Index Vakbarát Hírportál

Britney Spearsnek a gatyája is rámehet a válásra?

2023. augusztus 18., péntek 16:46

Az énekesnő feje felett összecsaptak a hullámok, és férjétől való elválásával elveszti az egyetlen személyt, aki az elmúlt években kiállt érte. Bár a hírek szerint arra számít, a válás nem megy majd egykönnyen.

Csütörtökön került napvilágra a hír, hogy egy bennfentes szerint Sam Asghari benyújtotta a válási papírokat, és már el is költözött Britney Spearsszel közös otthonukból. Ez főleg amiatt érhetett sokakat meglepetésként, mivel csak nemrég, 2021-ben kötötték össze hivatalosan az életüket – bár sokat sejtető volt, hogy a jegygyűrűjüket már április óta nem viselték. Azt pletykálják, megcsalás is közrejátszhatott a frigy zátonyra futásában, ugyanis a TMZ közlése alapján Asghari a múlt héten szembesült azzal, hogy Spears félreléphetett, ami óriási vitába torkollott. 

Úgy tudni, az énekesnő arra számít, komoly csatákat kell majd megvívni a tárgyalóteremben, így a sztárügyvéd Laura Wasserhez fordult segítségért, aki az elmúlt időben segítette már többek között Johnny Depp-pet, Kim Kardashiant, Kevin Costnert és Joe Manganiellót is. Mint kiderült, Asghari módosítani kívánja a házassági szerződésük feltételeit, még több pénzt szeretne kicsikarni az előadótól, és amennyiben ez a törekvése nem jár sikerrel, kész intim információkat megosztani róla – ugyan ezt az értesülést más források kifejezetten tagadták.

A házassági szerződés a kulcs

A pár az énekesnő javaslatára írt alá házassági szerződést, és egy informátor szerint az az összeg, amit az egybekelésük előtt megkeresett, biztosítva van. Tekintve, hogy Spearsnek körülbelül 70 millió dollárra, azaz 24,8 milliárd forintra kiterjedő vagyona van, nem meglepő, hogy a válás híre hallatán a rajongók amiatt kezdtek el aggódni, megállapodás hiányában Asghari jelentősen megrövidítheti őt. A hírek szerint ugyanakkor a szerződést már 2021 szeptemberében aláírták.

Minden párnak házassági szerződést kell kötnie, függetlenül a vagyontól. Életed legnagyobb döntését hozod meg azzal, hogy összeházasodsz valakivel, ezért meg kell egyezni olyan kulcsfontosságú dolgokban, mint a gyerekek, a pénzügyek és az, hogy hogyan fogod ápolni a szüleidet, ahogy idősödnek

– mondta az ügyvéd Laura Wasser még egy 2020-as interjúban. 

Hullámvölgybe kerültek

Britney Spears és Sam Asghari még 2016-ban találkoztak először egy klipforgatáson, majd pár hónappal később jöttek össze, és egészen mostanáig elválaszthatatlanok voltak. A TMZ által készített, májusban debütált dokumentumfilm már pedzegette, hogy veszélyben lehet a házasságuk, amit egyes források nyilatkozataira alapoztak, akik azt állították, a kapcsolatuk már átcsapott fizikai bántalmazásba. Mint mondták, Asghari ugyan meglehetősen passzív volt ebből a szempontból, így mindent eltűrt, de egyre nehezebben őrizte meg a nyugalmát a veszekedések közepette.

A filmben kitértek arra is, hogy az énekesnő egy időben kést tartott az ágya alatt – beszédes, hogy a gyámság végeztével Spears gondozói pont ezzel kapcsolatban adtak néhány tanácsot, kiemelve, tartsák tőle távol a késeket. A pár vitái gyakran nagy hangzavarral, sikoltozással jártak, és nem egy alkalommal kellett beavatkozniuk a biztonsági embereknek is. 

Mint ismert, az énekesnő beszámíthatatlan viselkedése miatt évekig az édesapja, Jamie Spears gyámsága alatt állt, azaz ő rendelkezett többek között a pénzügyei felett. Az énekesnő állítása szerint ez egyet jelentett a rabsággal, az apja odáig ment, hogy a hálószobáját is bepoloskázta, teljesen sakkban tartva őt. Spears szerint az apja megtiltotta, hogy bárkivel is összeházasodjon, és arra kötelezte, hogy akarata ellenére fogamzásgátló tablettát szedjen. Azután viszont, hogy kikerült a gyámság alól, úgy nyilatkozott, kész a családalapításra. Tavaly teherbe is esett, ám később elvetélt, így az ezt követő nehéz hónapok szintén rányomhatták a bélyegüket a frigyre. 

Fiai már szóba sem állnak vele

Ahogy a Britney Spearsről szóló egyórás dokumentumfilmben kiemelték, aggódnak az énekesnőért a szerettei, mivel amióta kikerült a gyámság alól, teljesen elszigetelten él a külvilágtól. A medencéje mellett napozik, olvas, a háza környékén kocsikázik, majd néhol megáll meditálni, vagy épp táncos videókat tölt fel az Instagramra. Ráadásul több mint egy éve nem is találkozott a Kevin Federline-nal közös két gyermekével, a 17 éves Sean Prestonnal és a 16 éves Jaydennel – utóbbi nemrég nyilvánosan kritizálta is őt.

2022 nyarára annyira elmérgesedett a viszony köztük, hogy a fiúk már nem is válaszoltak az üzeneteire. Ez nagyon feldühítette őt

– jelentette ki Katie Hayes producer.

Spears tavalyi esküvője után sokakban merült fel a kérdés, hogy gyermekei miért nem vettek részt a nagy eseményen, ám tekintve, mennyire megromlott a kapcsolatuk, ez egyáltalán nem volt meglepő. A fiúk már évek óta az édesapjukkal élnek, és egy forrás szerint leginkább amiatt orroltak meg anyjukra, amiért pucér vagy félpucér képeket oszt meg a közösségi felületein. 

Ahogy a TMZ ügyvezető producere, Harvey Levin kifejtette, mióta Spears nem áll gyámság alatt, akadnak problémák vele. Megállás nélkül issza a koffeintartalmú italokat, köztük kávét és energiaitalt, ami azt eredményezi, hogy olykor napokon keresztül egyáltalán nem alszik. Mint dr. Drew Pinsky szakértő a filmben kiemelte, azok, akik mentális betegségben szenvednek, gyakran vágynak a koffein hatására. Az énekesnő egyébként korábban az Instagram-oldalán is tett arra utaló megjegyzéseket, hogy a koffein rabja.

Évekig azt mondták nekem, hogy nem ihatok kávét, és most, hogy már tudok, ez büszkeséggel tölt el

– írta az egyik bejegyzésben. 

Az énekesnő az elmúlt időszakban egyébként egy könyvön dolgozott, amelyben leránthatja a leplet arról, mi folyt Hollywoodban a 2000-es évek derekán, min kellett keresztülmennie a gyámság alatt és karrierje csúcspontján. A kötet A bennem lévő nő címet kapta – magyarul október 24-én fog megjelenni –, és a saját szemszögből meséli el mindazt, amiről a sajtó cikkezett az utóbbi évtizedekben. 

(Borítókép: Britney Spears és Sam Asghari 2019. július 22-én. Fotó: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images Hungary)

Rovatok