Bianca Censori, aki az utóbbi hónapokban Kanye West nejeként vált híressé, a legújabb hírek szerint egy ausztrál maffiacsaládhoz tartozik, amelynek egyes tagjait komoly bűnök miatt küldték a rácsok mögé. Sőt, az alvilági emberek korábban megkísérelték Censori apjának megölését, aki csak a rendőröknek köszönhetően menekült meg.
Még januárban derült ki, hogy Kanye West két hónappal azután, hogy elvált gyermekei anyjától, Kim Kardashiantól, ismét oltár elé állt. Egy nem hivatalos szertartáson mondták ki egymásnak a boldogító igent új kedvesével, Bianca Censorival, aki az elmúlt időszakban főleg azzal keltett feltűnést, hogy szokatlan ruhákat húzott magára. A 28 éves lány ugyanakkor nem kis puttonyt cipel a hátán a családja miatt, mivel Melbourne-ben élő famíliája nemegyszer került már összetűzésbe a törvénnyel.
Úgy tudni, hogy Censori édesapját, Elia Censorit – akit Leónak becéznek – 1982-ben elítélték kábítószer-birtoklás miatt, amiért öt év börtönbüntetést kapott, ebből végül kettőt ült le, illetve fegyver- és lőszerbirtoklásért szintén felelnie kellett. Ám nem ő az egyetlen Bianca Censori rokonai közül, akit csábított a bűnös élet, egyiküket majdnem ki is végezték.
A Daily Mail információi szerint Censori bácsikája, Eris hírhedt maffiafőnök, akit egykor Melbourne Al Caponéjaként emlegettek. Őt gyilkosság vádjával halálra ítélték, azonban azt követően, hogy a halálbüntetést 1984-ben eltörölték Ausztrália nyugati felén, megmenekült, de élete végéig rácsok mögött kell maradnia. Egy másik bácsikáját, Edmondót – akit csak Eddie Caponénak neveznek – többek között erőszak, lopás és a hatóságokra támadás miatt ítéltek el. Bár a lap próbált kapcsolatba lépni Bianca Censori apjával, a felesége, Alexandra nem volt hajlandó válaszolni a múltjával kapcsolatban felmerülő kérdésekre.
A férfi korábbi neje, Faye Glascott ugyanakkor 1991-ben a Herald Sun riporterének, John Silvesternek mindenről kitálalt azzal kapcsolatban, hogy Elia Censori honnan is szerzi a pénzét. Az asszony azt állította, volt párja egy kartell részeként a szerencsejáték-ipar nagy részét birtokolta Melbourne-ben a 80-as években, aminek köszönhetően nagy vagyon ütötte a markát.
Leo jobban tudja halmozni a pénzt, mint egy bank
– fejtette ki, hozzátéve, akkoriban több tízezer dollárnyi pénztekercset talált elrejtve a házuk körül, illetve egy alkalommal 60 ezer dollárt látott elterülni a dohányzóasztalukon.
Glascott az interjúban komoly bűnözőnek nevezte egykori férjét, közölve: a rendőrségnek razziát kéne tartania nála és elkobozni minden játékgépét. A hatóságok végül valóban házkutatást tartották nála, és heroinra bukkantak a konyhában, ezt követően ítélték öt év börtönre, amelyből kettőt töltött a rácsok mögött. Az asszony kiemelte: rémálomként tudja leírni ezt az időszakot, és 1989-ben, 15 év házasság után el is váltak egymástól. Elmondása szerint volt párja abból épített karriert, hogy tanulmányozta a szerencsejátékosok szokásait, és azt nyújtotta nekik, amire vágytak. Mint mondta, sokan vesztettek rengeteg pénzt a játékgépek miatt, amit próbáltak visszanyerni, ám ez sosem sikerült.
Censori ezzel szemben vastagon megtömte a zsebét, és annak ellenére, hogy évekre börtönbe került, Glascott kifejtése alapján valószínűleg sosem fordult meg a fejében, hogy lemondjon a bűnözésről. Ahogy megjegyezte, próbálta őt rávenni, hogy legyen normális munkája, és tisztán keressen pénzt, ám ő erről hallani sem akart.
Leóban egy bűnöző veszett el. Izgatottsággal tölti el, ha a rendőrök próbálják elkapni őt, de ő túljár az eszükön a játékgépek átállításával. Teljesen felpezsdül ettől. Szereti ezt az életmódot, sosem fog megváltozni
– mondta még korábban Glascott.
A Censori család történetének felgöngyölítésében John Silvester mellett egyébként fontos szerepet játszott még Andrew Rule, akivel közösen írtak egy könyvet a melbourne-i alvilágról – a kötetből később egy sorozat is készült. Ők fedték fel, hogy a 90-es években Bianca Censori apját meg akarták ölni.
Censori elfogadta a rendőrség segítségét, miután a nyomozók rájöttek, hogy egy csapatnyi bandita akarja megölni őt
– fogalmazták meg a könyvben, hozzátéve, a hatóságok tudomására jutott, hogy a banda azt feltételezte, a férfi 60 ezer dollár készpénzt tartott magánál, és még annak ellenére is megvédték őt, hogy erős volt a gyanú, illegálisan jutott hozzá ehhez az összeghez.