Egyik leghíresebb alakítását nyújtotta a Men in Black filmekben Will Smith, Hollywood önjelölt pofonosztója a film forgatását megelőzően mégis sokáig azon az állásponton volt, hogy lemondja Steven Spielberg felkérését. A producer azonban láthatóan tudja, mitől döglik a légy, így végül egy helikopter és egy pohár ital segítségével könnyedén meggyőzte a színészt.
Will Smith nevét az elmúlt időben leginkább az Oscar-gálán kiosztott pofonja és különleges házassági szabályai miatt lehetett hallani, korábban azonban jóval inkább filmjeivel, így például a Magyarországon is közkedvelt Men in Black filmekkel hívta fel magára a figyelmet. Pedig az említett sikermoziban sokáig még csak szerepelni sem akart a színész...
Mindez azért is lehet igazán különleges, mert Hollywoodban Steven Spielberg felkérésének általában nemhogy nem szoktak nemet mondani, de a legtöbb színész álma az, hogy a producerrel dolgozhasson – Will Smitht azonban az 1997-ben megjelent film forgatását megelőzően ez láthatóan hidegen hagyta, ugyanis
NEMET AKART MONDANI A FELKÉRÉSRE.
Kevin Hart Hart to Heart című sorozatának legutóbbi epizódjában a színész azt mondta, közel állt ahhoz, hogy karrierje során több nagy szerepet is visszautasítson – ebben pedig a legtöbbször korábbi menedzsere, James Lassiter volt az, aki megakadályozta. A Men in Black – Sötét zsaruk esetében azonban kivételesen nem rajta múlt az, hogy Smith végül a kamerák elé állt „J ügynök” szerepében.
A színész azért ellenezte a film egyik főszerepének elfogadását, mert éppen befejezte az 1996-os, Függetlenség napja című film forgatását, és „nem akart két, idegenekkel foglalkozó filmet készíteni közvetlenül egymás után”.
Nem sokáig tartott azonban az ellenkezés, ugyanis a film producere Steven Spielberg volt, aki nem fogadott el nemleges választ, és mindent megtett azért, hogy Smith meggondolja magát – pedig ehhez jóval kevesebbet kellett tennie, mint azt előzetesen gondolta.
Az egyik nap Steven Spielberg helikoptert küldött értem. Én éppen New Yorkban voltam, a gép pedig a házához vitt, a kertjében landoltam. Itt aztán itallal kínált, ez volt az első alkalom, hogy szénsavas limonádét ittam. Innentől kezdve erre a felkérésre már nem lehetett nemet mondani
– idézte fel a találkozást Smith, aki hozzátette, Spielberg nem teketóriázott sokat, és azonnal a tárgyra tért. Megkérdezte, hogy miért nem akar szerepelni, de ő a buborékos ital mámorában már nem tudott nemleges választ adni a felkérésre.
A film sikerét elnézve ezt jól is tette, az 1997-es első mozit követően még két részen keresztül szerepelt a Men in Blackben.
(Borítókép: Will Smith és Tommy Lee Jones 1997-ben. Fotó: Columbia Pictures / Getty Images)