Index Vakbarát Hírportál

Dopeman: Orbán Viktor kivételes tehetségű pali

2023. április 11., kedd 11:44

A rapper egy interjúban fejtette ki, hogyan viszonyul jelenleg a politikához, és mi a véleménye arról, ahogy Orbán Viktorról vélekednek a világban.

Dopeman eddigi munkássága során már többször beleszállt a hazai politikai élet szereplőibe, köztük Gyurcsány Ferencbe és Orbán Viktorba. Az utóbbit ábrázoló, hungarocellből készült szobor fejét egy 2013-as kormányellenes tüntetésen például el is rúgta, viszont ma már elismerően tud beszélni Magyarország kormányfőjéről. Ahogy a Blikk műsorában kifejtette, hibás cselekedetnek véli, amit tíz évvel ezelőtt tett, viszont nem bánta meg. Mint mondta, szélsőségesen liberálisnak tartja magát, kiemelve: „az az elfogadó vagyok, aki a nem elfogadást is elfogadom”.

A rapper 2017-ben az MSZP támogatásával próbát tett egy józsefvárosi időközi képviselő-választáson, viszont elmondása szerint a baloldali közeg már korábban is érzékelte rajta, mennyire önjáró. Hozzátette, az sem tetszett neki feltétlen, amit látott, azaz hogy „hogyan köttetnek a szövetségek, miképpen történnek a hátbaszúrások”.

Nem lettem fideszes! Az oktatás és az egészségügy terén most is nagyon komoly kritikáim vannak a kormánnyal szemben, és nem olyan irányból, mint a tanároknak vagy az egészségügyi dolgozóknak. Ettől függetlenül, látván, mi történik, azt kell mondjam, Magyarország kormányfője egy kivételes tehetségű, párját ritkító pali az egész mai világelitben. Elég csak azt szemügyre venni, hogy egy 9,5 millió lakosságú ország vezetőjével napi szinten foglalkozik a világsajtó

magyarázta a rapper, kiemelve, az üzleti életben való tevékenykedése döbbentette őt rá arra, egy bizonyos szint alatt kiválóan lehet vállalkozásokat működtetni itthon. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy magas szintű üzleti manővereket nehéz végrehajtani, mivel „rád tenyerelnek”.

Dopeman elmondása szerint a jobboldali szereplők megerősítése Orbán Viktor pragmatizmusából ered, és a miniszterelnök a külpolitikában is fontos szereplővé vált. Megjegyezte, bár itthon kétharmada van, a világtrendekkel szemben ellenzékbe kényszerül.

A magyar baloldal olyan, mintha a világkormánynak a véleményét képviselné. Orbán Viktornak nagy ereje, hogy belőtte a magyar választóknak azt a képet, amit szeret, a kis hátizsákkal, ettől függetlenül van benne rock and roll

– állapította meg.

Ahogy a rapper megemlítette, 2013-ban a Fidesz még agresszívabb volt, így ma már jobb helyzetben vannak a kormánykritikusok, köztük Puzsér Róbert, illetve a rendszer nyerteseinek nevezte Karácsony Gergely főpolgármestert, Márki-Zay Péter korábbi miniszterelnök-jelöltet és Jakab Pétert, a Jobbik egykori vezetőjét. 

Én ugyanúgy vagyok kormány-, mint ellenzékkritikus. Ám ha választanom kell, akkor azt tudom mondani, főként a miniszterelnök meg néhány figura miatt, ez az egész igenis működőképes. Látom a víziót is

– tette hozzá.

Rovatok