Írását azzal kezdi, hogy nem hajlandó beállni azoknak a sorába, akik gúnyolódnak Tóth Gabi és Krausz Gábor válásán. Úgy érzékeli, van ebben a világban elég szenvedés, nem kell hogy még meg is nehezítsük egymásét. „Ha hisszük, hogy a társadalom is képes a fejlődésre, nem csak a zsebünkben lapuló kütyük, akkor ideje lenne kilépnünk a sötét középkor rossz beidegződéseiből, amikor még szórakoztató látványosságnak számított emberek nyilvános meglincselése vagy kalodába zárása és kigúnyolása” – tette hozzá.

Majd azzal folytatja, hisz abban, hogy valóban olyan lesz a társadalom, hogy például megtanuljuk nem lecsapni a magas labdákat, még akkor sem, ha úgy érezzük, jogunk lenne rá. Azt írja, tudja, hogy Tóth Gabi ebben az ügyben bőven dobálta fel a labdákat, sokan elmondták már.

Azonban két ember válása komoly krízis, a történet minden szereplője szenved, különösen az a gyermek, akinek épp a biztonságot adó családi fészke bomlik fel. És ez akkor is így van, ha közben a szereplők vidám képeket posztolnak, vagy kenyeret szelnek mosolyogva. Ez csak a felszín.

– fejti ki Hodász András.

Megfontolásra váró kritika

Az angyalföldi Szent Mihály-templom egykori plébánosa az olvasókhoz szólva kifejti: mindenkinek érdemes lenne megfontolnia Jézus egyik mondatát, ami erre a helyzetre is illik: „Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék!”. Aki másokon élcelődik, vigyázzon, nehogy maga is nehéz helyzetben találja magát.

„Igen, tudom, sokak szerint talán túlzottan is empatikus vagyok Gabiékkal, ennek elsődleges oka, hogy hasonló utat jártam be magam is. Egy életút megtörése sosem könnyű” – írta, zárásként hozzátéve: abban azért van némi báj, hogy arra panaszkodsz, azért üldöznek, mert mersz szabadon szeretni, „miközben egy olyan rendszer arca vagy, ami valóban üldözi azokat, akik mernek szabadon szeretni”.