A szigorú munkarendben dolgozó emberek többségének fejében vélhetően már megfordult a gondolat, hogy mennyire haszontalan az előírás szerint 8-tól 16 óráig vagy 9-től 17 óráig bent ülni a munkahelyünkön, amikor a munkánk akár rugalmas időbeosztással vagy otthonról, home office-ban jóval kevesebb idő alatt, precízebben is elvégezhető lenne. Akkor mégis miért alkalmazzák a mai napig mindezt a munkáltatók, és honnan ered a nyolcórás munkarend?
A gondolat főként a világjárvány okozta lezárások miatt ütött szöget a fejünkben, pedig a szigorú, nyolcórás munkarend már jóval korábban idejétmúlttá válhatott – de csak a pandémia utáni időszakban kezdtük komolyabban megvizsgálni, hogyan is éljük az életünket. Sokan emiatt ráébredtek, hogy az addig végzett munkájuk egy zsákutca volt, és felmondtak, a tömeges munkahelyváltási hullám pedig azt mutatja, hogy az emberek többé nem akarják az életüket olyan munkára pazarolni, amit nem szeretnek, és elveszi az összes idejüket, inkább olyan lehetőségeket keresnek, amelyek a biztos anyagiak mellett nagyobb szabadságot kínálnak.
A munkaidő és munkakörülmények miatt egyre többen nehezményezik, és tartják fölöslegesnek a megszokott, 9-től 17-ig tartó munkát. Mindezt mi sem támasztja alá jobban, mint az elmúlt évek home office-ra vagy hibrid rendszerre való átállása, amely sikeresnek bizonyult a legtöbb, fizikai jelenlétet nem mindig igénylő munkakör esetében. Olyannyira, hogy a home office-t legtöbbször démonizáló, az azt kérelmező munkatársat naplopónak néző főnökök is elgondolkodhatnak, ugyanis az olyan óriásvállalatok, mint az Amazon, az Apple, a Microsoft, a Facebook és a Google nemhogy gazdasági visszaesés nélkül, de rekord nyereséggel zártak ebben az időszakban.
A tanulmányok azt mutatják, hogy az alkalmazottak nem lopták a napot, sőt még hosszabb ideig is dolgoztak – akár éjszakába nyúlóan vagy hétvégente –, így a hatékonyságuk is elképesztő mértéket öltött. Mivel a távmunka bebizonyította, hogy mind a dolgozók, mind a menedzsment számára előnyös, a munkaadóknak érdemes lenne megvizsgálniuk, milyen egyéb gyakorlaton lehetne módosítani a cég és a munkavállaló érdekében.
Sokszor felmerül az is, hogy mégis miért szükséges a hét öt napján reggel 9-től délután 5 óráig dolgozni egy ingerszegény irodában, ahol a kevés ablak mellett erős fénycsövek vannak, a székek kényelmetlenek, a rosszul szellőztetett helyiségekben pedig egész nap fel-le öltözik az ember az olykor túl meleg, máskor rettenetesen hideg hőmérséklet miatt. A home office előnye lehet a munkába járás idejének és erőforrásainak megspórolása is, vagy akár az, hogy a privát ügyeinket párhuzamosan is elvégezhetjük a munkánkkal.
Bár a nyolcórás munkabeosztás ma már egyesek számára valóban merevnek tűnhet, az ipari forradalom idején a 16 órás munkanap volt a norma, amit előszőr a walesi Richard Owen kérdőjelezett meg, a 8 órás munkarend mellett kampányolva. Az indoklása az volt, hogy egy napban 24 óra áll rendelkezésre, és törekedni kell arra, hogy ezt egyenlően osszuk el a munka, a szabadidő és a pihenés között, ám az érvelésének akkoriban nem volt átütő sikere.
A modern, ma is ismert, 9-től 17-ig tartó, nyolcórás munkaidőt az amerikai szakszervezetek kezdték alkalmazni az 1800-as években, azonban Henry Ford miatt vált igazán elterjedtté. 1914-ben Ford bevezette a nyolcórás munkanapot, majd 1926-ban az ötnapos, 40 órás munkahét koncepcióját is az összeszerelősor munkásai számára, akik korábban jóval hosszabb munkaidőben robotoltak.
Most, egy évszázaddal később az igények ismét változtak.
Régen a legtöbb dolgozót és munkást az alapján ítélték meg, hogy hány kütyüt készített el a műszakja alatt. Alapvetően emberi robotok voltak, akik ugyanazt a feladatot végezték óráról órára, napról napra. Ez ugyan meglehetősen monoton volt, azonban az akkori termelési igényeket így lehetett csak kielégíteni. Bizonyos szakmákban ez természetesen ma is így van, azonban a szellemi munkák előretörésével mostanra a legtöbben egy irodai íróasztalhoz vannak kötve, nem pedig a futószalag mellé – írja a Forbes.
Felmerül a kérdés, nem lenne-e humánusabb olyan munkarendet ajánlani, amely megfelel az alkalmazottak igényeinek és szükségleteinek, miközben a megváltozott körülmények között is képesek teljesíteni a feladatokat?
Az vitathatatlan, hogy az ezredforduló elején még nem rendelkeztünk olyan technológiákkal, amelyek bárhol és bármikor, egy-két gombnyomással könnyedén összekapcsolják az embereket, így akkor érthetően sokkal nagyobb szükség volt arra, hogy a munkavégzés folyamatossága érdekében mindenkit egy helyre tereljenek. A technológia fejlődésének köszönhetően viszont mára gond nélkül levezethető akár több tárgyalás és értekezlet is úgy, hogy a résztvevőknek nem kell azonos helyen összegyűlniük, a körülményes e-mailezés helyett pedig az azonnali üzenetváltást lehetővé tevő applikációk tényleg a nap bármely szakaszában elérhetővé tesznek bennünket.
Fontos szempont az is, hogy a szigorú munkarend teljesen megoldhatatlanná teszi a hétköznapi és családi teendőket, elég csak a gyerekek iskolába vitelére és onnan hazaszállítására gondolni, vagy a szerelők és futárok időpontjának egyeztetését figyelembe venni. Ugyan a XX. század elején még ritkán volt két dolgozó szülő, mára már elenyésző az olyan háztartás, amely meg tudja engedni, hogy elsősorban az anya otthon maradjon, vezesse a háztartást és vigyázzon a gyerekekre. Mivel mindkét szülő dolgozik, nagy nyomással és stresszel jár, hogy gyermekeiket iskolába vigyék, és emellett időben beérjenek a munkahelyükre.
A 9-től 17-ig tartó munkaidő helyett sok esetben észszerűbb megoldás lenne, ha a cégek megkérdeznék az alkalmazottakat, milyen típusú beosztás a legmegfelelőbb számukra. Egyesek dönthetnének úgy, hogy később kezdik meg a napot, és szükség esetén néhány órával tovább maradnának, mások pedig a korábbi érkezésért cserébe végezhetnének előbb. Ha egész héten nem is, sokak számára már az is hatalmas könnyebbséget jelentene, ha hibrid munkarendben néhány napot home office-ban dolgozhatnának. Néhány rövidebb nap is segíthet feltöltődni az alkalmazottaknak, illetve tanulmányok bizonyítják, hogy egy négynapos munkahét csodákat tehet az ember mentális egészségével.
A nyolcórás munkanap ugyanis időben egyáltalán nem annyi.
A munkahelyen töltött órákhoz hozzá kell adnia az ingázási időt, a munkaidőt megelőző és azt követő e-maileket, SMS-eket és hívásokat, akár éjszaka és hétvégén is. Emellett sok esetben a munkahelyi körülmények sem támogatják a hatékony munkavégzést, az iroda háttérzaja rontja a koncentrációt, a konyhában és mások asztalánál elcsacsogott idő pedig sem nekünk, sem a munkáltatónak nem jó. Ilyenek a reggeli kávézások, az elnyúló ebédszünetek, amelyeket az otthoni munkavégzés során például meg lehet spórolni.
Nem meglepő, hogy egy irodában töltött hosszú nap folyamán a sok beszélgetés, pletykálás és háttérzaj ingerei leterítenek bennünket, és az energiaszintünk 3 óra körül már annyira visszazuhan, hogy az utána következő két órában már szinte semmilyen érdemi munkát nem képes a testünk elvégezni, négytől pedig már aki teheti, az óráját vizslatja, mikor indulhat haza végre.
A 9–17-ig tartó munkarend annak ellenére továbbra is bevett szokás, hogy a Z generáció és a millenniumi generáció tagjai végignézték szüleiket, amint kiégnek a napi nyolcórás munkájukban. Látták, hogy elbocsátják őket, kilépnek az elmaradt előléptetések miatt, és csendes elkeseredettségben élnek.
Ezt azonban nem akarják maguknak.
A fiatalabb dolgozók számára elavult és barbár módszernek tűnik, ha órákon át bent ragadnak egy irodában,
hiszen rugalmasságot és kontrollt akarnak az életük felett.
A rengeteg kritika ellenére még mindig vannak előnyei a 9-től 17 óráig tartó modellnek. Bár korlátozza a rugalmasságot, hasznos módja lehet annak, hogy határvonalat húzzon a munka és a szabadidő között.
A rugalmas munkahelyzetekkel az a probléma, hogy a „rugalmas”, többórás munkavégzés kódszava lett. Ez azt jelenti, hogy az emberek továbbra is a megszokott munkaidőben dolgoznak, azonban azt követően még hazaviszik a munkát, és otthon folytatják a teendőket. Ez a tendencia hozzájárulhat a túlterheltséghez, a fokozott stresszhez és a mentális egészségügyi válsághoz. Sok munkáltató azt várja el az alkalmazottaitól, hogy mindig rendelkezésükre álljanak anélkül, hogy cserébe nagyobb egyensúlyt biztosítanának a munka és a magánélet között – írja a business.com.
Mindannyian megtanultuk, hogyan kell vasárnap este e-mailezni és otthonról dolgozni. De közülünk nagyon kevesen tanulták meg, hogyan kell hétfő délután moziba menni
– magyarázta a problémakört TED előadásában az üzletember Ricardo Semler.
A 9-től 18-ig tartó munkarend így bizonyos mértékig jó ellenszere a túlterheltség problémájának. De csak bizonyos mértékig…
A fix nyolcórás modellel rengeteg probléma van. Az egyik legnagyobb, hogy a kötött munkaidő egyáltalán nem garancia a termelékenységre. Az alkalmazottak ugyan tényleg egész nap az íróasztaluk és a munkabázisuk mellett maradnak, azonban rengeteg időt elvesztegetnek másra.
A 9-től 17-ig tartó munkarend nem képes számba venni, hogy az emberek mikor dolgoznak a legjobban, pedig ilyen szempontból sokféle csoportot alkotnak. Vannak, akik éjszakai baglyok, és szívesebben végzik a munkát, amikor a többiek már alszanak, mások inkább korán kelnek, és már akkor készen állnak az indulásra, hogy a fejük elhagyja az ágyat, délutánra azonban kiégnek.
Az is tény, hogy a 9–17-ig tartó munkarend merevsége káros lehet az alkalmazottak moráljára, valamint új alkalmazottak felvételére és az eddigiek megtartására is. A millenniumi és a Z generáció tagjai különösen nagyra értékelik a rugalmasság gondolatát, sokan azt mondják, hogy ez elsőbbséget élvez a fizetéssel szemben, amikor új állást választanak. Az ehhez hasonló statisztikák sürgető igényt teremtenek a vállalatok számára, hogy bizonyos mértékig rugalmasak legyenek.
Így tett a Microsoft is, amely 180 000 alkalmazottjának 30 százaléka éjszaka tölti le munkaidejének nagy részét. Ez is azt bizonyítja, hogy sok ember hatékonyabban dolgozik a tipikus nyolcórás munkarenden kívül.
(Borítókép: Jason Alden / Bloomberg / Getty Images)