Index Vakbarát Hírportál

Kerekesszékes liftet építettek II. Erzsébet királynőnek a vidéki rezidenciáján

2022. március 20., vasárnap 09:52

A már 95 éves brit uralkodó egészségi állapota sokat romlott az elmúlt időben, hónapok óta járóbottal közlekedik, vidéki birtokán pedig már arra is felkészültek, hogy II. Erzsébet kerekesszékbe kényszerül. Szeretett skót rezidenciáját mozgássérültek számára kialakított lifttel és új biztonsági rendszerrel is felszerelték.

Ugyan a lassan százesztendős brit királynő korához képest rendkívül sokáig remek egészségnek örvendett, az elmúlt hónapokban már érkeztek olyan hírek, miszerint nehézséget jelent számára a járás, csak bottal közlekedik, fáradtságra panaszkodik. 

Az akkori pletykákra ráerősít, hogy II. Erzsébet számára valóban nehézséget okozhat a közlekedés, ugyanis skóciai birtokán található kastélyába a királyi családhoz közel álló források szerint egy kerekesszékesek számára kialakított liftet is beépítettek, hogy az uralkodó sokkal több időt tudjon tölteni az általa kedvelt vidéki házban – szúrta ki a Sun

A 20 ezer fontos (8,9 millió forintos) felvonóban akár hárman is elférnek egymás mellett, így a királynő biztosan kényelmesen fel tud majd jutni hálószobájába akkor is, ha állapota már tényleg nem engedi meg számára az ácsorgást sem.

Craigowan a királynő egyik kedvenc birtoka, imád ott lenni. Az ötlet, hogy megkönnyítsék a dolgát, hogy több időt tudjon ott eltölteni, szerintem nagyszerű. Ez egy nagyon nagy rezidencia, ahol a biztonság is tökéletes, ez egy olyan otthon, ahol mindig is szeretett időt tölteni

– vélekedett a királyi család életéről rendszeresen beszámoló Majesty Magazine főszerkesztője, Ingrid Seward. 

Az aberdeenshire-i Craigowan Lodge birtok körül egyébként több jel is arra utal, hogy II. Erzsébet tényleg szeretne több időt tölteni Skóciában, ugyanis a hatalmas rezidenciát új, modern biztonsági kamerákkal és rendszerrel szerelték fel, emellett pedig egy új kaput is kapott őfelsége privát szférájának és biztonságának megőrzése érdekében. A birtokon töltötte egyébként nászútját Diana hercegnő és Károly herceg is 1981-ben, de a királyi család többi tagja számára is igazi kedvenc a most megújított rezidencia. 

Az egészségével az elmúlt időben már meggyűlik a baja a brit uralkodónak, még októberben egy napot kórházban kellett töltenie általános orvosi vizsgálat céljából, majd nem sokra rá kificamodott a háta, amire csak rátett egy lapáttal a koronavírus-fertőzése. A királynő már tavaly felhagyott a lovaglással, ahogy orvosa tanácsára az alkalmankénti italozásról is lemondott, hogy megőrizze egészségét.

Múlt héten a királyi családhoz közel álló bennfentes azt nyilatkozta, hogy II. Erzsébet már szeretett corgi fajtájú kutyáit sem tudja elvinni sétálni, mivel a királynő csak bottal tud közlekedni, ez pedig nem teszi számára lehetővé a korábban mindennapjaihoz tartozó rutin elvégzését.

A királynőnek férje, Fülöp herceg halála óta a kutyái nyújtottak vigaszt, ám egy forrás elmondása szerint már hat hónapja nem tudta elvinni sétálni szeretett házikedvenceit a Windsor-kastély kertjébe.

Nincs elég jól. A királynő különösen akkor fordul szeretett corgijaihoz, amikor stresszes, mióta Fülöp herceg megbetegedett és meghalt, szinte minden nap kivitte őket sétálni

– mondta a bennfentes, aki azt is megjegyezte, jelenleg a palota személyzete látja el ezt a feladatot, és kérdéses, hogy a jövőben képes lesz-e a királynő újra sétáltatni kedvenceit.

A hírek szerint az uralkodó a Fülöp herceg tiszteletére rendezett ünnepséget is kihagyhatja, mivel nehézkes számára a járás, de nem szeretne sem sétapálcát, sem tolószéket használni, így a palota jelenleg azon ügyködik, hogy kitalálja, hogyan vehetne részt mégis a rendezvényen.

(Borítókép: Sean Gallup / Getty Images)

Rovatok