Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, milyen sneakert vásárolt Szoboszlai Dominik és Szijjártó Péter

2023. szeptember 28., csütörtök 17:58

SneakerSpotter néven indult el egy új közösségi oldal, amelyen ismert személyek sneakercipőit mutatják be. Kezdésként bemutatták Szoboszlai Dominik forintban mérve milliós összegekbe kerülő sneakerét, valamint Szijjártó Péter cipőjét.

Korábban írtunk arról, hogy külföldön és idehaza egyaránt nagy divatja van manapság a sneakereknek, és ez egyre inkább visszatükröződik közszereplők öltözködésében is.

A SneakerSpotter most egyrészt Szoboszlai Dominik, a Liverpool és a magyar válogatott középpályásának egyik cipőjét elemezte, utalva a szerda esti ligakupameccsre is (amelyen később a futballista egy bombagólt is szerzett).

„A követői számára már feltűnhetett, hogy mostanában egy Louis Vuitton x Nike Air Force 1 Low modellben érkezik általában a mérkőzésekre, abból is a zöld-fehér színállásban. A 2021-ben elhunyt Virgil Abloh által tervezett cipőből nagyon kevés darab készült, nehezen lehetett hozzájutni (2022 nyarán jelent meg), és az alapára is meglehetősen magas volt – ennek is köszönhetően a másodpiacon még húzósabb összegekért mozognak az eladó darabok” – írták a cipőről. 

Hozzátették azt is, hogy ezeknél a cipőknél méretenként eltérő lehet a továbbértékesítés ára, és azt figyelembe véve, hogy Szoboszlai Dominik lába 42-es, ennek a cipőnek 

Szijjártó Péter cipőjéről ezt lehet tudni

Mint megírtuk, a külügyminiszter nemrég egy budapesti boltban vásárolt sneakert 75 ezer forintért, amiről ő maga töltött fel videót az internetre.

A SneakerSpotter ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Szijjártó előszeretettel visel sneakert, amikor csak teheti. „Korábban láthattuk már többféle Air Jordan 1-esben, gondoljunk csak a tusványosi alkalmakra, illetve beszélt is róla, hogy szereti ezt a modellt” – írták.

Az oldalon most egy másik sneakerét elemezték, amelyet a reptéren viselt. „A képen egy Jordan 1 Retro High OG Washed Black colorway (DZ5485-051) van a lábán, ami egy egyszerűbb sziluett, és igazából pont ez az erőssége, hogy szinte bármivel hordható. A letisztult, szürke-fehér cipőt a nyelven található, fekete-piros Nike Air-logó teszi izgalmasabbá. Ez a színállás idén júniusban jelent meg, és kisebb méretekben még mindig kapható a Nike hivatalos webshopjában, így a másodpiacon sem szállt el az ára” – fogalmaztak.

Azt is megjegyezték: Szijjártó Péter lábméretéről nincsenek információik, így az átlagos férfiméretek alapján közlik az árat. A cipő listaára 180 dollár, azaz kb. 67 000 forint, és a piaci ára – mint azt előzőleg említették – jelenleg nagyjából megegyezik ezzel.

Manuel félmilliós cipője

A SneakerSpotter az egykori x-faktoros énekes (és jelenlegi The Voice-os ítész) Manuel cipőjét is kielemezte. Az énekes nemrég meg is mutatta a cipőgyűjteményét.

Posztjukban az énekest „az egyik, ha nem a legkiemelkedőbb öltözködésű előadónak” nevezték, aki „elég jól tudja hozni azt a vibe-ot, ami jellemző a nyugati, illetve tengerentúli popsztárokra”.

 „A képen viselt darab az utóbbi kategóriába tartozik, ez a Louis Vuitton Trainer névre hallgató sneaker, ami még Virgil Abloh nevéhez fűződik. Az Off-White alapítója 2018-tól volt a Louis Vuitton művészeti igazgatója egészen 2021-es haláláig, ebben az időszakban ő tervezte a Nike kollabok mellett az akkori »standard« LV-cipőket is. A képen a piros-fehér, 1ABLXI azonosítójú verzió látható Manuel lábán, de a gyűjteményében ott figyel a fekete-fehér colorway is”.

Mint írták, ezeknek a cipőknek a listaára elég magas, viszont a piaci ára nagyjából megegyezik ezzel: egy ilyen cipó 1380 dollárba, azaz kb. 510 000 forintba kerül. 

A sneakerekért egyébiránt nemcsak a sztárok, hanem a fiatalok is gyakran hajlandóak százezreket kiadni. Ezt a témát egy videós anyagunkban jártuk körbe nemrég.

Rovatok