Index Vakbarát Hírportál

Amy Winehouse-ból még a halála után is hasznot húztak a barátai

2023. december 23., szombat 17:32

Amy Winehouse két közeli barátnőjét is beperelte az énekesnő édesapja, Mitch Winehouse, aki azt nehezményezi, hogy a 2011-ben elhunyt énekesnő barátai Amy személyes holmijait aukciókon árulták, hogy haszonra tegyenek szert. A tőlük most 320 millió forintnak megfelelő összeget követelő édesapa a pénzt a lánya nevével fémjelzett alapítványnak adná.

Amy Winehouse halálhíre 2011-ben az egész zeneipart szabályosan sokkolta, a korszak egyik legnagyobb tehetségű és hangú énekesnőjének tartott előadó túladagolásban vesztette életét. Ahogyan az egy híresség halála esetén lenni szokott, a személyes tárgyaiért, relikviáiért, karrierjének fontos eszközeiért vagy éppen egyes ruhadarabjaiért lelkes gyűjtők és rajongók akár milliókat is hajlandók fizetni – ez pedig az ő esetében sem volt másképp. 

Ugyan gyászoló, jó baráthoz méltó viselkedésnek ezt semmiképpen sem lehet nevezni, de Amy Winehouse két ismerőse is meglátta a lehetőséget az énekesnő halálát követően,

azaz szerettek volna minél nagyobb hasznot húzni az elhunyt személyes holmijainak eladásából. 

Mindezt azonban nem mindenki nézte jó szemmel, az énekes édesapja egyenesen felháborodott, és pert indított a két barát ellen, akik a lánya személyes dolgait kisajátítva, azokat a családhoz el nem juttatva, a hátuk mögött bocsátották aukcióra azokat. 

Mitch Winehouse, a 73 éves, brit származású taxis a londoni legfelsőbb bíróságon adott be keresetet Naomi Parry és Catriona Gourlay ellen, és összesen 730 ezer fontot követel, ami több mint 320 millió forint a Daily Mail birtokába jutott bírósági dokumentumok szerint. A férfi a benyújtott dokumentumokban azt állította, hogy

a két nő idén és 2021-ben londoni aukciókon bocsátotta eladásra Amy egész életében birtokolt holmijait, mindezt ráadásul úgy, hogy azokat a saját tulajdonukként tüntették fel.

A megvádolt nők egyébként közeli barátnői és munkatársai voltak Amy Winehouse-nak, Perry 2005-től volt az énekesnő stylistja, Gourlay-val való szoros kapcsolatáról pedig maga az énekesnő is többször beszélt nyilvánosan. 

A most követelt pénzt ráadásul az édesapa nem a családnak követeli, a közlemény azzal zárul, hogy a perben „bármelyik alperestől behajtott” pénzt az Amy Winehouse Alapítványnak ajánlják fel, amely egy jótékonysági szervezet a néhai zenész nevével, és célja a drog- és alkoholfüggőséggel küzdők megsegítése.

Rovatok