Index Vakbarát Hírportál

Megvan az ok, amiért Meghan és Harry otthagyta a királyi családot

2021. november 30., kedd 15:52

II. Erzsébet két éve üzleti szempontból dönthetett, ami a sussexieknek nagyon nem tetszett.

Harry herceg és Meghan Markle 2020 elején sokkolta a világot azzal, hogy bejelentették, visszalépnek uralkodói tevékenységüktől. Hogy konkrétan mi ösztönözte őket erre a döntésre, már közel két éve találgatják a szakértők és a nem szakértők egyaránt, most azonban úgy fest, kiderült az a bizonyos miért.

A héten jelenik meg Christopher Andersen Brothers and Wives: Inside the Private Lives of William, Kate, Harry and Meghan című könyve. A botrányszagú írásból már kaphattak is ízelítőt a brit királyi család iránt érdeklődők, a szerző ugyanis azt állítja egy már nyilvánosságra hozott részletben, hogy maga Károly herceg tippelgette annak idején, hogy vajon milyen lesz a sussexi pár gyermekeinek bőrszíne.

Andersen sztorijából az sem maradt ki, hogy miért is távoztak pontosan Harry hercegék az uralkodói háztól. Ugyan döntésüket kétségkívül egy sor számukra fájó történés váltotta ki, az író állítja, hogy ismeri az utolsó elemet, ami végül mindent borított.

A könyv szerint az ok II. Erzsébet 2019-es ünnepi bejelentkezésében keresendő. A királynő állítólag megtekintette az asztalán felsorakoztatott családi fotókat, majd egyre rámutatott, és azt mondta:

Azt hiszem, erre nem nincs szükségünk.

Az említett képen pedig a sussexi hercegi pár volt látható, akik – ha a hír igaz – meglehetősen zokon is vették, hogy a királynő kizárta őket a család soraiból. Tette mindezt Andersen szerint azért, mert Harry akkor az Egyesült Államokban töltötte a karácsonyt nejével, illetve az anyósával – írta meg Perez Hilton.

Egy bennfentes szerint II. Erzsébet egyenlően szereti az összes unokáját és dédunokáját, azonban vannak esetek, amikor kizárólag üzleti oldalról nézve dönt – így lehetett ez két éve karácsonykor is. Andersen azt írja, Vilmos herceget megdöbbentette a királynő eljárása, habár a cambridge-i hercegnek is voltak összetűzései a sussexiekkel. A könyv szerint Károly herceg örököse annak idején megkérdezte az eljegyzést tervező öccsét, hogy miért sietteti ennyire a dolgot, sőt: még néhai édesanyjuk testvérét, Earl Spencert is bevonta azt remélve, hogy ő majd lebeszéli Harry herceget a frigyről. Aki mint ismert, nagyon a szívére vette a család hozzáállását a szíve választottját illetően.

(Borítókép: II. Erzsébet királynő, Meghan Markle, Sussex hercegnője és Harry, Sussex hercege 2018. július 10-én Londonban. Fotó: Chris Jackson / Getty Images)

Rovatok