Index Vakbarát Hírportál

Megtalálták a túrázás közben eltűnt brit színész földi maradványait

2023. június 28., szerda 06:15

Megtalálták a túrázás közben eltűnt Julian Sands földi maradványait a kaliforniai hegyekben – közölte kedden San Bernardino megye seriffjének hivatala.

Mint arról korábban már az Index is írt, emberi maradványokat találtak ott, ahol eltűnt Julian Sands brit színész. A kaliforniai hegyvidéken túrázók a maradványokat szombat reggel fedezték fel a dél-kaliforniai Mount Baldy közelében. 

A seriffhivatal tájékoztatása szerint a túrázók által fellelt maradványok alapján azonosítani tudták a brit születésű színészt, akinek halálát így meg tudták erősíteni. Halálának okát egyelőre még nem állapították meg – teszi hozzá az MTI.

A 65 éves Sands január 13-án a Los Angelestől északra fekvő San Gabriel-hegység legmagasabb csúcsára, a Baldy-hegyre indult túrázni. Azóta azonban nem tudtak hollétéről, a kutatására induló mentőcsapatok csak az autóját találták meg január közepén a hegy közelében. Több, nagyszabású kutatóakciót is indítottak a sztár felkutatására egyebek között drónokkal és helikopterekkel. A kutatást nehezítette, hogy az év elején a régióban viharos volt az időjárás.

A brit származású Sands tucatnyi filmben és tévés produkcióban szerepelt, egyik legismertebb filmje az 1985-ben bemutatott Szoba kilátással volt. Los Angeles északi részén élt író feleségével, akivel két közös gyermeke volt.

Sands korábban sokszor beszélt róla, hogy szeret túrázni és hegyet mászni.

Rovatok