Index Vakbarát Hírportál

Új nyomozás indul Babicsek Bernát halála ügyében

2022. június 28., kedd 05:50

Elutasították a család feljelentését Babicsek Bernát ügyében, a szülők azonban nem tágítanak, újabb nyomozást indítanak, hogy kiderüljön, ki a felelős a fiuk haláláért.

Babicsek Bernát színész-zenész tavaly decemberben halt meg füstmérgezésben. A tragédiát megelőzően ugyan a művész otthonában megszólalt a riasztó, amely azonnal riasztotta is az azért felelő biztonsági céget, a solymári házhoz kiérkező járőr azonban nem észlelt problémát a helyszínen.

Babicsek Bernát szülei úgy gondolják, fiuk halála megelőzhető lett volna, ha a kiérkező szakember körültekintően jár el, emiatt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt feljelentést tettek, azonban ezt elutasították. A szülők viszont nem hagyják annyiban a dolgot.

Borbély Zoltán, a Babicsek család jogi képviselője elmondta, hogy a Pest Megyei Főügyészség hatályon kívül helyezte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi döntését, amelyben elutasították a panaszukat.

Az ügyészség nyomozást rendelt el, hiszen további vizsgálatok szükségesek annak tisztázására, fennáll-e bűncselekmény gyanúja. Indítványozzuk továbbá, hogy másik nyomozóhatóságot jelöljenek ki az ügyben

– tette hozzá az ügyvéd a Blikknek.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság korábban azzal az indokkal utasította el a feljelentést, hogy tévedés történt a járőr esetében, hiszen a ház falán kiáramló füstöt a kémény szellőzőjének nézte.

Rovatok