Index Vakbarát Hírportál

Mezítláb tiporják el a dresszkódot Cannes-ban a sztárok

2023. május 31., szerda 05:47

Hiába viselnek méregdrága dizájnerruhákat a vörös szőnyegen, a ruhakölteményekhez nem minden esetben elengedhetetlen a tűsarkú cipő Cannes-ban – vannak, akik sokkal szívesebben lépnek mezítláb a kamerák kereszttüzébe. De miért lett a filmfesztivál jellegzetessége a cipő nélküli megjelenés, és kik azok, akik mezítláb taposnák el az öltözködésre vonatkozó protokollt?

A mezítlábas megjelenést legtöbbször vagy a természetet imádó, nomád életmódot folytató, hippinek csúfolt emberekhez, de még inkább a nyári strandoláshoz szoktuk kötni, korábban pedig a szegénység jele volt, ha valakinek még cipőre sem futotta, manapság mégis a legtehetősebb emberek döntenek pont úgy, hogy csupasz lábbal mutatkoznak nagy közönség előtt. 

Mindez ráadásul a cannes-i filmfesztiválon – ahol idén magyar nyertesnek is örülhettünk – már nem is újdonság, a filmipar legjobbjai előszeretettel mutatkoznak így a vörös szőnyegen, vagy éppen a hivatalos afterpartykon.

Az idei fesztivál és buli sem múlhatott el mezítláb járó hírességek nélkül, ezúttal Cate Blanchett döntött úgy, hogy hátrahagyja a méregdrága dizájnercipőket, és mezítláb megy el a Variety és a Golden Globe Awards által szervezett bulira. 

Az 54 éves, kétszeres Oscar- és négyszeres Golden Globe-díjas ausztrál színésznő a filmfesztivál vörös szőnyegén az egyedi Louis Vuitton fekete bársony és fehér szatén ruhájához még húzott cipőt, a partira azonban már egy teljesen új szerelésben, ráadásul mezítláb ment el.

És hogy mégis miért?

Az Armani dresszbe és hosszú rózsaszín kabátba öltözött Blanchett elmondása szerint azért nem viselt cipőt a bulin, mert

ezzel szerette volna kifejezni szolidarítását és az iráni nők iránti tiszteletét.

Ahogyan arról mi is több ízben beszámoltunk, Iránban azóta folynak gyakran erőszakba fulladó tüntetések, hogy tavaly az iráni erkölcsrendészek agyonvertek egy kurd származású fiatal lányt, Mahsa Aminit, mert nem viselte a helyi fejfedőt, a hidzsábot – amelyet az iráni törvények szerint kötelező hordaniuk a nőknek. Mahsa Aminit ezután kórházba szállították, és több napig kezelték, de olyan brutálisan megverték, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

Mezítláb rúgják fel a dresszkódot

Annak ellenére, hogy az idei gálán Blanchett mezítlábas megjelenése okozta a legnagyobb médiavisszhangot, a franciaországi nemzetközi filmfesztivál történetében ez korántsem az első eset, amikor valamelyik színész a megszokott tűsarkú nélkül topog végig a fotósok kereszttüzén. 

Az őrület egészen 2015-ig vezethető vissza, amikor is állítólag több meghívott nőt nem engedtek be a fesztiválra, és a vörös szőnyegre, mert nem viseltek magassarkút. Egy azóta törölt tweetben a fesztivál szervezője, Thierry Fremaux biztosította a meghívottakat és a nagyközönséget, hogy nem létezik a tűsarkúkra vonatkozó íratlan szabályozás.

A megjelenésre vonatkozóan a szabályok nem változtak. Szmoking, estélyi ruha a dresszkód, szó sincs a tűsarkúról 

– idézi a CNN

A valóban meglehetősen üres magyarázkodásnak tűnő indoklást azonban a hírességek sem fogadták el, és tiltakozásba kezdtek az ellen, hogy a vörös szőnyegeken kötelezően magassarkúban kelljen megjelenniük.

Ennek részeként 2016-ban Julia Roberts mezítláb lépett a szőnyegre, rá két évre, 2018-ban pedig Kristen Stewart rúgta le látványosan a cipőjét, amikor felmászott a lépcsőn a Csuklyásuk – BlacKkKlansman (Csuklyások) című film premierjén a fesztiválon.

Úgy érzem, ezt már nem várhatják el az embertől. Ha a srácokat nem kötelezik a tűsarkú viselésére, engem se kötelezzenek

– mondta Stewart akkor.

A férfi divat nyári slágere lehet, de nem csak mezítláb tiltakoznak 

A tűsarkúak ellen tiltakozott idén a filmfesztiválon az Oscar-díjas Jennifer Lawrence is, aki ugyan praktikussági okokból a mezítlábas megjelenést végül nem vállalta be, de az íratlan szabályban szereplő cipő helyett egy lapos talpú lábbelit választott magának a vörös szőnyegre.  

A mezítlábas trendre reagált idén Isabelle Huppert francia színésznő is, aki Cannes-ban egy Balenciaga Anatomic magassarkú cipőben jelent meg, ami azért számít igazán különleges darabnak, mert annak bőrszínű, lábfejet formázó orr-része egyben képviseli a mezítlábas tiltakozással való egyetértést, és a cannes-i íratlan szabályok tiszteletben tartását is.

A francia Riviérán már szinte elképzelhetetlen úgy a neves fesztivál, hogy legalább egy színész ne mezítláb lépne a vörös szőnyegre, mégis a férfiak körében lehet igazán divat az idei nyáron a cipő nélküli megjelenés. 

Az új mezítlábas trend, amely erősen a normalitás és az abszurditás között húzza meg a határvonalat, éles kontrasztot képez a mostanában divatos, meglehetősen nagy, bumszli lábbelikkel – így az MSCHF hatalmas, piros gumicsizmája, és a többi gyártó hasonlóan ormótlan lábbelije sokkal rövidebb ideig uralhatja a divat világát, mint azt előzetesen gondoltuk. 

Ennek pedig már korábban is voltak árulkodó jelei, az Etro 2023-as tavaszi férfi kollekciójában például sok mezítlábas, vagy nem zárt cipőt viselő modell szerepelt, akik többnyire több, vaskos lábujjgyűrűt viseltek, amelyek ugyebár csak lábbeli nélkül tudnak ragyogni, a kiegészítőknek köszönhetően emiatt pedig a mezítlábas megjelenés is hamar szélesebb körben elterjedtté válhat. 

Eközben a Gravalot 2023-as tavaszi férfi kollekciójának bemutatója egy tengerparton zajlott, ahol pedig egyetlenegy cipő sem volt már látható, így az idei nyáron korántsem lesz annyira meglepő az, ha valaki csupasz lábbal koptatja majd az utcákat. 

Még a híres divattervező, Karl Lagerfeld is azt mondta egyszer:

„Mezítláb lenni elegáns.”

Lehet, hogy elegáns, azonban maga a gondolat, hogy lábbeli nélkül lépjünk egy koszos városi utcára, meglehetősen gyomorforgató, és kicsit sem higiénikus, így annak ellenére, hogy ez divatosnak tűnhet, nem érdemes a körút forró, mocskos és üvegszilánkokkal tarkított utcáin a stílusérzékünket ily módon bizonygatni… 

(Borítókép: Julia Roberts mezítláb sétál megérkezésekor a cannes-i filmfesztiválon 2016. május 12-én. Fotó: Andreas Rentz / Getty Images)

Rovatok