Index Vakbarát Hírportál

Előkerült Molnár Gusztáv

2022. november 23., szerda 13:54

A színész ellen még hétfőn adott ki elfogatóparancsot a gödöllői járásbíróság, szerdán azonban lekerült profilja a rendőrség által körözött személyek oldaláról.

Feltehetően megtalálta a rendőrség Molnár Gusztávot, az RTL Drága örökösök című sorozatának színészét. Mint arról korábban az Index is beszámolt, a 36 éves férfi ellen még hétfőn adott ki rágalmazás miatt elfogatóparancsot a rendőrség, vélhetően azok után, hogy többszöri felszólításra sem jelent meg az ügyben indított bírósági peren. Azt, hogy ez idő alatt a színész hol tartózkodott, egyelőre egyik fél sem erősítette meg.

A színész válófélben lévő felesége, Fazekas Vivien az RTL-nek korábban azt nyilatkozta, Molnár Gusztáv november 10-e óta elvonón van, ahol két hónapos izoláció vár rá. Teljesen megszüntetik a kapcsolatát a külvilággal, nem lesz se telefon, se levél, se internet.

A törvény szerint azonban a színész a fentiek ellenére is mulasztást követett el, így mivel nem jelent meg a tárgyaláson, mulasztás miatt kell felelnie, így fogdába is kerülhet.

Molnár Gusztáv meglehetősen nehéz hónapokon van túl, mivel – ahogy nemrég kiderült – bipoláris zavarral, illetve alkoholproblémákkal küzd. Molnár Gusztáv körül akkor alakult ki nagyobb botrány, amikor volt felesége azzal vádolta meg, hogy bántalmazta közös gyermeküket, bár a színész mindig tagadta, hogy ilyen történt volna. Alkoholproblémája már korábbi kapcsolatára is rányomta a bélyegét, második feleségével, Viviennel az év elején költöztek külön.

(Borítókép: Trepljov szerepében Molnár Gusztáv Anton Pavlovics Csehov Sirály című drámájának próbáján a Miskolci Nemzeti Színházban 2013. december 2-án. Fotó: Vajda János / MTI)

Rovatok