Index Vakbarát Hírportál

Nyáron Magyarországra érkezik Candy Dulfer

2023. március 10., péntek 11:09

Az első Örvényesvölgy Fesztivál fellépői között a magyar művészek mellett olyan énekeseket is tudhatunk, mint Kevin Davy White, illetve a nemrég bejelentett Candy Dulfer.

Idén rendezik meg első alkalommal Zalacsányban az Örvényesvölgy Fesztivált két hétvégén át, június 9. és 10., majd június 16. és 17. között. A szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint a fellépők között számos világsztár lesz, a jazz, a soul, a blues és az elektro-swing nagyjai. Mint kifejtették, összesen öt külföldi sztárvendég érkezik majd Magyarországra, köztük a korábban bejelentett Gipsy Kings, a !DelaDap, Kevin Davy White – akit Nagy-Britanniában az év énekesének választottak –, illetve a hazai frontról többek között a Csík zenekar is tiszteletét teszi majd az eseményen.  

A közlemény szerint az előbbi előadók mellett Zalacsányban koncertezik még a New Yorkból hazatérő Németh Ferenc jazzdobos, Seamus Blaketenor szaxofonos, Gilad Hekselman gitáros, illetve a 90-es években a köztudatba berobbant Candy Dulfer, aki zenekarával június 17-én lép színpadra. A holland szaxofonosnak eddigi pályafutása során már lehetősége volt együttműködni olyan előadókkal, mint Prince, Beyoncé, Lionel Richie, a Pink Floyd és Aretha Franklin. Sőt, gyerekként Madonna előtt léphetett fel. 

Nemzetközi fellépőink meghívása a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program támogatásának köszönhető. Programunk még nem végleges: további különleges jazz- és népzenei koncertek, irodalmi műsorok várhatóak, teljes programunkat áprilisban jelentjük be

– mondta Badacsonyi Tamás fesztiváligazgató.

Rovatok