Index Vakbarát Hírportál

Mark Zuckerberg olyan képet posztolt, ami miatt azonnal kitört a botrány

2023. július 13., csütörtök 05:49

Lehet, hogy az Elon Muskkal szemben vívott, közösségi térben zajló szájkarate és a versenypiacon való rivalizálás helyett sokkal inkább platformjai adatvédelmén kellene törnie magát Mark Zuckerbergnek, aki ismét amiatt került pellengérre, mert annak ellenére, hogy platformjain továbbra sem szabályozta a gyerekeket ábrázoló képek feltöltését, sajátjai arcát csak kitakarva teszi közzé.

Sokakat bosszant, hogy a közösségi oldalak hírfolyamában mást sem látni, mint azt, hogy a büszke szülők, a gyerek születésének pillanatától kezdve fényképeket töltenek fel a Facebookra vagy az Instagramra, míg mások tényleg abban lelik örömüket, ha a gyerek minden egyes kiesett fogáról, megrágott játékáról vagy még az éjszakai pelenkázásról is beszámoljanak az ismerőseiknek. 

Egyrészt természetesen a legtöbb szülő büszke a saját gyerekére, így szeretné, ha az ismerősei is osztoznának az örömében, azonban a közösségi oldalakra kiteregetett családi album nem feltétlenül szolgálja a gyerek érdekeit – ők pedig ráadásul semmit sem tehetnek a szülők hóbortja ellen, és egyelőre a közösségi oldalak sem szabályozzák ezt. 

Legalábbis kellően nem, ezért sem meglepő annyira, hogy Mark Zuckerberget, a Facebook és az Instagram alapítóját, a Meta vezérét élesen támadni kezdték a kommentelők, miután ezúttal már nem először úgy posztolt családi fotót, hogy azon gyerekei arca kitakarva jelent csak meg – szúrta ki a CNN.  

Legutóbb a Facebook atyjának július 4-én feltöltött képe miatt állt a bál, ugyanis a bejegyzés után sokan azt nehezményezték, hogy az arcok eltakarására vonatkozó döntése a magánéleti aggodalmát tükrözi, annak ellenére, hogy olyan hatalmas platformokat hozott létre, amelyeken több millió más szülő megteheti a képek megosztását, és meg is teszi – mindezt mindenféle szabályozás nélkül. 

A Metát, az Instagram anyavállalatát régóta vizsgálják amiatt, hogy hogyan kezeli a felhasználói adatvédelmet, és azt, hogy az algoritmusok hogyan védik, vagy éppen nem védik meg a fiatal felhasználókat a káros tartalmaktól és személyektől.

Ezen aggályok mellett igazán beszédes lehet Zuckerberg arckitakarásos döntése, amelyet a tudatos felhasználók és a komoly befolyással rendelkező személyek és hírességek is előszeretettel alkalmaznak.

A hírességek Kristen Belltől vagy Gigi Hadidtól kezdve Chris Prattig és Orlando Bloomig évek óta rejtegetik gyermekeik arcát, annak érdekében, hogy megvédhessék az ők és a saját magánéletüket is – Zuckerberg korábban pedig szintén hátulról vagy oldalról fotózta lányait, hogy ne legyen kivehető az arcuk.

Adatvédelem ide vagy oda, mások is követhetnék a példáját

Az oldalak legtöbb felhasználója ennek ellenére is előszeretettel oszt meg gyermekéről képet mindenféle kitakarás nélkül. Pedig a Facebook alapítója azzal, hogy azt mutatja, vigyáz arra, hogy nem osztja meg gyermekei személyazonosságát, vagy éppen családja tartózkodási helyét,

azt kommunikálja, hogy a felhasználók felelőssége az, hogy megvédjék magukat az interneten – nem pedig a platformoké.

Mindez pedig rendkívül veszélyes, hiszen kevés dolog annyira központi jelentőségű a szülői élmény megélésében, mint az, hogy számos, esetenként kínos képet osszon meg az ember a gyerekeiről bárkivel, aki megáll és megnézi. Az évek során azonban egyre több szülő és szakértő fejezte ki aggodalmát ezen képek közösségi médiában való megosztásának kockázatai miatt. Ideértve annak lehetőségét, hogy ellopják a gyerek adatait, vagy elrabolják magát a gyereket, illetve a különböző szexuális bűncselekmények is egyre nagyobb aggodalmat keltenek a szülők körében – arról nem is beszélve, hogy a gyerek, mivel nem volt beleszólása a fiatalkorában kikerülő képekbe, felnőttként nem biztos, hogy boldog lesz a szülei által az interneten hagyott komoly lábnyomtól.

Emiatt egyes szülők úgy döntenek, hogy korlátozzák, mennyit osztanak meg gyermekeikről, vagy csak olyan platformokon teszik ezt meg, ahol sokkal kevesebb ember láthatja azt. Mások pedig az arany középutat választják, azaz megosztják a képet, de az arcok kitakarásával.

Valahányszor posztot írsz a gyerekeidről, nem akarod megengedni nekik, hogy elmondhassák saját történeteiket arról, kik ők és kik szeretnének lenni. Ha elvesszük a tinédzserek és a gyerekek magánéletét, megfosztjuk őket attól a képességüktől, hogy fejlődjenek és meséljenek a saját feltételeik szerint

– magyarázta a képek hátrányait Leah Plunkett, a Harvard Law School tanulási tapasztalatokkal és innovációval foglalkozó dékánhelyettese.

Hozzátette: a közösségi médiával foglalkozó cégek többet tehetnének a gyerekek védelme érdekében, például olyan beállítást kínálhatnának, amely automatikusan elhomályosítja a gyerekek arcát, vagy megakadályozza, hogy a gyermekkel vagy róluk készült képeket marketing- vagy reklámcélokra használják fel.

Egyelőre azonban továbbra is a szülők feladata, hogy korlátozzák vagy tartózkodjanak gyermekeik fényképeinek online megosztásától.

Nem csak a szülőknek – a nagyszülőknek, az edzőknek, a tanároknak és más megbízható felnőtteknek is távol kell tartaniuk a gyerekeket a fényképektől és videóktól, hogy megvédjék a magánéletüket, a biztonságukat, a jövőbeli és jelenlegi lehetőségeiket

– tette hozzá a dékánhelyettes.

Rovatok