Index Vakbarát Hírportál

Bírósági dokumentumok kerültek nyilvánosságra Sylvester Stallone válásáról

2022. szeptember 23., péntek 15:09

Alkut készül kötni Sylvester Stallone és neje, Jennifer Flavin, akik szeretnék teljesen kizárni a nyilvánosságot a procedúrából. Mint az a nyilvánosságra került jogi iratokból kiderült, még házassági szerződésük sem volt.

Egy hónapja jelentette be Sylvester Stallone és Jennifer Flavin, hogy 25 év házasság után elválnak. Az egykori feleség elmondása szerint azért adta be a válókeresetet, mivel a kapcsolatuk olyannyira megromlott, hogy már helyrehozhatatlanná vált. Bár azóta nem sokat lehetett hallani arról, hogyan halad a válási folyamat, most a TMZ birtokába jutottak az erről szóló dokumentumok. Mint kiderült, a pár a házasságfelbontási procedúra végéhez közeledik, azonban a bírósági eljárást kikerülve alkut készülnek kötni. Ahogy az is nyilvánosságra került, hogy a párnak nem volt házassági szerződése. 

Az iratok szerint mindkét fél azt kezdeményezte a bíróságon, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával menjen végbe a válási folyamat, amely még mindig tart. 

A felek egyetértenek abban, hogy egyénileg, és ami még fontosabb, családként is közös érdekük, hogy a házasságuk felbontásával kapcsolatos kérdéseket méltóságteljesen, barátságosan és privátban oldják meg a bíróságon kívül

– áll a dokumentumban, amelyből az is megtudható, hogy a párnak nem volt házassági szerződése, így a több százmillió dollárra tehető vagyonuk közös tulajdonnak minősül. 

Míg Sylvester Stallone sikert sikerre halmozó filmjeivel zsebelt be komoly pénzösszeget, addig neje igen népszerű Serious Skincare kozmetikai termékcsaládjával tett hozzá a családi kasszához. Az interneten fellelhető adatok szerint kettejük összvagyona körülbelül 410 millió dollárra, azaz körülbelül 170 milliárd forintra tehető. Ebből Stallone része 400 millió (166,2 milliárd forint), míg Flavin része 10 millió dollár (4,1 milliárd forint).

(Borítókép: Sylvester Stallone és Jennifer Flavin. Fotó: Gregg DeGuire / WireImage / Getty Images)

Rovatok