Index Vakbarát Hírportál

Titkos ügynök fedte fel, mi folyik a világ leghíresebb motoros bandájában

2023. március 6., hétfő 14:32

Egy korábbi ügynök, Jay Dobyns még évekkel ezelőtt épült be a neves Hells Angels motorosklubba, aminek eredményeként több tucat taggal szemben emelhettek vádat. Az akció nem volt veszélytelen, azonban testközelből tapasztalhatta meg, milyen íratlan szabályok uralkodnak a bandában.

Még 1948-ban alapította meg Sonny Barger Kaliforniában a Hells Angels, azaz a Pokol Angyalai motorosklubot, amely már a világ 62 országban 475 kirendeltséggel rendelkezik, köztük Norvégiában, Argentínában és Magyarországon is. Bár a szervezet idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját, máig nem lehet sokat tudni arról, milyen az élet a klubban. Az elmúlt évtizedekben kifejezetten rossz hírnevet szereztek maguknak, főleg az altamonti Rolling Stones-koncert után. A zenekar a hatvanas évek végén kérte fel a tagokat, hogy legyenek a biztonsági őrei, ám ők túlságosan elragadtatták magukat, aminek az lett a vége, hogy az 1969-es altamonti koncertjükön négyen meghaltak.

A történtek miatt a zenekar frontembere, Mick Jagger úgy döntött, hogy kirúgja őket, viszont a banda ilyen könnyen nem tudott túllépni ezen. Eldöntötték, hogy csónakkal az énekes házához eveznek, és megölik, ám végül felborultak a vízen, így meghiúsult a gyilkossági kísérlet. A bandatagok vérmérséklete mára minden bizonnyal csillapodott valamelyest, viszont az nem változott, hogy továbbra is léteznek olyan íratlan szabályok, amelyeket be kell tartaniuk. Egy nyugalmazott ügynök, Jay Dobyns, aki korábban beépült a klubba, nemrég interjúban számolt be arról, milyen korlátozásokról is van szó. 

El a kezekkel a nőktől!

Jay Dobyns 2001 és 2003 között az ATF (Alkohol- és Dohánytermékek, illetve Lőfegyverek Forgalmával Foglalkozó Iroda) ügynöke volt. 2002-ben Jay Davis (Jaybird) néven épült be a bandába Arizonában, és azt kellett éreztetnie a tagokkal, nem rémül meg a rizikós szituációktól, így hol kábítószer-kereskedőnek, hol fegyvercsempésznek adta ki magát. A jelenleg 61 éves Dobyns egy kétéves akcióban vett részt, amelynek költségei elérték az egymillió dollárt. Ez idő alatt teljes belátást nyerhetett a klub mindennapjaiba, leleplezve többek között azon szabályokat, amelyek a tagok szexuális életére vonatkoznak.

Az egykori ügynök könyvet írt az élményeiről, amely évekkel ezelőtt magyarul is megjelent A pokol angyala – Egy beépített ügynök megrázó története a Hells Angels motorosbanda tagjaként címmel.

Ahogy arról Dobyns az interjúban beszámolt, a Pokol Angyalai közé beépülve hamar megtanulta, hogy a nőügyekkel nem szabad viccelni, mivel komoly következményeket vonhat maga után, ha valamelyikük párjával kezd ki.

A nőket illetően van egy hierarchia. Legfelül az idősebb hölgyek vannak, akik a klubtagok feleségei és barátnői. Jobb, ha nem kapnak rajta azon, hogy az egyikük párjával kavarsz, mert azt erősszakkal fogják megtorolni

– jegyezte meg Dobyns, hozzátéve, a klubházban gyakoriak voltak a bulik, illetve gyakran látogatták meg őket fiatalabb hölgyek is, akik férfiról férfira mentek, ám a tagok között sosem alakult ki vita amiatt, ha ugyanazzal a nővel feküdtek le. 

Mint arra az ügynök az interjúban kitért, tévhit, hogy a Hells Angels minden tagja drogos lenne, mivel a bandában való kétéves tartózkodása alatt azt tapasztalta, hogy különféle életstílust vallók, illetve más és más érdeklődési körrel rendelkezők alkotják a klubot. Egyesek kifejezetten fitneszőrültek voltak, egészségesen étkeztek, nem ittak vagy drogoztak, kerülték a bűnözést, gyerekeknek szóló játékgyűjtésen vettek részt, vagy épp vért adtak a helyi kórháznak, míg mások illegális tevékenységekkel tartották fenn magukat. 

Komoly veszélynek volt kitéve

Jay Dobyns több társával együtt épült be a szervezetbe még 2002-ben. Hogy fenntartsák azt a látszatot, nem kispályások, egy alkalommal egy álgyilkosságot is szerveztek, amihez egy hentesboltból szereztek vért és beleket. Akciójuk végül sikeresnek bizonyult, mivel a két év leteltével a Hells Angels 55 tagja és társaik ellen emeltek vádat, közülük 16 személy ellen zsarolás miatt is eljárás indult. Azt követően viszont, hogy Dobyns személyazonosságát felfedték, a klubtagok bosszút forraltak ellene, és egész családja veszélybe került.

A Pokol Angyalai többek között azt tervezték, hogy HIV-vírussal megfertőzik az ügynököt, csoportosan megerőszakolják a lányát és a feleségét, amit videóra vesznek, elrabolják a fiát, illetve egyéb módokon kínozzák meg mindannyiukat. Az ATF sem tett meg mindent annak érdekében, hogy védjék az ügynöküket, így történhetett meg, hogy 2008-ban felgyújtották Dobynsék házát. A felesége és két gyermeke épp otthon aludt, de szerencsére sikerült kimenekülniük, és azon kívül, hogy füstöt lélegeztek be, más bajuk nem esett. Az otthonuk viszont porig égett minden holmijukkal együtt.

Mindez annak volt köszönhető, hogy az ATF Dobyns két évig tartó akcióját követően visszavont egy korábbi intézkedést, ami arra vonatkozott, hogy semmilyen nyilvántartásból ne lehessen megtudni többek között azt, hol lakik. Ezt a döntést azzal indokolták, hogy már nincs szükség ezen információk visszatartására, magyarul nem vették komolyan a fenyegetéseket, amelyeket Dobyns kapott. Az ügynök az ügyben végül több keresetet is benyújtott, és egészen a legfelsőbb bíróságig ment, ahol neki adtak igazat, kijelentve: az ATF veszélynek tette ki azzal, hogy nem vizsgálta ki időben a fenyegetéseket, amelyekkel szembe kellett néznie személyazonossága felfedése után.

(Borítókép: A kanadai Hells Angels felvonulása 2016-ban. Fotó: Katherine Cheng / SOPA Images / LightRocket / Getty Images Hungary)

Rovatok