Ismét bebizonyosodott, mennyire fontos, hogy az életünkben a család legyen az első. Egy friss tanulmány szerint ha egy édesanya vagy édesapa nem vacsorázik együtt a családdal, akkor a gyerek olyan mentális sérüléseket szenved, amelyek miatt később nem megfelelő viselkedési minták alakulnak ki nála, ráadásul boldogtalanabb is lesz, mint a rendszeresen a szülőkkel étkező társai.
Hiába hangzatos és egyesek számára minden bizonnyal könnyebben megoldható a közös családi étkezések lebonyolítása, másoknak mégsem adatik meg sűrűn, hogy a teljes család körében üljenek le étkezni egy fárasztó nap végén. Mindez azonban komolyabb problémákat vethet fel, mint azt gondolnánk. Ahogyan azt korábban megírtuk, a The Little Potato Company és a OnePoll által készített publikáció eredményeiből kiderült:
TÍZBŐL NÉGY SZÜLŐ ÁLLÍTJA, HOGY HETENTE HÁROMSZOR VAGY ANNÁL KEVESEBBSZER VACSORÁZIK EGYÜTT A CSALÁD.
A szülőknek mégis mindig rendkívül fontos a családi vacsora és főként az azzal járó szociális interakció. Több mint felük, 56 százalékuk azt állítja, ez a legjobb módja annak, hogy egyben tartsák a családot, mivel többségük úgy véli, nem töltenek együtt elegendő minőségi időt.
Pedig bizonyított, hogy ha hetente legalább négyszer együtt vacsoráznak a családok, akkor az pozitív hatással van a gyermekek fejlődésére.
A CSALÁDI VACSORÁKat EMELLETT ÖSSZEFÜGGÉSBE HOZTÁK AZ ELHÍZÁS, A KÁBÍTÓSZER-HASZNÁLAT, AZ ÉTKEZÉSI ZAVAROK ALACSONYABB KOCKÁZATÁVAL ÉS A KÖZÉPISKOLA ELVÉGZÉSÉNEK MEGNÖVEKEDETT ESÉLYÉVEL. RÁADÁSUL A VACSORAASZTALNÁL FOLYTATOTT BESZÉLGETÉSEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETTŐL FÜGGETLENÜL BŐVÍTIK A GYEREKEK SZÓKINCSÉT ÉS OLVASÁSI KÉPESSÉGÉT IS.
Ez még nem minden, mivel egy új kutatás rávilágított, hogy azoknál a gyerekeknél,
akik gyakran édesapjuk nélkül étkeznek, sokkal több nem megfelelő viselkedési minta alakul ki, mint azoknál, akik a legtöbb esetben a teljes családjukkal együtt vacsoráznak.
A kutatók felvetéseik bizonyítására 1400, kétéves gyerekkel rendelkező családot vizsgáltak meg, amelyeknél arra voltak kíváncsiak, hogy a gyerek egy héten hányszor étkezik mindkét szülővel együtt, és hányszor csak az egyikükkel. Ezt követően, amikor a gyerekek már négy-öt éves voltak, kérdéseket tettek fel a szülőknek a viselkedésükről, például hogy milyen gyakran kapnak dührohamot, vagy hányszor viselkednek nem megfelelően.
Mindebből kiderült, hogy azok a gyerekek, akik kevesebbszer étkeztek együtt az édesapjukkal, a későbbiekben rosszabbul viselkedtek, mint a gyerekként szüleikkel közösen étkező társaik. A megállapítás pedig hasonló arányban volt megfigyelhető azoknál is, akiknél az édesanya nem volt jelen a vacsoránál, így kijelenthető, hogy
az a legjobb, ha mindkét szülő jelen van az étkezéseknél gyerekkorban.
A kutatást vezető Sehyun Ju, az Illinois Urbana-Champaign Egyetem tanulmányának vezetője szerint a családi étkezések a gyerekek számára az egyik legfontosabb tanulási környezetnek számítanak, így érdemes komoly hangsúlyt fektetni ezekre. A családi étkezés alatt ugyanis a gyerekek már abból tanulnak, ahogy a felnőttek megosztják az ételt, kommunikálnak egymással, beszélgetnek, és szemkontaktust teremtenek.
Ez egy egyedülálló napi tapasztalat, amely segíthet nekik megtanulni kommunikálni és viselkedni. Az eredmények azt sugallják, fontos, hogy az egész család az asztal körül legyen, mert az apák és az anyák is fontos és egyedi tulajdonságokat hordoznak magukban
– emelte ki Ju.
A Journal of Family Psychology folyóiratban megjelent tanulmány szerint ráadásul már egy nap is számít, így ha hetente csak egy olyan nap volt, amikor az apa vagy az anya hiányzott az asztaltól, az jelentősen összefüggött a rosszabb gyermekkori viselkedéssel és a gyerek boldogságával is.
A családi közös étkezések elmaradását a legtöbb szülő általában a hosszú munkaórákra fogja, azonban a publikáció eredményei szerint mindez egészen mástól függ. Megállapításuk szerint ugyanis a
munkájukkal és anyagi helyzetükkel elégedetlen apák vacsoráztak legritkábban a családjukkal.
Ez arra utal, hogy a munkahelyükön boldogtalan férfiaknak általában nincs elég energiájuk vagy motivációjuk ahhoz, hogy hazamenjenek vacsorázni a gyermekükkel. Ezeknél az eseteknél ráadásul a nők próbáltak kompenzálni azzal, hogy sok esetben az apák helyére ültek le az asztalnál, az eredmények azonban azt sugallják, hogy a gyerekek még így is veszítettek az apa távollétével.
Mindez persze fordítva is igaz, hiszen a tanulmány kimutatta, hogy azoknak a nőknek, akik elégedetlenek az anyagi helyzetükkel, több rosszul viselkedő gyermekük volt – talán azért, mert fáradtabbak voltak a munkájuk miatt, így pedig kevésbé voltak érzelmileg elkötelezve irányukba. Ám az apákkal ellentétben az anyák esetében a munkával való elégedetlenség nem befolyásolta őket abban, hogy ott vannak-e a vacsoránál, vagy sem.
A szülők étkezési időben való jelenlétének látszólagos fontossága még az után is megmutatkozott, hogy a kutatók figyelembe vették az anyák és apák részvételét gyermekeik életében, például lefekvéskor és fürdéskor. A tanulmány szerint emellett azok a szülők, akik a munkahelyi stressz ellenére is képesek fenntartani a családi étkezési rutint, azok könnyebben el tudják választani a munkát és a magánéletet, ráadásul jobb stressztűrő képességgel is rendelkeznek.
Általában a munkahelyekről nem lehet azt mondani, hogy támogatnák a kiegyensúlyozott családi életet a hosszú műszakokkal, váratlan túlórákkal vagy a munkaidő után, otthon befejezésre váró, kiadott feladatok miatt, így nem feltétlenül a szülők felfogásán kellene csak javítani. Például a pandémia alatt jól bevált home office lehetősége a legtöbb problémát kiküszöbölhetné, amennyiben azt engedélyeznék.
A kisgyerekek vacsorázási ideje általában öt vagy hat óra körül van, de az az elvárás, hogy a szülők korán otthon legyenek, és hazaérjenek addig, nem igazodik ahhoz, hogy milyen a munkáltatók elképzelése szerint az ideális munkavállaló. Fontosak lennének olyan politikai kezdeményezések és közösségi támogatások, amelyek elősegítik a családi étkezést elősegítő munkakörnyezetet
– vélekedett a tanulmány másik vezető szerzője, Dr. Karen Kramer.