Index Vakbarát Hírportál

Ördög Nóra egész családja díjat kapott

2023. november 24., péntek 10:33

A társadalom egy része úgy véli, hogy a közösségi médiában tevékenykedő influenszerek élete az edukálás és szórakoztatás ellenére is leginkább semmittevésből áll. A Post For Rent ügynökség úgy döntött, felveszi a kesztyűt ez ellen, és elismerésben részesíti hazánk legjobb és legnagyobb befolyással bíró véleményvezéreit. A november 23-án megrendezett Creator Awards díjátadó gáláján Whisper Ton, Istenes Bence, Zsozéatya és Marics Petiék taroltak, a Millenáris Üvegcsarnokában tartott eseményt pedig a ValMar, T. Danny, KKevin, valamint Bruno és Spacc exluzív produkciója koronázta meg.

Első alkalommal keltette életre a Post For Rent influenszer- és marketingügynökség a Creator Awards elnevezésű gáláját, amelyen szakmai elismerésben részesülhettek a hazai influenszerek. Külföldön már nem újdonság, hogy a filmes világ nagyjaihoz hasonlóan a különböző tartalomgyártókat és influenszereket is díjazzák, a – valljuk be – sok esetben mégis negatív értelemben használt titulus gazdái immáron Magyarországon is learathatják tevékenységük babérjait.

A csütörtök esti, zárt körű gálára indulva az járt a fejemben, hogy vajon mennyire fog az esemény az itthoni véleményvezérek egymásra licitálásáról szólni, legyen szó ruháról, köszönőbeszédről vagy éppen helyszínen gyártott tartalomról. Az előzetes feltételezések azonban hamar lerombolódtak, hiszen a Millenáris D épületéhez érkezve hiába gyűlt már össze szép számmal a hazai celeb- és influenszervilág apraja-nagyja, a társaság tagjai az első pillanattól kezdve nyitottan viszonyultak egymáshoz, kínos feszengésről pedig szó sem volt a szakmán belül olykor még egymás számára is ismeretlen emberek között.

Természetesen az oldott hangulathoz nagyban hozzájárult az is, hogy a szervezők nagyon ügyeltek rá, hogy a vendégek igényei minden szempontból ki legyenek szolgálva, így már az épületbe lépve is úgy érezhette magát az ember, mintha egy kisebb, magyaros Oscar-afteren lenne – az érzéshez pedig nagyban hozzájárult a meghívóra felvésett Black Tie dresszkód is. Pedig nyilvánvalóan a legtöbbünknek egyáltalán nincs arról személyes tapasztalata, milyen lehet egy olyan buli belülről, és bár a világhírű filmszínészek tisztjét a Creator Awards esetében a hazai influenszervilág legnagyobbjai töltötték be, mégis érezhető volt a rendezvény exkluzivitása.

A vendégeket és a 24 kategória díjainak várományosait széles italválaszték, felső kategóriás pezsgő és az ilyenkor elengedhetetlen fotófal várta, de a körülmények és a kamerák kereszttüze ellenére sem tűnt úgy, hogy a meghívottak közül bárki is szerepet játszana, vagy rejtegetné a valódi személyiségét.

Az este 6 órás érkezést követően gyorsan el is repült az idő, a társaság pedig szinte egy emberként mozogva indult meg akkor is, amikor az est házigazdája, Till Attila a díjátadó gálának is helyet adó terembe, vacsorához invitálta az összegyűlteket. Ahogyan a díjazottak társasága is meglehetősen sokszínű volt, úgy a feltálalt ételek is nagy választékban tárultak a meghívottak szeme elé, az esemény nívójához mérten pedig – egy klasszikussal élve: „Vadat és halat, s mi jó falat” – válogathatott tányérjára a már láthatóan korgó gyomrú vendégsereg. A vacsora után háromnegyed 9-kor vette kezdetét az est valóban lényegi része, a díjátadó gála.

Rangos szakmai zsűri, szigorú keretrendszer

Ahogyan a legtöbb szakmai elismerés esetében, a Creator Awards díjainak elnyeréséhez sem volt elég feltétlenül a közönség szimpátiája, a különböző kategóriák jelöltjeit egy 9 fős szakmai zsűri is szelektálta, az ő döntésüket követően alakult ki a végeredmény. A tagok a marketing, a televíziózás és az újságírás különböző szegleteiből érkeztek, értékelésük pedig meglehetősen fontos volt, hiszen a szavazataik a 70 százalékát tették ki a végső eredményeknek.

A díjakról szavazó és a trófeát átadó szakmai zsűri:

Az ítészek egy előre meghatározott, szigorú keretrendszer szerint adták le a pontjaikat a kategóriák jelöltjeire. A szempontok ugyan kategóriánként változtak, de mindegyik esetében fontos kérdés volt, hogy:

  1. Mennyire egyedi és eredeti az influenszer által megosztott tartalom?
  2. A szponzorációs tartalmait mennyire kreatívan mutatja be?
  3. Milyen mértékű a közönség bevonódása? (Idetartozik a kedvelések, kommentek és általános interakciók száma.) A tartalmai mennyire indítanak beszélgetéseket a követőikkel?
  4. Mennyire magas a tartalom gyártásának a minősége?
  5. Mennyire illenek az általa hirdetett tartalmak és szolgáltatások a Creator Awardson jelölt kategóriájához?
  6. Az influenszer milyen mértékben járul hozzá ahhoz, hogy az iparág megítélése pozitív irányba billenjen?

Emellett természetesen a közönség szavazatai sem voltak elhanyagolhatók, a díjazás iránti érdeklődést pedig jól mutatja, hogy összesen 500 ezer voks futott be, és több mint 20 millió oldalletöltést mértek a gála webhelyén.

Whisper Ton, Istenes Bence, Zsozéatya, Gelencsér Tímea és Marics Peti tarolt

A Creator Awards díjátadó gáláján 24 kategóriában díjazták a jelölteket, az iparág minden egyes szegletét lefedve. Voltak kizárólag adatalapú kategóriák és olyanok is, ahol csak a közönség szavazatai számítottak (például a Favourite Couple esetében), vagy épp ezzel ellentétben, kizárólag a zsűri véleménye, mint a Biggest Impact elnevezésű kategóriában. A jelöltek listája november 5-én háromfősre szűkült.

A nyertesek közül a leginkább Whisper Ton, Istenes Bence, Zsozéatya és Marics Petiék örülhettek, akik végül több kategóriában is átvehették a gála egyedi tervezésű trófeáját.

Az est legtöbb elismerését Whisper Ton és Marics Peti gyűjtötte be, mindketten három-három trófeát vehettek át, bár az énekest egy alkalommal Valkusz Milánnal együtt is díjazták.

Nem szomorkodhatott Istenes Bence, Zsozéatya és Gelencsér Tímea sem, ők egyaránt két-két elismerést tehettek hazaérve a vitrinbe. 

A kategóriák nyertesei:

Istenes ismételten elnézést kért Rácz Jenőtől, de a gálát záró buli még annál is ütősebb volt

Ahogyan azt egy jól összeállított gálaest megköveteli, úgy a Creator Awards esetében sem maradtak el a győzelmi beszédek a díjak átvételekor, amelyek között az elmúlt napokban nagy port kavaró, Istenes Bence és Rácz Jenő közötti sztárboxos konfliktus sem maradt szó nélkül. Aki még nem hallott volna a történtekről, vasárnap csap össze a Sztárbox legújabb adásában Istenes Bence és Rácz Jenő. A műsorvezetőnek rengetegen drukkolnak, amit meg is osztott Instagram-oldalán, ami azonban hatalmas botrányt robbantott ki körülötte. Istenes ugyanis csak későn vette észre, hogy volt egy olyan komment is a válogatásában, amely rasszista megjegyzésekkel illette a sztárséfet. A hibát észlelve természetesen azonnal törölte a bejegyzést, és azóta többször is elnézést kért az ellenfelétől,

a gálán pedig ismét kiemelte, sehol sincs helye a rasszizmusnak, sajnálja a történteket, és belátja, hogy hibázott, jobban kellett volna figyelnie.

A közönség lelkesedését a téma komolysága sem tudta azonban letörni, így már mindenki tűkön ülve várta azt, mikor lépnek színpadra a hangulatért felelős sztárfellépők, azaz Bruno és Spacc, T. Danny, KKevin és a ValMar. 

A Creator Awards színpadára nagyon hamar egy mini és némileg hiányos Budapest Park All-Stars varázsolódott, egy órán keresztül szórakoztatva a jelenlévőket, akik közül többen esetenként még a színpadra is felvonultak. A csaknem éjfélig elnyúló koncertnek köszönhetően láthatóan azokban sem maradt hiányérzet, akik az est végén díj nélkül tértek haza, az influenszerek pedig jó eséllyel temérdek előítéletet vetkőztek le az eseménynek köszönhetően. 

(Borítókép: Ördög Nóra a családjával. Fotó: Szollár Zsófi / Index) 

Rovatok