Index Vakbarát Hírportál

Jeff Bridges: Táncot jártam a halállal

2022. május 28., szombat 17:38

Jeff Bridges elmondása szerint nehéz időszakot élt meg, amikor elkapta a koronavírust, ugyanis éppen kemoterápiás kezelés alatt állt akkor, így egy időre kórházba is került.

Ahogy a korábbiakban megírtuk, a színész még 2020-ban jelentette be, hogy daganatos megbetegedést, limfómát, azaz nyirokrákot diagnosztizáltak nála, így kemoterápiás kezelésen kellett átesnie, ám ez idő alatt a koronavírust is elkapta. 

Mint Bridges a People-nak adott interjúban elárulta, ezt követően – mivel akkor még nem vált elérhetővé egy oltás sem – öt hónapot töltött kórházban legyengült immunrendszere miatt, súlyos fájdalmakkal küzdött, és gyakran gépi lélegeztetésre is szorult. 

Nagyon közel voltam a halálhoz. Az orvosok azt mondták: »Jeff, harcolnod kell. Nem harcolsz«. Már feladtam. Kész voltam az indulásra. Táncot jártam a halállal

– emlékezett vissza a 72 éves színész, majd azt is hozzátette, a kemoterápia miatt a szervezete nem tudott kellően fellépni a koronavírussal szemben.

A Covidhoz képest a rákbetegségem semmi nem volt

magyarázta Bridges, ám az orvosai nem adták fel, és a koronavírusból már felépültek vérplazmájának felhasználásával sikerült új erőre kapnia. Azóta a daganat mérete is csökkent már, így a színész újra munkába állhatott, legközelebb a The Old Man című sorozatban lehet majd látni őt. 

(Borítókép: Jeff Bridges 2017. szeptember 18-án. Fotó:  Daniel LEAL / AFP)

Rovatok