Index Vakbarát Hírportál

András herceg újra pácban, tanúja lehetett egy erőszaknak

2022. április 12., kedd 16:21

II. Erzsébet királynő kedvenc fia bármennyire is próbál, nem tud kimaradni a botrányokból. Most épp Jeffrey Epstein egyik állítólagos áldozata fordult segítségül a herceghez, aki tanúja lehetett annak, hogy az üzletember erőszakoskodott vele.

Ahogy arról a korábbiakban már beszámoltunk, András herceg lett a brit királyi család fekete báránya, aki a família többi tagjától eltérően nem jótékony cselekedeteivel hívja fel magára a figyelmet, hanem botrányokkal. Egy amerikai nő, Virginia Roberts Guiffre ugyanis szexuális zaklatással vádolta meg. A herceg benyújtott egy dokumentumot a bíróságra, amelyben tételesen tagadta az ellene felhozott vádakat, és végül sikerült peren kívül megegyezniük. Az eddigi információk szerint a királyi sarjnak 12 millió fontot kell kicsengetnie kártérítés gyanánt.

Bár az elmúlt hónapokban úgy tűnt, csillapodni kezdenek a kedélyek a királyi család háza táján, ám a nemrég pénzmosási ügybe keveredett herceg most ismét egy közelgő botrány miatt foghatja a fejét.

A herceg és az azóta már elhunyt amerikai üzletember, Jeffrey Epstein kapcsolata régóta foglalkoztatja a nyilvánosságot. Bár András a korábban beadott jogi papírokban még azt sem ismerte el, hogy egyáltalán járt volna Epstein New York-i otthonában 2010-ben, ám akkor lencsevégre is kapták őket, így mondhatni hazugságspirálba keveredett. A többek között emberkereskedelemmel vádolt Epstein egyik áldozata most arra készül, hogy betartassa a herceggel a szavát – írja a Mirror

A 28 éves Caroline Kaufman ugyanis azt állítja, hogy 17 éves korában meghívást kapott Epstein New York-i házába – ahol ekkor épp András herceg is tartózkodott – egy modellinterjúra. Odaérve egy hölgy, akiről azt állítja, hogy az Epstein bűntársának tartott Ghislaine Maxwell volt, adott neki egy bikinit, majd bekísérte a masszázsszobába, ahol a pucér Epstein fogadta a masszázsasztalon fekve.

Epstein felállt, majd az asztalra dobta őt, és elkezdte megerőszakolni. Segítségért kiáltott, de nem jött senki. Maxwell azt mondta neki, hogy Epstein befolyásos ember, így ha bármit mond, megöli őt és a családját

– nyilatkozta Kaufman ügyvédje, Spencer Kuvin.

Mint arról a nő beszámolt, András herceg éppen Epstein otthonában tartózkodott, amikor az üzletember erőszakoskodott vele, ám arról nem tett említést, hogy tudott-e róla, vagy részt vett-e benne. Azonban mindezek ellenére a királyi sarjat is belekeverték az ügybe, mivel a herceg a Guiffre-val kötött peren kívüli megegyezés margójára megjegyezte, sajnálja, hogy egykor kapcsolatban állt Epsteinnel, és szeretné segíteni a szexkereskedelemben érintett áldozatokat. Kaufman ügyvédje kifejtette: András potenciális szemtanú, aki megerősítheti, hogy Kaufman a házban volt akkor, így arra kérik a herceget, jól gondolja át korábbi kijelentését.

Elvárjuk tőle, hogy tartsa meg a szavát, és segítsen Caroline-nak, aki András korábbi barátainak, Jeffrey Epsteinnek és Ghislaine Maxwellnek az áldozata 

– magyarázta az ügyvéd, akinek közbenjárásával Kaufman 385 millió fontra, azaz jelenlegi árfolyamon 174,6 milliárd forintra pereli Epstein hagyatékát.

Szegény embert még az ág is húzza

Szinte felsorolni is nehéz, milyen botrányok kopogtattak a Buckingham-palota ajtaján az elmúlt időszakban, azonban annyi biztos, hogy a királyi család tagjai már sok esetben érezhették a bőrükön: általában csőstül jön a baj. Bár az utóbbi időben András herceg volt a porondon, nemcsak ő kavarta fel az állóvizet, Harry herceg és Meghan Markle királyi családból való „kiválása” is hasonló botrányokat szült. A brit sajtó valósággal szétszedte őket – nem véletlenül döntöttek amellett, hogy inkább az Egyesült Államokban folytatják tovább életüket. Harry herceg édesanyja, Diana hercegné is hasonló meghurcoláson ment keresztül a sajtó által, ám a nép hercegnőjének kikiáltott Diana alapjaiban változtatta meg többek hozzáállását a királyi családhoz. 

Tavaly zaklatással vádolták meg II. Erzsébet királynő legfőbb tanácsadóját is, ám napról napra szólalnak meg bennfentesek a királyi család egyes tagjairól. Így derült ki az is, hogy András herceg miként viszonyult a palota alkalmazottjaihoz – főképp kritikán aluli viselkedéssel. Sokakban indulatokat szült II. Erzsébet királynő azon kijelentése is, miszerint azt szeretné, hogy Kamilla hercegnéből egykor királyné legyen majd. Károly herceg trónra kerülése után ugyanis meglesz a lehetősége arra, hogy királynéi rangra emelje feleségét. Kérdéses, hogy fiainak, Vilmos és Harry hercegnek mennyire van ínyére ez. Idén jelenik meg ugyanis Harry herceg könyve, amelyben egyesek szerint arról is ki fogja fejteni a véleményét, mit gondol Kamilla királynévá koronázásáról. Bár látszólag a királyi család és Harry rendezte a viszonyát, ám minden bizonnyal maradtak tüskék a hercegben, aki nem is fogja magában tartani, ami bántja. Nem véletlen, hogy ennyire tartanak a hamarosan megjelenő kötettől. 

(Borítókép: András herceg 2011-ben. Fotó: Dan Kitwood / Getty Images)

Rovatok