Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas csalódás érte a ValMar-rajongókat

2023. szeptember 13., szerda 21:25

A ValMar duó rappere, Valkusz Milán kedden tette közzé Instagram-oldalán a hírt, miszerint a jegyértékesítő cég, akiket megbíztak, hogy adják el közelgő Arena-nagykoncertjük jegyeit, nem tudta teljesíteni feladatát.

Valkusz Milán egészen megdöbbentő híreket közölt a ValMar együttes rajongóival, amikor Instagram-oldalán megírta, a jegyértékesítő cég nem volt felkészülve ekkora vásárlói rohamra. A vásárlók között akadt olyan is, aki négy órán keresztül folytatott véres küzdelmet a jegyéért.

A ValMar 2024. január 20-án fog fellépni az Arenában, ami a rapper elmondása szerint „minden szempontból leglegleg esemény lesz”. Ugyanis ez lesz az eddigi legnagyobb és várhatóan a legemlékezetesebb fellépése a magyar zenészduónak.

Elmondhatatlanul rosszul érint minket, hogy annak ellenére sem jutottatok több ezren jegyhez, hogy sokan ezt a pillanatot vártátok hetek óta

– fogalmazott posztjában.

Tájékoztatta a rajongóikat, hogy egy másik céget terveznek megbízni a jegyek újraértékesítésével, de megnyugtatta azokat, akik az első alkalommal is sikerrel jártak: az ő jegyeik is érvényesek maradnak a januári koncertre.

Egy biztos – rajtunk nem fog múlni

– zárta bejegyzését a rapper. 

Rovatok