Index Vakbarát Hírportál

A Jóban Rosszban szereplői szerint egy nagy családdá vált a stáb a sorozat végére

2022. április 15., péntek 12:38

Ahogy arról az Index is beszámolt, csütörtök este került képernyőre a Jóban Rosszban című televíziós sorozat utolsó része. A TV2 produkciója még 2005-ben debütált a csatornán, és csaknem 4300 epizódot élt meg. A folytatásért még petíció is indult.

A Tények Plusz stábja tavaly ott volt az utolsó forgatási napokon. A sorozatban Betty Tanakist négy éven keresztül alakító Nagy Adri elmondta, hogy a sorozaton dolgozó stáb valójában egy családdá vált a közös munka végére.

A Jóban Rosszban csapatához öt évvel ezelőtt csatlakozott Szőke Richárd, akinek nehezen teltek az utolsó forgatási napok. A színész elárulta, hogy nem volt egyszerű számára feldolgozni a hírt, a forgatások ráadásul csak este értek véget.

Végül otthonába hazaérve, egyedül „gyászolta el” a sorozatot, ahol akkor minden ezzel kapcsolatos érzelem kijött belőle. Elmondása szerint így is rengeteg emlékkel hagyja maga mögött a sorozatot, ami a sok rutin mellett sok barátot is adott számára.

(Borítókép: TV2)

Rovatok