Index Vakbarát Hírportál

Tíz éve nagy nap volt a mai a Harry Potter-rajongók életében

2022. május 2., hétfő 17:10 | aznap frissítve

2012-ben az akkori brit miniszterelnök, David Cameron nagy bejelentést tett: hivatalosan is május 2-át nevezte ki a nemzetközi Harry Potter-napnak, ami nagy örömöt jelentett a rajongóknak. Cameron nem hasraütésszerűen döntött így, megindokolta, miért pont május 2-ára esett a választása.

Bár a legtöbb gyereknek nem tartozik a kedvenc tevékenységei közé az olvasás, a Harry Potter-széria megjelenése alapjaiban változtatta meg nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek hozzáállását is az olvasáshoz. A könyvsorozat szerzője, J. K. Rowling nagy megpróbáltatásokon ment keresztül, mire eljutott odáig, hogy kiadja az első kötetet. Egyedülálló anyaként próbált boldogulni, hol titkárnőként, hol tanárként dolgozott, ám egyik munkakört sem érezte igazán a magáénak. Ugyan már gyerekkorától kezdve imádta a fantasztikus történeteket, de csak a húszas évei derekán fogalmazódott meg benne, hogy könyvet szeretne írni egy kisfiúról, aki varázslóiskolába jár. 

Még munka mellett is a kötet írásával foglalatoskodott. A befejezését követően több kiadót is megkeresett, összesen tizenkettőt, amelyek közül végül csak egy vállalta el a könyv kiadását, a Bloomsbury. Bár kezdetben Rowling azt hitte, nem arat majd nagy sikert a sorozat első része, a Harry Potter és a Bölcsek Köve, ám az várakozáson felül teljesített. Az 1997-ben megjelent kötetet 2007-ig bezárólag még hét követte, és milliók olvasták világszerte. J. K. Rowling a Harry Potter-univerzum megalkotásával többet tett le az asztalra, mint arra valószínűleg a korábbiakban számított. Ő tartja a legtöbbet eladott könyvsorozat Guinness-rekordját több mint 500 millió példányszámmal. Sőt, a megjelenést követő 24 órában legtöbb példányban megvásárolt kötet rekordját is tartja.

Irodalmi munkássága előtt hazája is tisztelegni szeretett volna, így tíz évvel ezelőtt, 2012-ben az akkori brit miniszterelnök, David Cameron bejelentette: május 2-át nemzetközi Harry Potter-nappá nyilvánítják, így meghajolva Rowling előtt. Cameron akkor egy közleményt is kiadott a döntéssel kapcsolatban, miszerint azért esett május 2-ára a választásuk, mivel a könyv szerint akkor vívták meg a roxforti csatát 1998-ban, amelyben a főgonosz, Voldemort maradt alul.

Reméljük, hogy ezen a napon nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is eszébe jut Harry Potter erős és bátor karaktere, valamint az, amit Rowling kisasszony a társadalomért tett

– fogalmazott akkor Cameron, illetve tehetségéért méltatta Rowlingot, aki egy szempillantás alatt lopta be magát a britek szívébe. Legalábbis amíg nem tett meggondolatlan kijelentéseket.

Még mindig büszkék J. K. Rowlingra?

Az írónő ugyanis az elmúlt időszakban nem munkásságával, hanem sokkal inkább szélsőséges nézetével hívta fel magára a figyelmet. Rowling körül akkor kezdett el állni a bál, amikor egy cikkre reagált a Twitteren, amelyben úgy hivatkoztak a nőkre, mint „az emberek, akik menstruálnak”. A bejegyzésében arról írt, hogy miért nem lehet egyszerűen nőnek hívni őket. Egy másik posztban pedig a születési nem fogalmát kezdte el boncolgatni, ami csak olaj volt a tűzre, és tovább rontotta a helyzetét.

Rowlingot transzfóbiával vádolták meg. Még a Harry Potter-filmek három főszereplője, Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson is értetlenkedve álltak az írónő kijelentései előtt, amelyeket mélyen elítéltek. Rowling ezt követően egy hosszú esszében fejtette ki a véleményét a transzneműségről, és azt is megerősítette, hogy még mindig kitart a véleménye mellett. Pár hónapja egyébként a Guardian „Az év embere” szavazását is törölték, mivel sejtették, hogy Rowling fogja megnyerni. Sőt, át is neveztek egy korábban J. K. Rowling nevét viselő iskolai házat egy brit gimnáziumban az írónő transzfób megszólalásai miatt.

Más nemzetközi napot is tartogat a május

A könyvek és filmek tekintetében egyedülálló, hogy a Harry Potternek külön nemzetközi napot szántak, ám májusban több jeles nap is vár ránk:

(Borítókép: Részlet a Harry Potter és a Főnix Rendje című filmből. Fotó: port.hu)

Rovatok