Index Vakbarát Hírportál

ByeAlex is beszállt a Puskás–Bakács-balhéba: ez a visszafele sülő sörétes esete

2021. december 29., szerda 16:37

Nem hagyta szó nélkül ByeAlex, hogy Bakács Tibor kritikával illette mentortársát. Az énekes közösségi oldalán fejtette ki véleményét az ügyről.

Ahogy korábban az Index is megírta, ünnepi különkiadással jelentkezett a Partizán, amelyben a műsorvezető Gulyás Márton a Megasztár egykori énekeseit, zsűritagjait, a kreatív stábot és Till Attilát látta vendégül, hogy együtt emlékezzenek a tehetségkutató médiatörténeti jelentőségére. A műsor vége felé a házigazda Bakács Tiborral, Falusi Mariann-nal és Presser Gáborral beszélgetett, amikor Bakácstól elhangzott egy kritika Puskás Petire vonatkozóan, aki a tehetségkutató harmadik szériájában tűnt fel.

Az újságíró-kritikus szerint Puskás Peti esetében zsűriként talán tévedtek akkoriban, mert a tehetségkutató nem arra született, hogy ilyen figurákat találjon. A kritikus megjegyzéseit persze a sajtó azonnal felkapta, így Puskás Petihez is igen gyorsan eljutottak, a színész-énekes pedig olyannyira megbántva érezte magát, hogy nem sokkal később nyilvános posztban vágott vissza Bakácsnak Facebookon, utalva arra az esetre, amikor az újságíró téliszalámit lopott egy boltból. A történteket a felesége sem hagyta szó nélkül: Puskás-Dallos Boglárka ugyancsak közösségi oldalán üzente meg a véleményét Settenkedőnek. 

A balhéba most ByeAlex is beszállt: az énekes, aki Puskás Peti mentortársa az X-Faktorban, szintén Facebookon értékelte a fejleményeket, megvédve kollégáját.

Csak egy nézőpont innen. Tegnap olvastam a sajtóban, hogy Bakács mit mondott Puskásról. Nevezetesen hogy tévedés volt őt felfedezni anno, mert hisz tévés figura lett belőle, és hogy ez szomorú. Szerintem Bakács amúgy egy okos faszi. Emlékszem, apám nagyon kedvelte a karakterét. Én úgy hiszem, hogy ő azt szerette volna mondani, hogy ők annak idején azért ápoltak tehetségeket, hogy aztán a zenéjükkel és művészetükkel jussanak el az emberekhez. De nagyon furcsa az, hogy ezt végül tkp. elvenné Petitől

– kezdte bejegyzésében az énekes, majd Puskás Peti védelmére kelt.

Hadd védjem meg Puskást; és úgy, hogy közben, tisztelettel, nem Bakács ellen vagyok, hiszen nekem vele semmi bajom. Mégis furcsa, hogy nem vesz észre valami szakmailag értékeset.

Ezt követően ByeAlex levezette a saját történetét, kezdve onnan, amikor még kis underground-előadó volt. Miután elvégezte az egyetemet, és újságíróként tengődött, a Petőfi és később a Viva játszogatta a dalait. Azt írja, akkor egyáltalán nem érdekelte a tévé és a tehetségkutatók. Bár félig exhibicionista emberként izgatta a gondolat, hogy milyen lenne egy olyan tévés tehetségkutatóban zsűrizni vagy szerepelni, amellyel azonosulni tud, az itthon futó formátumok zeneisége nem igazán fogta meg, ahogy az a zenei közeg sem, amelybe kezdett beletartozni, illetve amelyben szeretett volna alkotni. Szerinte egyáltalán nem az volt a jellemző, hogy az ezekben a műsorokban felbukkanó szereplők aztán menő klubokban vagy fesztiválokon zenéljenek. Sőt. Inkább úgy látta, hogy

a tévés zeneiség meg a fesztiválos zeneiség kifejezetten nincsenek jóban.

Azt írja, miután megnyerte A Dalt, rengeteg olyan hely volt, ahol nem tudott fellépni, hiába szeretett volna, mert olyan visszajelzéseket kapott, hogy ő csak valami tévés figura, és azoknak nincs fizető közönségük. Az első két-három éve épp ezért folyamatos bizonyítással telt, hogy igenis vannak emberek, akiket érdekli a zenéje.

Nos, Puskás egy olyan figurája ennek az országnak, aki azok közé tartozik, akik megtörték ezt a jeget... nem sok ilyen van. Ő a The Biebersszel – úgy, hogy a Megasztárnak valójában nem is volt arca, csak egy mellékszereplője akkor húszévesen – szépen belőtte magát a klubok és fesztiválok színpadaira. És igen. Aztán beült mellém zsűrizni, mert úgy gondolta ő is, hogy azt a zeneiséget, amit képvisel, szeretné megmutatni az embereknek.

ByeAlex azt is elmagyarázta, igaz, hogy sosem volt jó véleménnyel a tévés tehetségkutatókról, azért ült be végül a mentorok közé, mert változtatni akart a játékon, ami véleménye szerint sikerült neki és a többieknek. Úgy gondolja, napjainkban igenis számít például az, hogy mi történik az X-Faktorban, mert már nincs fal a tévé és például a fesztiválok-klubok között. Helyette nyitottság és barátság van, épp ezért sem véletlen, hogy manapság nagyon fiatalok is eljönnek a meghallgatásokra; mert számukra ez a műsor jövőkép és menő, olyasvalami, ami képes valódi közönséget hozni számukra. Az énekes úgy gondolja, az egészben ez a legfontosabb, és hogy ezzel tudnak élni. Hangsúlyozta, hogy ennek pedig Puskás Peti is alkotója, hiszen ott volt és ott van benne most is. 

Az, hogy ennek a csávónak nem lenne személyisége? Hát ki az, akin a pultnál ülve sírva tapsolok vagy megrökönyödve fordulok el, hogy mit művel már megint? Az a Puskás. Akit lehet kritizálni azért, hogy miért pojácáskodja el a válogatókat; de hát könyörgök, azért: mert ez a személyisége, a karaktere. Ez a bohókás, de jószívű csávó, aki egyébként a mentorkodás mellett ezer színdarabban szerepel, állatokat ment, önkéntesen szed szemetet, gyermekkórust igazgat, és mindenekelőtt jó barát, férj és kolléga. Hogy kérheti számon azt, hogy az elmúlt 17 évben ekkora karriert csinált magának? Meg a tévét? Hiszen Bakács maga is egy tévés tehetségkutatóban üldögélt éveket. Ez pedig már alapból a visszafele sülő sörétes esete...

– zárta hosszú bejegyzését az énekes, amelyet itt érhet el:

(Borítókép: ByeAlex. Fotó: RTL Sajtóklub)

Rovatok