Index Vakbarát Hírportál

Több mint 26 millió forintnyi összeget követelnek Meghan Markle-től

2023. február 16., csütörtök 13:25

Samantha Markle a tárgyaláson állt bele páros lábbal ismét féltestvérébe, Meghan Markle-be, akit rágalmazással vádol. Állítása szerint Sussex hercegnéje amiatt kezdhetett heves védekezésbe, mivel attól fél, leleplezi őt.

Szerdán tartották meg online formában a Samantha Markle által indított rágalmazási ügy tárgyalását. Meghan Markle féltestvére még tavaly akasztott egy 75 ezer dolláros, azaz jelenlegi árfolyamon 26,8 millió forintos pert húga nyakába a 2021-ben megjelent, Oprah Winfrey-vel készül interjúban, illetve A szabadság nyomában című könyvben – amiben egyébként Sussex hercegnéje nem szólalt meg – szereplő állítások miatt.

Samantha Markle azt állítja, azért szerette volna húga befeketíteni őt, hogy ne tűnjön fel rossz színben a gazdagok előtt. Kijelentette, a vádak „világméretű megaláztatásnak, szégyennek és gyűlöletnek tették ki”. A tárgyaláson Markle ügyvédje azt állította, sikerült elcsípniük Sussex hercegnéjét, aki véleményük szerint amiatt tett negatív kijelentéseket féltestvéréről, mivel le szerette volna leplezni őt. 

Hazudott a végzettségéről, miszerint ösztöndíjakat kapott. Az apja fizette az oktatását, és most rajtakapták. Különben miért akarná befeketíteni a nővérét? És az apját? Különben miért tagadná meg a családját, akik egész életében csak jót tettek vele? Egyáltalán nem volt velük problémája

érvelt Samantha Markle ügyvédje, Peter Ticktin.

A hercegné jogásza ezzel szemben közölte: az állítások nem helyénvalók, kifejezetten sértők, illetve kérték, hogy ejtsék az ügyet.

Nem kell minden apróságért pert indítani. A felperes vitatja Meghan saját benyomásait a saját gyermekkoráról, de ez nem bíróságra való ügy. Az itt szóban forgó kijelentések jogilag nem rágalmazók

– vágott vissza Meghan Markle ügyvédje, Michael Kump.

Kump mindemellett kifejtette: a Samantha Markle által hivatkozott állítólagosan rágalmazó tíz kijelentés közül az első hét A szabadság nyomában című könyvből származik, amelyeket ki kell zárni, mivel nem Sussex hercegnéje írta és adta ki a könyvet, hanem két királyi tudósító. Ticktin ezzel szemben azt állította, Meghan együttműködött a kötet szerzőivel, háttérinformációkat szolgáltatva nekik akkori sajtótitkárán, Jason Knaufon keresztül. Mint kijelentette, ez lesz a második alkalom, hogy Meghan Markle-nek bocsánatot kell kérnie a bíróság félrevezetéséért, hozzátéve, a hercegné már elismerte, hogy ő adta át az információkat Knaufnak. Mindemellett egy újabb rágalmazási pert is kilátásba helyezett Harry hercegék netflixes sorozata miatt, amelyben Meghan állítólag megint rágalmazta nővérét. 

Ahogy Charlene Edwards Honeywell bíró kifejtette, csak később fog ítélet hozni, azonban megjegyezte, nagy fejtörést okozott számára, hogy megértse, Meghan Markle mely szóban forgó kijelentései számíthatnak rágalmazónak. 

(Borítókép: Meghan Markle 2018. október 25-én. Fotó: Chris Jackson / Getty Images)

Rovatok