Index Vakbarát Hírportál

Csányi Sándor ezért mondott nemet az RTL és a TV2 ajánlatára is

2022. május 30., hétfő 15:33

A színész egy interjúban számolt be róla, miért utasította vissza a két legnagyobb tévécsatorna megkeresését is egyes produkciókra az utóbbi időben.

Csányi Sándort inkább a színházból, mintsem a tévéképernyőkről ismerhetjük, ám mint azt a Klubrádió Szavakon túl című műsorában elárulta, nem kapott olyan felkérést, amire jó szívvel mondott volna igent. Ennek oka főképp az volt, hogy romantikus vígjátékokban szántak volna neki szerepet, ám a pályafutása során túl sokszor alakított már ehhez hasonló produkciókban.

Elmondása szerint az utolsó ilyen műsort követően még vagy hat felkérést kapott, de úgy érezte, elég volt, így nem vállalt többet. 

Sőt azt is kifejtette: ugyan a Szabó Győző múltját feldolgozó, Toxikoma című filmben szívesen alakított volna, ám a film rendezője, Herendi Gábor inkább egy sorozatban látta volna őt szívesen. 

Azt éreztem, hogy én nem akarok sorozatot csinálni. Elolvastam egy jelenetet, láttam, hogy ez egy romantikus vígjáték, és tök jó, mindenkinek szívből gratulálok, meg drukkolok, de nem akarom. És ugyanez volt az RTL-lel, a TV2-vel, ott is voltak mindenféle sorozatok

– magyarázta a színész, hozzátéve, hogy azt érezte, nem akar azért felkelni, hogy olyasvalamit csináljon, amiben nem hisz.

Szót ejtett azon párokról is, akik a nyilvánosság előtt élik az életüket, ami gyakorlatilag a foglalkozásukká válik. Ám véleménye szerint akik kifelé csak azt mutatják, hogy minden rendben, otthon nem tudják megbeszélni a problémákat, ami gyakran válással végződik. Magánéletével kapcsolatban megjegyezte: pontosan emiatt nem nyilatkozik ő sem semmi jót a párjáról, Tenki Rékáról, mert attól tart, arra rámehet a házasságuk.

Nagyon kevés ember van, akinek az ember elmondja, ez a baj a feleségemmel vagy ez a jó a feleségemben. A legerősebb szövetség az életben e között a két ember között kell legyen.

(Borítókép: Csányi Sándor. Fotó: Keleti Éva / MTI)

Rovatok