Index Vakbarát Hírportál

Laár András felajánlja Galla Miklósnak a Karinthy-gyűrűjét

2021. december 9., csütörtök 17:37

A humorista nem ragaszkodik ahhoz, hogy nála legyen, egyáltalán nem zavarja, ha Galla Miklós hordja a Karinthy-gyűrűt.

Ahogy korábban az Index is megírta, idén Laár András humorista vehette át a Karinthy-gyűrűt, amelyet a szórakoztatóműsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért 1975 óta a humor legméltóbb képviselői kapnak. A dolog azért érdekes, mert februárban még úgy volt, hogy az elismerést Galla Miklósnak adják, ám később a humoristát Dobos Menyhért levélben arról értesítette, hogy ez nem fog megtörténni, ugyanis Galla közelmúltbéli tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével.

A döntést a humorista értetlenkedve fogadta. Az üggyel kapcsolatban több levelet is írt, még Orbán Viktort is megkereste, hogy az elismerést mégiscsak ő vehesse át majd. Igyekezete nem járt sikerrel, a Karinthy-gyűrűt Laár András kapta, aki a kitüntetés után a Híradó.hu stábjának nyilatkozott.

A L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapítója elmondta: 

Én Karinthytól kaptam a humorbeavatást

– fogalmazott, majd hozzátette: beteljesedésként éli meg a gyűrű átvételét, hiszen Karinthy szelleme fémjelezte a humoros tevékenységét. Nagy dolognak tartja, hogy rákerült egy pecsét a munkásságára. Arra a kérdésre, hogy vajon hol fogja tartani a gyűrűt, annyit mondott:

Én nem ragaszkodom a gyűrű konkrét fizikai valójához. Nekem ez a megtiszteltetés így, ahogy van, elég, úgyhogy lehet, hogy Gallánál fogom tartani a gyűrűt. Felajánlom, hogy ha akarja, akkor legyen nála, és ő hordja, ez nekem rendben van.

Az interjút itt nézheti vissza:

Laár András nem sokkal ezelőtt a Facebook-oldalán is kifejtette, mi lesz a gyűrű sorsa.

Kedves Barátaim! A poénnal kezdem: a Galla Miki, Karinthy Gyűrűért folytatott harcának a végére pontot tett Maga a Sors Fintora: én kaptam meg a Karinthy Gyűrűt! No, most mi lesz? - gondoltam magamban... Merugye: Látni kell az összefüggéseket. Vélhetőleg az abszurd humor valamelyik magyar képviselőjét akarták díjazni, és miután az egyik kiesett, előszedték a másik hasonlót. Merugye mi együtt kezdtük a humor pályát, együtt találtuk ki a legelső Laár pour Laár estet, a "Jelenetek egy Költő életéből"-t, amelynek előadó gárdájából alakult meg a L'art pour l'art Tarsulat.... a lényeg, Galla Miki nélkül nem lehetett volna L'art pour l'art. Persze nélkülem se, hiszen az én verseimre épült az Est

– kezdte bejegyzésében a humorista, majd rátért, miért is alakult úgy, hogy az elismerést nem a kollégája kapta.

Alap szinten a Mikinek teljes joggal járt volna a Gyűrű, ha nem fordul egy olyan irányba a művészi önkifejezése, amely túlmutat mind a humor-műfaj, mind pedig az emberi jóízlés és erkölcs határain. Bizonyosfajta magamutogatásra gondolok... de ne részletezzük. Merugye az Erkölcs, az megítélés kérdése. Sokszor politikai változásokkor az erkölcsi normák is változnak... hol ilyen, hol olyan irányba. Emiatt végérvényes erkölcsi ítéletet nem mondhatunk semmire. Ami tegnap elítélendő volt, ma erény. De fordítva is igaz, ami régebben erény volt, ma már elítélendő. Ezt se részletezzük!

Laár András szerint a Lektor megformálása, vagy a Konferanszié megjelenítése, el nem múló értékek. De akár a Társulat alapjainak lerakásában szerzett érdemeit nézzük, akár a "korai" Margit zseniális karaktarét, arra kell jutnunk, hogy ezt a sok érdemet nem írhatja felül egy erkölcsi botlás, vagy egy művészi mellékvágány. Ám a folyamat végül eljutott odáig, hogy érdemek ide, vagy oda, az épp aktuális kulturális vezetőség szerint ez a színpadi "mozzanat" nem szalonképes, nem megy át a rostán. Ahogy ő fogalmazott:

Kicsapta a kulturális biztosítékot.

Ezt követően visszavonták az előzőleg odaítélt díjat Galla Miklóstól, mire ő elkezdett harcolni érte. Végül a gyűrű Laár Andrásé lett – amire kollégája annyira vágyik, jogilag az övé. A humorista kitért Karinthy Frigyeshez fűződő viszonyára, ami korábban egyoldalú volt, ám a gyűrű kölcsönössé tette, mintha a túlvilágról jutalmazta volna meg. Ennyi neki elég is volna, a gyűrű, mint tárgyi valóság másodlagos számára, soha nem is vágyott rá.

Arra jutottam, hogy a magam részéről megmondom a Mikinek, hogyha akarja akkor én megosztom vele ezt a Gyűrűt, nem azért, mert azt gondolom, hogy Neki jobban járna, mint nekem, hanem pusztán csak azért, mert Neki jobban Kell, mint nekem. Ő láthatóan szenved attól a ténytől, hogy a Neki ítélt Gyűrűt egyszer csak visszavonták. Képes volt a Legmagasabb Helyekre panaszlevelet írni... Tehát Neki nagyon kell...

A megosztást Laár András olyanformán képzelti, hogy Galla Miklóssal felváltva hordják a gyűrűt! Decemberben még ő, de január elsejétől a kollégája, majd február elsejétől ismét nála lenne, és így tovább.

(Borítókép: Laár András a Karinthy-gyűrűvel az ujján 2021. december 8-án, és Galla Miklós 2011. október 7-én. Fotó: Cseke Csilla és Mohai Balázs / MTI)

Rovatok