Index Vakbarát Hírportál

Elfogatóparancsot adtak ki Connor Smith ellen

2023. február 16., csütörtök 16:30

Az MTV realitysztárját azt követően kapták el a zsaruk, hogy egy tiszt 15 éven aluli lánynak adta ki magát, akivel Smith szexuális viszony reményében találkozott volna.

A PageSix információi szerint Lake megye seriffhivatala elfogatóparancsot adott ki Connor Smith ellen, aki az MTV Te vagy az igazi? című sorozatában tűnt fel. Egy tiszt beépített ügynökként néhány héten át kiskorúnak adta ki magát, így került kapcsolatba a 32 éves realitysztárral, aki videókat és képeket küldözgetett magáról, majd egy találkozóba is belement, abban bízva, hogy szexuális kapcsolatot létesíthetnek.

Smith február 9-én érkezett a vélt találkozópont helyszínére, ahol már rendőrök várták. A hatóságoknak még azelőtt sikerült elkapniuk őt, hogy menekülőre fogta volna.

A hírességet három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. 

Nem ez az első alkalom, hogy Smith összetűzésbe került a törvénnyel. 2021-ben letartóztatták, mert állítólag megerőszakolt és bántalmazott egy 16 éves lányt, aki azt állította, a Snapchaten adta meg a címét valakinek, mivel épp egy macskát árult a platformon. Ezt követően egy férfi érkezett a házukhoz, aki feltépte a hálószobája ablakát, kirángatta a szobából, bedobta a teherautójába, és egy motelhez hajtott, miközben  szexuálisan zaklatta.

Később egyébként másképp számolt be az esetről, kijelentve, egy társkereső alkalmazásban ismerkedett meg az állítólagos támadóval, és önként osont ki, hogy találkozzon vele. A fiatal lány azt állította, hogy az említett férfi orális szexre kényszerítette a kocsiban a motelbe menet, ahol megpofozta, fojtogatta, levizelte, és ismét orális szexre kényszerítette. Bár a férfi azt közölte vele, másnap újra elmegy érte, elmondása szerint a családtagjai a háznál várták, és elüldözték, így nem tért többet vissza.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06 (80) 225-225-ös számon.

Személyesen az önhöz legközelebbi áldozatsegítő központban kérhet segítséget, ezek címlistája itt található.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok