Index Vakbarát Hírportál

Szakértő elemezte, milyen is valójában Vilmos herceg és Katalin hercegné

2023. május 16., kedd 06:05

A koronázási ceremónián újra egybegyűlt a brit királyi család, illetve először láthattuk együtt Vilmos herceget és Katalin hercegnét mindhárom gyermekükkel. A pár viselkedését az eseményt követően egy testbeszédszakértő vizsgálta, azt elemezve, mi lehet a titkuk a gyereknevelést illetően.

Május 6-án hetven év után újabb uralkodót koronáztak meg az Egyesült Királyságban, így a westminsteri apátságban tartott szertartás során a királyi család és meghívottjaik szemtanúi lehettek annak, amint III. Károly és Kamilla királyné fejére kerül a korona. Az eseményt – tekintve, hogy nem történik ilyen minden évben – óriási figyelem övezte, és a tévéképernyőkön keresztül világszerte milliók követhették árgus szemekkel a família minden lépését. Az esemény körül amiatt is nagy volt a felhajtás, mivel Harry herceg II. Erzsébet temetése óta először vett részt egy rendezvényen a családjával együtt. A rokonaival, köztük III. Károllyal és Vilmos herceggel való rossz viszonya miatt pedig nem is a famíliával egy helyen ült, hanem sorokkal hátrébb, és összességében egy napot sem töltött a szigetországban. 

A koronázási ceremónia, illetve a másnap azt követő windsori koncert alatt a nézőknek lehetőségük nyílt hosszabb időn keresztül szemügyre venni a királyi család tagjait, akik közül Vilmos herceg és Katalin hercegné viselkedését egy testbeszédszakértő, Judi James is kielemezte. Elmondása szerint rájött, mi a házaspár titka a gyerekneveléssel kapcsolatban.

A bizalom mindenekfelett

A háromnapos ünnepségsorozat alatt igen szembetűnő volt, hogy a pár gyermekei, a kilencéves György herceg, a nyolcéves Sarolta hercegnő és az ötéves Lajos herceg kifogástalanul viselkedtek, ami ilyen fiataloknál nem minden esetben szokott sikerülni. Ahogy a szakértő kifejtette, Vilmos hercegék egy olajozottan működő csapatként tudtak együttműködni. Hozzátette, a nonverbális jeleknek és a gyerekekkel folytatott kommunikációjuknak köszönhetően megfigyelhető volt, hogy már jól megszokott, kitapasztalt módszerekhez nyúltak annak érdekében, hogy kordában tartsák őket.

Az is észrevehető volt, hogy a gyerekek igyekezték terelgetni egymást, különösen a legkisebbet, Lajos herceget – aki egyébként már számtalan alkalommal ellopta a show-t a hivatalos eseményeken. Sarolta hercegnő Lajos herceg kezét fogva lépett be a westminsteri apátságba, majd ő szólt neki, hogy keresse meg a helyét. Sőt, a windsori eseményen szintén a hercegnő adta György herceg tudtára, mikor kell lobogtatnia a brit zászlót. A szakértő szerint a szülők viselkedéséből az következtethető ki, hogy a bizalom és a kölcsönös felelősségvállalás nagy szerepet játszik a gyerekekkel való kapcsolatukban. Emellett leszűrhető, nem úgy érik el, hogy jól viselkedjenek, hogy rájuk szólnak, hanem egy-egy érdekességre rámutatva igyekeznek elterelni a figyelmüket.

James példaként említette azt az esetet, amikor a koronázási ceremónia után Lajos herceg a Buckingham-palota erkélyén állva kissé türelmetlenül viselkedett, de erről csak az tanúskodott, hogy játékosan dobolt az erkély szélén, amíg meg nem jelentek az első repülők az égen a légi parádé részeként. A szakértő megemlítette, a szülők nevelési módszere azért is működőképes, mivel olykor megengedik maguknak, hogy gyerekként viselkedjenek. Erre utalt például az, amikor a windsori koncerten Vilmos herceg a brit zászlóval bökdöste György herceget és Sarolta hercegnőt. 

Motiválás, bátorítás 

A szakértő kiemelte, a szülők gyakran érintették meg gyermekeiket, ezzel megnyugtatva és bátorítva őket. Katalin hercegnő a leginkább Lajos hercegen tartotta rajta a szemét, és ha úgy látta, valamit jól csinált, motiválásként egy-egy érintéssel jutalmazta őt. Hozzátette, a pár semmilyen helyzetet nem dramatizált túl, nyugodtnak és boldognak látszottak, illetve úgy tűnt, minden olyan feszültségforrást kiiktattak, ami átterjedhetett volna a gyerekekre, akik felé igyekeztek önbizalmat sugározni. James kifejtette, ez azért fontos, mivel a gyerekek sokkal gyorsabban tudják értelmezni a testbeszéd különböző formáit, mint a felnőttek.

Mint mondta, a szülőknek méltóságteljes volt a magatartása és pontosan ugyanúgy működtek együtt csapatként a gyerekeikkel, mint ami egyébként a házasságukra is jellemző. Vilmos herceg és Katalin hercegné ugyanis rájött arra, hogyan tudja megszerettetni a királyi eseményeket a gyerekekkel úgy, hogy azt ne az unalommal vagy a munkával társítsák. Ennek volt köszönhető, hogy el tudták foglalni magukat az ünnepségsorozaton, így nem volt szükség a szülők százszázalékos figyelmére sem.

(Borítókép: Vilmos herceg és Katalin hercegné. Fotó: Alberto Pezzali / WPA Pool / Getty Images)

Rovatok