Index Vakbarát Hírportál

Előkerült Buli Dorina

2022. március 30., szerda 12:01

Dorina még tavaly novemberben döntött úgy, hogy összeköltözik a párjával. Ezt nem nézték jó szemmel a szülei, ezért körözést adattak ki az eltűnt lányra. Most azonban a tinédzser szakított kedvesével, és visszaköltözött a szülői fészekbe.

Rostás Dorina, a Buli, buli című sláger énekesnője öt hónappal ezelőtt tűnt el otthonról. A 17 éves lány tavaly novemberben döntött úgy, hogy elhagyja a szülői fészket, és összeköltözik szerelmével, Kovács Gyuszikával.

Ezzel azonban a lány szülei nem értettek egyet. Az eltűnése után édesapja azt nyilatkozta, lánya most azt hiszi, nagylány, és mindent megtehet. Dorina azonban még kiskorú, ezért családtagjai jelezték a rendőrségnek a lány távollétét. A tinédzser hosszú ideig szerepelt a rendőrség körözési listáján, de a napokban eltűnt a felhívás.

Kiderült, hogy szakított a kedvesével. Dorina azután döntött így, hogy párjával együtt mentek el bejelenteni, nem tűnt el, csak elköltözött otthonról. A hatóságnál azonban találkozott szüleivel, akik meggyőzték, hogy térjen haza.

Mivel Dorina még nincs 18 éves, az édesanyja is ott volt a rendőrségen. Odafelé menet még arról beszéltünk, hogy mit csinálunk délután, majd miután megvolt a hivatalos procedúra, közölte, hogy hazamegy a szüleihez. Leforrázva éreztem magam, mert előzőleg nem említette, hogy elmenne. Nem tartottam vissza

– nyilatkozta a Blikknek a csalódott fiú. Hozzátette: volt párja minden közösségi oldalról letiltotta őt, ezért nem tud vele kommunikálni. A lap megkeresésére egy rokon azt nyilatkozta, hogy a fiatal lány otthon van.

Rovatok