A különböző filmekben leggyakrabb megjelenő foglalkozások toplistáján biztosan szerepelnek a rendőrök, katonák, orvosok, ügyvédek, sikeres üzletemberek, előadók vagy sportolók, a romantikus vígjátékok műfajában azonban – talán nemcsak szakmabéli szemmel, hanem anélkül is – feltűnően sokszor jelennek meg újságírók. De mégis hogyan vált a romkomok slágerfoglalkozásává az újságírás, és főleg miért?
A – főként amerikai – romantikus filmek és romkomok rajongói számára már minden bizonnyal feltűnt, hogy temérdek klasszikusnak tartott alkotásban vagy egyszerűen csak limonádénak csúfolt, maradandót nem alkotó filmben az egyik főhős vagy kiemelt szerephez jutó mellékszereplő szakmája gyakran az újságírás.
Nem kell nagyon a filmes adatbázisok mélyére bújnunk, hogy ezek közül legalább néhányat fel tudjunk sorolni. Elég csak a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt vagy Az ördög Pradát visel című klasszikusokra, a Levelek Júliának, A randiguru, A bambanő, az Oltári nő vagy éppen a Szex és New York című alkotásokra gondolni, egy dolog mindegyikben közös: a főhősök egyikének szakmája újságíró.
A jelenség pedig szemfülesség nélkül is meghatározható, hiszen a 100 legnagyobb bevételt hozó romantikus vígjáték gyors tartalomelemzéséből kiderül, hogy a főszereplők több mint tíz százaléka újságíró, ez az arány pedig magasabb, mint a szintén népszerű filmes szakmáké, az orvosoké, a prostituáltaké vagy éppen az ügyvédeké.
De mégis hogyan vált Hollywood egyik legnépszerűbb filmes foglalkozásává az újságírás?
Erre természetesen temérdek különböző magyarázat létezhet, az egyik legelfogadottabb mégis az, hogy a filmek, amelyek főszereplőinek egyike újságíró, azért készülnek, mert
a jó drámák és romantikus filmek általában erkölcsi dilemmákra épülnek, így ha bonyolult döntésekről van szó, az újságírók napi munkájának megjelenítése a filmvásznon tökéletes eszköz erre.
Ha visszatekintünk ezeknek a filmeknek a történetére, akkor gyakorlatilag az összes nagyszerű alkotás, akár vígjáték, akár dráma, nehéz döntésekkel való megbirkózást és valamilyen erkölcsi iránytű kialakulását jeleníti meg, amilyen helyzetekkel az újságírók is napi szinten találkozhatnak.
Hiszen mégis ki lenne jobb választás, mint egy újságíró, akinek az életstílusa és munkája rengeteg lehetőséget kínál drámai dilemmákra, legyen szó a szabályok megszegéséről egy megbeszélés vagy tárgyalás során, a szteroidokról a sportban vagy a korrupcióról az adott országban?
Van egy bizonyos romantika abban a gondolatban, hogy ezek az emberek – a riporterek – úgy döntenek, hogy nehéz történeteket mesélnek el, miközben aggódnak tisztességükért, reggeltől estig dolgoznak, és még kevés pénzt is keresnek. Az általuk űzött történetek természetéből adódóan nagyszerű színteret kapunk
– mondta korábban a Los Angeles Timesnak Amy Pascal producer, a Sony Pictures egykori társelnöke.
Ez a recept pedig annak ellenére sem tűnt el napjainkra, hogy az elmúlt évtizedekben egyre jobban visszaesett a nyomatott sajtótermékek példányszáma, és előtérbe kerültek az online lapok és a közösségi média. Hiszen a szakma érdekessége nem tűnt el, csak a körítés változott meg.
A mai újságírók például sokkal kevésbé öntörvényűek, ráadásul árnyaltabbak és önkritikusabbak, mint évtizedekkel ezelőtt tevékenykedő kollégáik, már csak azért is, mert már a legapróbb hiba miatt is könnyedén célkeresztbe kerülhetnek a közösségi média sajátosságainak köszönhetően.
Egyvalami azonban sosem változik: az újságírók még mindig azon töprengenek, hogy meddig hajlandók elmenni azért, hogy megszerezzenek egy szaftos történetet.
Mennyire ismerősen is hangzik a történet, amikor egy riportalanyával kavarodik romantikus viszonyba az újságíró, kezdetben csak azért, hogy információkat tudjon meg róla, és elkészíthesse az általa megálmodott sztorit?
De milyen elméletek vannak még arra, hogy milyen előnyökkel jár, ha a történet középpontjába újságírót vagy újságírókat helyez a forgatókönyvíró?
Egyesek szerint a nők esetében azért igazán jó választás, ha a középpontban álló karakter újságíró, hiszen így könnyen olyan szituációt lehet teremteni, ahol természetes módon közel kerülhet a főszereplő a vágyva vágyott férfihoz vagy nőhöz, aki azonban számára tiltott gyümölcs.
Mindez azonnal megteremti a dráma és a romantikus filmek alapjait, a belső vívódást, ami az ilyen filmek cselekményének alapvető mozgatórugója.
Az újságírók ráadásul jól megtestesítik a munkamániás, elfoglalt, mindig dolgozni akaró vagy kényszerülő karaktert, ami a szakma adottságainak, a határidőknek, a karakterszámoknak stb. köszönhetően ennél a foglalkozásnál jeleníthető meg talán a legjobban és legegyszerűbben. A munkamániás karakter ráadásul lehetővé teszi, hogy a főhős személyisége például egy románcnak köszönhetően teljesen megváltozzon, más prioritásokat találjon az életében, ami csak tovább erősíti az átadni kívánt üzenetet.
A szerkesztőségekben ráadásul a hierarchia egyértelműen meghatározott és átlátható. A nagyközönség ismeri a stilizált általános rendet: a kávéfőző gyakornok, a túlhajszolt riporter és az elbűvölő, de gyakran kikezdett szerkesztő karakterével már jó eséllyel mindenki találkozott ezeket a filmeket nézve.
Mégis filmes szemszögből az újságírói munkával járó rugalmasság, azaz a helyszínhez nem kötöttség az, ami igazán csábító lehet. A legtöbb nagy médium és lap székhelye nagyvárosban található, és bármilyen történethez tudnak igazodni, már ami a helyszínek sokszínűségét illeti.
Így például a forgalmas New York-i szerkesztőségi munkát megunva, a főszereplőt Európába röptetve újabb látványos helyszíneket mutathatnak meg a film készítői, mindezt úgy, hogy közben a munka többi előnyét is érvényesíteni tudják, legyen szó a karakterrajz egyszerűségéről vagy egy rabszolgahajhásznak tartott munkahely bemutatásáról.