Index Vakbarát Hírportál

Boris Becker mindennap a túlélésért küzdött a börtönben

2023. április 8., szombat 12:28

Hiába van szabadlábon már december óta, továbbra sem feledi el egykönnyen a rács mögött töltött hónapokat a tavaly áprilisban két és fél éves börtönbüntetésre ítélt Boris Becker. A korábbi világelső német teniszező most arról beszélt, hogy a börtön brutális volt, és nagyon más élmény, mint amit a filmekben látni lehet, de a rácsok mögött töltött idő ennek ellenére a javára vált, hiszen úgy érzi, erősebb, jobb ember lett.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, még tavaly áprilisban két és fél év börtönre ítélték a korábbi  világelső teniszezőt, Boris Beckert, aki nem tudott visszafizetni egy mallorcai villára felvett kölcsönt, és emiatt csődöt jelentett – noha később kiderült, hogy valójában 2,5 millió fontnyi eltitkolt vagyona volt.

Ugyan a két és fél év akkor igencsak szigorú ítéletnek tűnt, a korábbi klasszisnak mindössze nyolc hónapot kellett ténylegesen rács mögött töltenie a büntetéséből, így már decemberben szabadulhatott, majd kitoloncolták az Egyesült Királyságból. 

Az 55 éves német sportlegenda mára már ugyan újra az életét egyengeti, a börtönben töltött hónapok rendkívül megviselték, hiszen meglepő módon korántsem hasonló bűncselekményekért elítélt személyekkel közös börtönbe zárták. Becker ugyanis erőszaktevők, kábítószercsempészek és gyilkosok között élte mindennapjait.

Aki azt mondja, hogy a börtönélet nem nehéz, az hazudik. Gyilkosok, kábítószer-kereskedők, nemierőszak-tevők, embercsempészek, veszélyes bűnözők vettek körül. Ott bent mindennap küzdesz a túlélésért. Gyorsan körül kell venned magad a keményfiúkkal, mert védelemre van szükséged

– idézi a BBC Beckert, akit állítása szerint volt, hogy megpróbálták bent meggyilkolni

A háromszoros wimbledoni bajnok szerint hiába ért el szinte mindent a sportban, ott bent ez senkit sem érdekelt, hiszen a börtönben mindenki csak egy elítélt. 

Ha azt hiszed, hogy jobb vagy mindenkinél, akkor veszítesz. Bent nem számított, hogy teniszező voltam, ott csak a karakterünk és a személyiségünk van. Ennyi, nincs más. Eleinte nincsenek barátaid, szó szerint egyedül vagy, és ez a legnehezebb

– tette hozzá.

Hiányzik neki Wimbledon 

Kiszabadulása után Beckert szülőhazájába, Németországba deportálták, és 2024 októberéig nem térhet vissza az Egyesült Királyság területére.

Hiányzik London, de még jobban hiányzik Wimbledon, és idén biztosan nem mehetek oda. Ennek ellenére szerencsésnek érzem magam, mert talpra fogok tudni állni, egyik partnerem sem ejtett, szívesen fogadtak a börtön után is. Amikor rosszul vagy – és az elmúlt öt-hat év nagyon nehéz volt számomra –, akkor jössz csak rá igazán, hogy ki van melletted, és ki nincsen

– mondta a korábbi teniszező. 

A fogadtatás pedig elmondása szerint mindvégig nagyon szívélyes volt, meglepte őt, hogy a börtönhónapok után továbbra is ennyien szeretik őt töretlenül. 

Senki sem tökéletes, beleértve magamat sem, és én elfogadtam mindezt. Három és fél hónapja vagyok kint, nagyon jó volt a fogadtatás, amit a rajongóktól kaptam, és az utcán olyan emberektől, akik egy kicsit is követték a történetemet

– vélekedett Becker, aki szerint a történteknek köszönhetően erősebb és jobb ember lett. 

(Borítókép: Boris Becker 2023. március 10-én. Fotó: Monika Skolimowska / picture alliance / Getty Images)

 

Rovatok