II. Erzsébet férje, a néhai Fülöp herceg családfája összefüggéseket mutat Adolf Hitlerrel, illetve egyéb náci vezetőkkel, akikkel közvetlen kapcsolatban álltak a testvérei. Emiatt történhetett meg az is, hogy közülük senki nem vehetett részt a néhai királynő és hitvese esküvőjén.
Fülöp herceg, akit II. Erzsébet csak úgy jellemzett, mint az erejét és támaszát, már két éve nincs köztünk, azonban többek a halálát követően, az egyes megemlékezésekből ismerhették meg igazán, milyen ember is volt. A néhai királynő árnyékában élt, de a királyi család szolgálatában tett erőfeszítéseinek meglett a gyümölcse, és kifejezetten becsületes ember hírében állt. A tavaly decemberben megjelent netflixes sorozatukban egyébként Harry herceg is megemlékezett nagyapjáról. Úgy emlegette őt, mint egy szolgálatkész és jó humorú embert, aki a grillezés mestere, a kvízek királya volt, és élete végéig pimasz maradt. Fülöp herceg a családja miatt ugyanakkor egy nem mindennapi terhet cipelt, ami összeegyeztethetetlen volt a királyi családban betölteni kívánt szerepével.
II. Erzsébet egykori hitvese, aki eredetileg a Schleswig–Holstein–Sonderburg–Glücksburg-házhoz tartozott, görög–dán királyi hercegként jött világra Görögországban. Apja András görög királyi herceg, az előbb említett német ház leszármazottja, míg édesanyja Battenbergi Aliz, Lajos battenbergi herceg lánya volt, szintén német származású. A herceg – aki édesanyja révén később felvette a Mountbatten vezetéknevet, a német Battenberg angol nyelvű változatát – még csecsemő volt, amikor családjával együtt elüldözték őket Görögországból, így később Franciaországban, Németországban és az Egyesült Királyságban húzták meg magukat.
Bár a herceg a néhai királynővel való kapcsolatának komolyra fordulásakor mindent megtett annak érdekében, hogy szolgálja a hazát, három testvére főleg a hírneve emelésének szabotálásában játszott szerepet. Nővéreinek azt is megtiltották, hogy részt vegyenek az esküvőjén II. Erzsébettel, mivel közülük hárman, Cecília, Zsófia és Margit hercegnő német arisztokratákhoz mentek feleségül, akik később a náci párt tagjai lettek. Sőt, Zsófia hercegnő olykor együtt teázott Adolf Hitlerrel, akit „bájos alaknak” tartott.
A barátait megválogathatja az ember, a rokonait nem – tartja a mondás, ám Fülöp herceg esetében nem a családtagok jelleméből adódó különbözőségek jelentették a problémát, hanem a testvérei és közte feszülő szemléletmódbeli ellentétek. Négy nővére volt, Margit, Teodóra, Cecília és Zsófia hercegnők, akik közül Cecília feleségül ment György Donát hessei–rajnai nagyherceghez, majd később mindketten csatlakoztak a náci párthoz. A párnak négy gyermeke volt, a negyedik a feltételezések szerint Londonba menet született meg a repülőgépen, amely később kigyulladt, és lezuhant. Cecília hercegnő és férje csecsemőjükkel, illetve két másik gyermekükkel együtt vesztette életét. A temetésükön lencsevégre kapták az akkor 16 éves Fülöp herceget is, aki náci egyenruhába bújt rokonaival sétált.
A testvérek közül Zsófia hercegnő volt az, aki a legjelentősebb összeköttetéssel rendelkezett a náci Németországgal. A hercegnő ugyanis feleségül ment Kristóf hessen–kasseli herceghez, aki később SS-ezredes lett, illetve Hermann Göring titkos hírszerző szolgálatának a főnöke. Hermann Göring a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja, a német légierő parancsnoka és a Harmadik Birodalom második embere volt, és a párnak is lehetősége volt találkozni vele, illetve Adolf Hitlerrel. A család nácikhoz kötődő kapcsolatáról 2014-ben már megjelent egy dokumentumfilm, amelyben feltárták a közös pontokat. Ehhez segítségükre volt Zsófia hercegnő időskorában írt memoárja, amelyben Hitlerrel való találkozásáról is beszámolt, akit „bájos és szerény” férfinak írt le. Sőt, a nácizmus iránti elkötelezettségük jeléül, illetve Hitler tiszteletére első fiukat Karl Adolfnak nevezték el.
Ahogy a hercegnő az emlékiratban kifejtette, 1933-ban Göring és Hitler is látogatást tett a Frankfurt mellett lévő otthonukban. Ez még azelőtt történt, hogy a nácik hatalomra kerültek volna.
Sokat beszélt az új politikai pártról, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártról, amelyhez csatlakozott. Nagyon lelkesedett az egészért, különösen a pártvezérért, egy Adolf Hitler nevű emberért. Mivel Németország nehéz időket élt át, és mindenhol nagy volt a szegénység, illetve az elégedetlenség, kíváncsiak voltunk a párt által tervezett fejlesztésekre
– írta, hozzátéve: Göring volt az, aki ragaszkodott ahhoz, hogy találkozzon Hitlerrel, így ő szintén látogatást tett náluk.
Figyelmeztettek, hogy vegetáriánus, és nehezemre esett, hogy ennek megfelelő ételeket találjak ki, de abban az időben volt egy szakácsnőnk, házvezetőnőnk, ami jól jött, mivel a főzéssel és a háztartással kapcsolatos elképzeléseim meglehetősen homályosak voltak (akkor még csak 18 éves voltam). Végül egy zöldségválasztékkal rukkoltunk elő, ami nagy sikernek bizonyult
– jegyezte meg.
Mint a hercegnő a memoárban kiemelte, a Hitlerről alkotott képük alapjaiban változott meg a későbbiekben, mivel a náci vezető lenyűgözte őket – általuk bájosnak vélt jellemével és a németországi helyzet javítására irányuló terveivel. Sőt, Hitler akkora hatással volt a hercegnő férjére, Kristóf hessen–kasseli hercegre, hogy csatlakozott az SS-hez, majd egy hírszerző szolgálat feje lett. Jó kapcsolatot ápoltak Göringgel, akinek 1935-ben még az esküvőjén is részt vettek, Adolf Hitlerrel egyetemben, akivel szemben foglaltak helyet. A herceg nyolc évvel később repülőgép-szerencsétlenségben vesztette életét.
Zsófia és Cecília mellett kezdetben Margit hercegnőt és férjét, Hohenlohe–Langenburg hercegét, Gottfridot is a pártfogoltjai között tudhatta a náci mozgalom. A herceg súlyosan megsérült, amikor Németország oldalán harcolt az orosz fronton, ám végül Hitler ellen fordult. Egyike volt azoknak, akik részt vettek az 1944-ben Hitler ellen végrehajtott puccskísérlet megszervezésében. Teodóra hercegnő volt az egyetlen a testvérek közül, aki nyilvánosan ellenezte a nácizmust, így ő lehetett az egyedüli, aki férjével együtt részt vehetett II. Erzsébet megkoronázásán 1953-ban. Fülöp herceg és a néhai királynő esküvőjére ugyanakkor egyikük sem kapott meghívást, mivel kockázatosnak ítélték ezt meglépni a háború után nem sokkal.
Fülöp herceg a családja és a nácik összeköttetéséről egyébként 2006-ban bővebben is beszámolt egy könyvhöz adott interjúban. Mint akkor kifejtette, a rokonai vonzónak találták Hitler arra irányuló kísérleteit, hogy Németország visszanyerje a hatalmát.
A Weimari Köztársaság káosza után reményt keltett. Megértem azokat az embereket, akik ragaszkodnak valamihez vagy valakihez, aki látszólag együttérez a hazaszeretetükkel, és megpróbálja helyrehozni a dolgokat. Érthető, hogy emiatt vonzónak találták
– mondta akkor, ahogy azt is hangsúlyozta: sosem értesült arról, hogy a családjából bárki is antiszemita nézeteket vallott volna.
Zsófia hercegnő a férje halálát követően végül feleségül ment György Vilmos hannoveri herceghez, akitől három gyermeke született. Gyakran látogatott az Egyesült Királyságba, illetve később ő lett Eduárd herceg keresztanyja is. 2001-ben, 87 évesen hunyt el. Margit hercegnő 1981-ben halt meg, 76 éves korában, Teodóra hercegnő pedig 1969-ben, 63 évesen.
(Borítókép: Adolf Hitler. Fotó: Hulton Archive / Getty Images)