Index Vakbarát Hírportál

2035-re focimeccset rendeznének a Holdon, eljött a Moonchester United ideje

2023. július 24., hétfő 14:12

Vélhetően még a leginkább keményvonalas futballrajongók is felhúznák a szemöldökük, ha a televíziót bekapcsolva az egymás ellen játszó csapatok nevei között a Moonchester United, vagy éppen a Newell's Hold Boys szerepelne – pedig ha a holdfoci klubalapitói kicsit is szellemesnek tartják magukat, mielőbb lecsapnak a hasonló nevekre. És hogy miért a sietség? 2035-ben állítólag már a Hold felszínén is rendeznek majd labdarúgómeccseket, az új sportághoz pedig most egy kezdetleges szabálykönyvet is kiadtak a megálmodói.

A futball világában egy-egy elképesztő megmozdulást látva gyakran hallhatjuk a szakértők, kommentátorok és rajongók szájából: az adott játékos által nyújtott teljesítmény annyira kimagasló, hogy az illető biztosan nem erről a földről való – hamarosan pedig valóban földön kívüli futballélményben lehet részünk.

A Manchester United mellett pedig akár egy Moonchester United elnevezésű csapat is megjelenhet, a kutatók tervei szerint ugyanis

2035-re már a Holdon is rendezhetnek labdarúgómérkőzést.

Természetes a bolygók eltérő adottságai és jellemzői miatt korántsem úgy fog kinézni a játék – már ha tényleg megvalósul –, mint ahogyan az napjainkban a Földön folyik, azonban a kutatók terveiből az is kiderül, hogy meglehetősen szórakoztatóvá teheti a meccseket az új helyszín, amely mellett jó eséllyel a játék szabályai is jócskán eltérnek majd a hagyományostól. 

Az Institution of Engineering and Technology (IET) tudósai ugyanis jócskán átvariálták a jelenleg ismert szabálykönyvet, és felfedtek egy vad tervet arra vonatkozóan, hogyan nézhet ki a futball a Hold felszínén – ahol többek között búcsút inthetünk a 90 perces meccseknek és a hagyományos szereléseknek is. 

Elképzelésük szerint az ötfős csapatok között zajló meccsek

négy, 10 perces negyedben zajlanának, a játékrészek között pedig 20 perces szünetet tartanának, hogy a játékosok pihenhessenek.

Az már a bolygó adottságaiból is kikövetkeztethető volt, hogy nem valószínű, hogy ott rövidnadrágban és a megszokott stoplis cipőkben fognak rohangálni a különleges sportra vállalkozó futballisták, ehelyett sokkal inkább az Apollo-küldetésekkor is használt szkafanderekre hajazó szerelést ölthetnek magukra a játékosok – amelyekbe különböző hűtési funkciók beépítését is tervezik. 

Emellett a játékvezetés is nagyban eltér majd a mostanitól, a bíró és az asszisztensei helyett sokkal inkább egy videóbíróra hasonlító rendszer felelhet majd a meccsek lebonyolításáért. Természetesen ennek ellenére a fizikai fociélményre is adnak a holdfoci megálmodói: hologramos játékvezetőket képzelnek el a pályákra, akik szintén virtuálisan osztják ki a piros vagy sárga lapokat. 

A szakértők a szabálykönyv megalkotásakor azt tartották szem előtt, hogy a holdfociban résztvevők biztonsága biztosítva legyen. Ezért is döntöttek úgy, hogy a Holdon rendezendő meccsek időtartamát kevesebb mint az eredeti meccsek felére kellene csökkenteni, hogy a játékosok pihenni tudjanak, megjavíthassák a felszerelésüket, amelyek nemcsak a játékban való boldoguláshoz, hanem a Hold felszínén való túléléshez is elengedhetetlenek.

A szkafanderek a tervek szerint magukban foglalnak majd egy oxigéntartályt, egy kommunikációért felelő rendszert és hőmérséklet-szabályzó eszközöket, amelyek mindegyike a ruhába lenne beépítve. Ezek a ruhák megközelítőleg az Apollo űrhajósai által viselt ruhák karcsúsított változatai lennének, a nagyobb rugalmasság és a könnyebb mozgás érdekében. 

A közelgő, 2025-ös holdmisszióval, amely egy lépéssel közelebb kívánja hozni a holdas kolonizációt, csak idő kérdése, hogy mikor kezdünk el gondolkodni arról, hogyan tervezzük meg napjaink, életünk egyes aspektusait, például a hobbikat és a sportokat a Holdon

– vélekedett Brian David Johnson, jövőkutató.

A stadion és a labda is kihívást okoz

Az IET elképzelése szerint minden mérkőzés holddélben zajlana a láthatóság maximalizálása és a hatalmas árnyékok elkerülése érdekében, ráadásul magának a pályának nyolcszor kisebbnek kellene lennie a szokásosnál.

A tervek alapján a stadionok talaját lézeres szinterezéssel betonszerű felületté alakítanák, majd a vonalakat ezután fekete-fehér polimerrel lehetne megjelölni, miközben a hálókat, és teljesen zárt búrát kellene a stadion fölé húzni, hogy megakadályozzák a labdák folyamatos elvesztését.  

A hagyományos labdarúgástól eltérően a labda a holdfoci esetében szintén különböző lenne, hiszen már alapvetően az is probléma, hogy nem pumpálhatók fel levegővel, mert a Hold nyomáskülönbsége miatt szinte biztos, hogy nagyon magasra pattannának a labdák.

Ehelyett a szakértők azt javasolják, hogy szivacsos Next-Gen Airgellel legyenek feltöltve a focilabdához hasonló viselkedés elérése érdekében, ami már jó eséllyel ott megbukhat, hogy a holdlabdát a láthatóság érdekében majdnem kétszer akkorára tervezik, mint a megszokott. 

A teljes szabálykönyv ide kattintva érhető el. 

Rovatok