Index Vakbarát Hírportál

Mulatós himnusszal és Ferrarival jelentkezik Kis Grófo a nemzeti ünnep alkalmából

2023. augusztus 20., vasárnap 12:47

A mulatós zenész a TV2 Tények című műsorában beszélt arról, hogy a mai napig nehezen fogadja el édesapja halálát. Beszélt arról is, hogy augusztus 20-án egy mulatós himnusszal tisztelegnek előtte.

Mint a Tényeknek elmondta, még mindig nehezen dolgozzák fel azt, hogy édesapja, Nagy Grófo 49 éves korában meghalt koronavírusban két éve.

„A helyzethez képest édesanyám jól van. Neki is el kell fogadnia ezt a dolgot, megpróbál vele együtt élni. Ezt elfogadni nagyon nehéz, nemcsak neki, de nekünk is. Amit édesapám rám hagyott, ezt az örökséget, mind kultúrában, mind hagyományban, én próbálom továbbvinni az életben. Nemcsak én viszem tovább, hanem továbbadom a gyermekeimnek is, ők pedig majd az ő gyermekeiknek” – mondta a zenész, hozzátéve,

tudom, hogy édesapám most fentről néz minket, és nagyon büszke ránk.

Beszélt arról is, hogy édesapja egyik nagy álmát valóra váltja, és létrehoztak a nagybátyjával egy mulatós himnuszt, amelyet családtagjaival együtt adnának elő augusztus 20-án az édesapja előtt tisztelegve.

Ez utóbbiról már korábban is írt a Facebookon. Közlése szerint a dal címe Illindas Tuke lesz, és megosztott egy rövid részletet is a klipből, amelyben egy Ferrari is felbukkan (egy korábbi posztban azt írta, hogy „Sanyi bátyja” biztosította az autót a forgatáshoz).

Kereken 17 órakor lesz egy másik, nemzeti ünnep által inspirált könnyűzenei esemény is vasárnap: Tóth Gabi színpadra áll a Várkert Bazárnál.

Rovatok