Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk és James Franco is Johnny Depp ellen tanúskodhat a bíróságon

2022. március 22., kedd 16:42

Johnny Depp exneje, Amber Heard több híres ismerősét is megkérte, hogy tanúskodjon a színész által ellene indított perben.

A színésznő ellen még 2018-ban indított rágalmazási pert Johnny Depp egy véleménycikke kapcsán, amit a Washington Postban közöltek. Heard úgy hivatkozott magára a cikkben, mint a családon belüli erőszak egyik túlélője, bár Deppet nem nevezte meg mint bántalmazó felet. Ám nem kellett leírnia ahhoz, hogy mindenki tudja, a színészről van szó. Heard ugyanis már a 2016-os válásuk kapcsán is családon belüli erőszakkal vádolta meg Deppet. A színész a megjelent cikkel kapcsolatban 2019 tavaszán nyújtott be keresetet, amely szerint 50 millió dollárra pereli egykori nejét, ám a tárgyalássorozatot addig halasztották, hogy csak április 11-én veheti kezdetét.

2020-ban egyébként a színész már elvesztett egy pert a The Sun ellen, akik feleségverőnek nevezték Deppet, ám a bíróság mondhatni igazat adott a lapnak. Épp ezen perre hivatkozva szerette volna elérni Heard, hogy ejtsék ellene a vádakat, mivel mindkét eljárásban az a fő szempont, hogy bántalmazó félként volt feltüntetve Depp. Egy virginiai bíró azonban ejtette Heard kérelmét, így a per folytatódik – írja a People.

A legújabb hírek szerint Heard mellett tanúskodhat a bíróságon a színész James Franco, Ellen Barkin színésznő és Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója is. A WandaVision színésze, Paul Bettany pedig virtuálisan fog tanúskodni Depp mellett, mivel a tárgyalássorozat korábbi szakaszán már nyilvánosságra került az SMS-ezésük. Heard korábban a bíróságon azt nyilatkozta: James Francónak megmutatta azon sérüléseket, amiket Depp okozott neki – feltehetőleg ezért is szerepel tanúként az eljárásban. Depp azt is állította, Elon Musknak viszonya volt egykori nejével nem sokkal az összeházasodásuk után. Talán ez is indokolja azt, hogy tanúvallomást készül tenni. 

Elon és Amber csak 2016 májusában kezdtek találkozgatni, akkor is ritkán. Kapcsolatuk pedig csak egy idő után kezdett komolyabbá válni

– nyilatkozta Musk képviselője.

Az értesülések szerint Depp és Heard SMS-ezései mellett a kollégáikkal váltott szöveges üzeneteik is terítékre kerülnek majd a bíróságon. Az ügyben érintett többek között Jason Momoa, az Aquaman rendezője, James Wan, Zack Synder, illetve J. K. Rowling is, aki egyébként Depp pártját fogja.

Johnny Depp és Amber Heard még a 2011-es, Rumnapló című film forgatásán találkozott először, évekig egy párt alkottak, azonban 2016 májusában szakítottak. A színésznő távoltartási végzést kért Depp ellen, bántalmazással vádolta, amit a színész mindvégig tagadott. Az egykori álompárnak végül 2016 nyarán peren kívül sikerült megegyeznie: 7 millió dollár ütötte Heard markát, amit állítása szerint jótékony célokra ajánlott fel.

(Borítókép: Elon Musk és James Franco. Fotó: Target Presse Agentur Gmbh / Theo Wargo / Getty Images for TIME)

Rovatok