Index Vakbarát Hírportál

Több sztár is megjelent Robert De Niro unokájának temetésén

2023. július 9., vasárnap 12:24

New Yorkban helyezték örök nyugalomra szombat reggel Robert De Niro unokáját. A gyászolók kisebb csoportban gyűltek össze egy manhattani temetőben, hogy végső útjára kísérjék a 19 éves fiatalt.

Ahogy az Index beszámolt róla, Robert De Niro 19 éves unokáját július 2-án találták holtan New York-i lakásában. Rendőrségi források szerint Leandro halálát túladagolás okozhatta. Holtteste mellett kábítószert és kábítószerrel kapcsolatos eszközöket is találtak.

A tragédiára Robert De Niro is reagált. A világhírű színész megköszönte a részvétnyilvánításokat, de kérte, hogy tartsák tiszteletben a családjuk magánszféráját.

A szombaton tartott manhattani temetésről szívszorító felvételeket készítettek. Az Oscar-díjas színész fekete öltönyben jelent meg a szertartáson lánya, Drena De Niro mellett – közölte a New York Post.

A felvételek szerint Robert De Niro szomorúan nézte végig, ahogy unokája koporsóját egy halottaskocsiba helyezik. A szertartás alatt egy biztonsági személyzet kísérte a színészt. A temetésen Michael Imperioli és Christopher Walken is részt vett.

Mélyen megrendültem szeretett unokám, Leo halála miatt. Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek a részvétnyilvánításért. Kérjük, tartsák tiszteletben a család magánszféráját ebben a nehéz időszakban

– mondta el korábban unokája halálával kapcsolatban Robert De Niro.

Rovatok