényét, és megkért, hogy olvassam el. A könyvből nagyon sok kérdésre választ kaptam én is. Egyrészt nagyon tetszett, hogy van benne egy jófajta koszosság, tényleg érezhető, hogy ezt saját maga írta, másrészt az addikció azért az én környezetemben is jelen volt. Az elején persze felvetettem, hogy talán nem én vagyok a legmegfelelőbb ember erre a feladatra, de Győző mindenképp velem szerette volna megcsinálni a filmet.

Azt mondta, az a szíve vágya, hogy valósítsam meg az álmát.

Egyébként szerintem a Toxikoma is egy mese, csak egy felnőtteknek szóló, szívszorongató történet. Műfaját tekintve persze dráma, de az egész lényege, hogy az az ember, aki A Játékkészítő akcióhőse, illetve később az Álomutazó báránya lett, hogyan élte meg a személyes történetét, amelyben ugyanúgy, mint minden mesében, a jó és a rossz küzdött meg egymással, csak ebben az esetben mindkettő Szabó Győzőben van. A főhős végigmegy a küzdelmeken, és arra, hogy a jó elnyeri jutalmát, a példa, hogy Győző életben van. Túlélte ezt a dolgot, ami már önmagában is hatalmas teljesítmény, és még egy missziója is lett: szeretné felhívni a figyelmet erre a problémára, a függőségre, ami sajnos a mindennapokban itt van velünk, csak lesütjük a szemünket, és nem beszélünk róla.

Önben is van ilyen jellegű küldetéstudat?

Én szerencsére nagyon nem vagyok egy függő alkat, de mivel az én életemben is megjelent az addikció, olyan formában, hogy a környezetemben több drogproblémás, baráti és magánéleti szál létezett, elgondolkoztam, hogy vajon mi az, amiért nekem dolgom van ezzel az egésszel. Aztán az jutott eszembe, lehet, hogy pont az, hogy beszéljünk róla, és példát mutassunk vele. Nagyon bízom benne, hogy megnézik az emberek, hogy Szabó Győző miatt hajtja őket egyfajta kíváncsiság, ami majd átformálódik, és amikor kijönnek a moziból, akkor elgondolkoznak azon, hogy az ő környezetükben milyen függőségek vannak, és egyáltalán beszélnek-e róluk. Az addikciónak megannyi arca van, és nem nézünk szembe vele; bízom benne, hogy ilyen formán tudunk hatással lenni azokra az emberekre, akik végül úgy döntenek, megnézik a történetünket.

Egyébként miután elolvasta a könyvet, változott a véleménye Szabó Győzőről?

Mindig is nagyon felnéztem Győzőre, és nagyon szerettem őt. A Játékkészítő főszerepe nagyon nagy vállalás volt a részéről, emlékszem, a hátán tolta végig az egész darabot, beletette a szívét-lelkét. Ez amúgy mindenben érezhető, ha valamiben benne van, akkor azt 130 százalékosan csinálja. A könyvében annyira plasztikusan leírja mindazt, ami történt vele, hogy miután elolvastam, még inkább megnőtt a megbecsülésem és a szeretetem Győző irányába, még inkább felnéztem rá. Aki ezt végigcsinálta, és ebből fel tudott állni, ezerből egy. Tényleg példaértékű teljesítmény.

Producerként volt beleszólása az alkotómunkába?

Herendi Gábor, a film rendezője úgy vállalta el a munkát, ha nemcsak rendező, hanem producer is lehet egyben, amibe én belementem. Egyébként is hasonló a szemléletünk, és együtt nyilván többek vagyunk. Már a forgatókönyv-fejlesztésbe is beszállt, ugyanakkor azt ígérte, hogy cserébe megtanít rá, hogyan kell filmet készíteni, ami egy fantasztikus mesterkurzus volt. Elképesztő közösségben alkottunk, és sok mindenben együtt döntöttünk. Én egyébként alázatos embernek gondolom magam, tisztában voltam vele, hogy a filmkészítés nem az én szakterületem, így sokat kérdeztem, és rengeteget tanultam a munkálatok során. Bizonyos dolgokról persze határozott véleményem volt, de azt gondolom, alapvetően egy emberbarát producer vagyok, ha valakinek van ötlete, mindig nyitott füllel hallgatom, ami most is így történt. Volt olyan, hogy pont Győző lobbizott valamiért, ami miatt aztán átvariáltuk az egész menetrendet és költségvetést, de érdemes volt, mert a film egyik legerősebb jelenete lett. Visszagondolva egyébként nem érzem azt, hogy a filmkészítés túl sok mindenben különbözne egy televíziós nagyprodukció elkészítésétől. Nyilván azért, mert a produceri munka maga a megvalósítás, az ütemezés, illetve hogy miként visszük sikerre a produktumot, nagyon hasonló. De nagyon érdekes és izgalmas kaland volt, és nagyon hálás vagyok Herendi Gábornak, hogy bevezetett ebbe a világba.

Tervezi esetleg, hogy ezek után vállal majd újabb filmeket, vagy korai még ezen gondolkodni?

Szeretnék még filmeket készíteni, vannak is ötletcsírák a fejemben, de most nagyon sok minden mással kell foglalkoznom, szeptemberig nagyon be vannak osztva a napjaim. Ez abból fakad, hogy a mi szektorunkat többszörös csapás érte az utóbbi időben. Először a taotámogatás eltörlése volt, ami váratlanul ért, hiszen sokat dolgoztunk azért, hogy megkapjuk az összes kreditet, amivel ezt a támogatási formát lehívhatjuk, és voltak olyan vállalásaink, amelyeket annak fényében tettünk meg, hogy ezek még meglesznek. A vállalások maradtak, viszont a támogatás már nem érkezett meg, úgyhogy ilyen formán ez nagyban átírta a térképet, a forprofit vállalkozásból kellett a nonprofit vállalkozás vállalásait pótolni, amit addig tudtunk vinni, amíg a pandémia révén nem kellett mindent bezárni. Producerként viszont egyre nyitottabbak lettünk, jobban meghallva az ajtón bekopogó lehetőségeket, és hogy ne csak a saját álmainkat valósítsuk meg, elkezdtünk élménymenedzsmenttel és kommunikációval is foglalkozni. Van egy nagy megbízatásunk, ami még e hónapban kerül bemutatásra, egészen unikális dolog. Egy olyan show-műsor, ami nem színpadon, hanem egy felvonulás keretében lesz látható. Emellett a mogyoródi Aquaréna élménymenedzsmentjével is foglalkozunk, a Millenáris Park olimpiai aktivitásainak, a Bajnokok Parkjának és az ottani kiállítás, a magyar olimpikonok 177 mesés győzelméhez kapcsolódó relikviatárlat kommunikációját is mi visszük. A VR Vidámpark üzemeltetése, a saját fejlesztésű VR-élményeink nemzetközi értékesítése és a Toxikoma promóciója mellett pedig nagyon szeretnénk az Álomutazó kőszínházi verzióját is műsorra tűzni idén decemberben.

(Borítókép: Illés Gabriella. Fotó:  Gorondy-Novák Edit / Index)

Rovatok