Index Vakbarát Hírportál

Négy Guinness-rekordot döntött meg Shakira, Piquének is megköszönheti

2023. március 11., szombat 13:28

A szakításukat övező hosszú huzavona ellenére is tudott profitálni a korábbi labdarúgó Gerard Piquével való viharos különválásából Shakira – az exét is kifigurázó számával négy Guinness-világrekordot is sikerült már megdöntenie.

A kolumbiai énekesnő, Shakira hosszú hónapok óta leginkább a volt párjával, Gerard Piquével való szakításával került be a hírekbe, azonban a 11 év és a két közös gyermek születése után felbontott kapcsolat ellenére újra van minek örülnie az előadónak. 

Az énekesnőt nagyon megrázta a szakítás, bánatát pedig dalba öntötte, ami, úgy néz ki, hatalmas sikert arat. Shakira Piquéről szóló dala már az első nap YouTube-rekordot döntött, a videó publikálása utáni első 24 órában ugyanis több mint 63 millióan nézték meg, amivel a platform történetének legnézettebb latin dalává vált a kolumbiai sztár friss szerzeménye.

A dalban a Piquére és új barátnőjére tett szóviccek mellett Shakira megemlíti anyósát, a médiát és a spanyol adóhatósággal fennálló problémáit, akik szerint 14,5 millió eurónyi adót nem fizetett be.

A dal most azonban újabb rekordokat is megdöntött. 

Az énekesnő és a dalban közreműködő szerzőtársa, Bizarrap – valódi nevén Gonzalo Julián Conde – ugyanis négy Guinness-rekordot is megdöntött a minap a szervezet bejelentése szerint, így bőven van minek örülnie a kolumbiai énekesnőnek és a 24 éves argentin DJ-nek.

A páros bezsebelte a YouTube-on a 24 óra alatt legtöbbet nézett latin szám és a leggyorsabban 100 milliót elérő latin szám rekordját is, így a BZRP Music Sessions Vol. 53 annak január 12-i megjelenésével szinte azonnal beírta magát a zenetörténelembe.

A dalnak köszönhetően két másik, csúcsdöntésről szóló elismervényt is átvehetett most a páros, ugyanis a szám nemcsak a YouTube-on aratott hatalmas sikert, Shakiráék a legtöbbet streamelt latin szám rekordját is megszerezték a Spotifyon, 24 óra alatt 14 393 342 lejátszással, illetve ez lett a platformon egy hét alatt legtöbbet streamelt dal is, az elképesztő 80 686 962 főt számláló mutatójával.

De beszéljen magáért a dal: 

(Borítókép: Shakira 2022. május 25-én. Fotó: Marc Piasecki / FilmMagic / Getty Images)

 

Rovatok