Index Vakbarát Hírportál

Váratlan fordulat Berki Krisztián halála ügyében

2023. június 2., péntek 11:57

Egy évre felfüggesztették az eljárást a Berki-ügy két gyanúsítottjával szemben, emellett elrendelték a pártfogó felügyeletüket.

Felfüggesztette az eljárást a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik ellen büntetőeljárás indult Berki Krisztián halála után – értesült a 24.hu.

A lap megkeresésére Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a gyanúsítottak beismerték a kábítószer-birtoklás vétségét, és vállalták az elterelésen való részvételt, vagyis úgy nyilatkoztak, hogy részt kívánnak venni kábítószer-használatot kezelő ellátáson vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson.

Ezt figyelembe véve az ügyészség mindkét gyanúsított vonatkozásában egy évre felfüggesztette az eljárást, illetve elrendelte a pártfogó felügyeletüket.

Ez idő alatt a gyanúsítottaknak legalább fél éven át tartó folyamatos, kábítószer-használatot kezelő ellátáson vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson kell részt venniük, amely feltétel teljesítése mindkettőjük esetében a büntethetőség megszűnését eredményezi.

Befejezte a nyomozást a BRFK

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tavaly májusban, Vecsésen fogta el Berki Krisztián állítólagos dílerét. A 42 éves díler lakásán bruttó 50 gramm kokaint és marihuánát, továbbá kábítószerrel szennyezett eszközöket is találtak.

Az állítólagos díler esetében befejeződött anyomozás rendőrségi szakasza, és a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint esetében „kábítószer-birtoklásra módosult a megalapozott gyanú”, azaz már nem gyanúsítják drogkereskedelemmel. 

Az eljárásban kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt egy 48 éves budapesti férfit is kihallgattak – tőle marihuánát, kokainnal szennyezett tárgyakat és teljesítményfokozó szereket foglaltak le.

Rovatok