Index Vakbarát Hírportál

Al Pacino gyermekének édesanyja megmakacsolta magát

2023. november 29., szerda 20:59

A 29 éves Noor Alfallahot arról kérdezték, hogy tervezi-e összekötni életét az Oscar-díjas színésszel most, hogy gyermekük Roman Pacino megszületett. A nő egyelőre nem gondolkodik ebben, számára a házasság nem fontos.

Ahogy arról a Bang Premier is beszámolt, a 83 éves Al Pacino 29 éves barátnője nem tervez összeházasodni párjával, akivel néhány hónapja született közös gyermekük. A színész hivatalosan sosem házasodott meg, ehhez az életfelfogásához pedig tökéletes partnert talált magának, ugyanis a Bang szerint a Alfallah sem vágyik esküvőre.

Nem vagyok az a házasodó típus. Nem tartom fontosnak

– fogalmazott.

Noha az elmúlt hónapokban számtalan hír látott napvilágot gyerektartási pénzekről és pereskedésről – amelyről az Index is beszámolt – a Bang értesülései szerint a fiatal anya és Al Pacino gyermekükkel közösen töltik a karácsonyt, valamint a nő még mindig szereti a színészt.

A gyerektartási egyezség alapján Al Pacino mintegy 110 ezer dollárt fizet párjának, hogy megfelelő otthont találjon, ahol közös gyermekükkel élhet. Elviekben ezt a pénzt két részletben adja majd oda nekik a színész. Az összeg első felét akkor, amikor Aflallah megfelelő otthont talál maguknak, a másodikat pedig akkor, amikor beköltözött oda gyermekükkel.

Röpködnek a milliók

Emellett Noor Alfallah havi 30 ezer dollárnyi – mintegy 10 millió forintnyi – gyerektartást is kap Al Pacinótól.

A portál információi szerint az Oscar-díjas színész ennél jóval kevesebbet akart adni gyermeke anyjának, míg a nő sokkal többet kért, így nagyjából a két összeg közti félúton egyeztek ki. Ezen felül abban az esetben, ha a színész bevételei meghaladnák a 2,5 millió dollárt, beleegyezett, hogy előre meghatározott százalékot fizessen az összegből.

Al Pacino abba is belement, hogy egy elkülönített alapba pénzt gyűjtsön fia későbbi iskoláztatására, amelybe minden évben befizet 15 ezer dollárt. A pár egyezsége szerint az ünnepeket közösen szervezik meg, hogy gyermekük a lehető legtöbb időt tölthesse mindkettejükkel.

A pénzügyi konfliktusok ellenére a két fél megegyezett abban is, hogy gyermeküket teljesen kihagyják a bírósági és pénzügyi ütközetekből, valamint a későbbiekben sem fognak negatívan beszélni a másikról előtte.

A bíróság továbbá arról is döntött, hogy gyermekük, Roman Pacino elsődleges gondviselője édesanyja lesz, de a felügyelet közös, apja pedig látogathatja őt.

Rovatok