Index Vakbarát Hírportál

Visszatér a pankrációhoz Dwayne Johnson

2024. január 2., kedd 18:32

Noha kezdetben a Szikla a WWE sztárjaként vált híressé, az elmúlt években Hollywood egyik legkeresettebb színésze lett belőle, és visszavonult a rendszeres versenyzéstől. Sok év után újból megmutatja, mire is képes a ringben. 2024-es első ellenfelét már padlóra is küldte, következő kihívottja pedig nem más, mint a hatszoros világbajnok, Roman Reigns.

Nem várakozott sokat új kihívottjának megnevezésével Dwayne „The Rock” Johnson, miután hétfő éjjel visszatért a pankráció világába. Ahogy arról a TMZ is beszámolt, a WWE műsorában a Szikla megjelenése felkorbácsolta az indulatokat. Épp Jinder Mahal Amerika-ellenes kirohanását hallgatta a közönség, amikor a Szikla megjelent, hogy feltörölje Mahallal a padlót. 

Johnson lassan, kiélvezve a pillanatot, nyugodtan ment a ring felé, majd verbálisan kezdte kiosztani ellenfelét – amely viselkedés a Szikla egyik védjegye. Egy ponton még a közönséget is rábírta, hogy maga a nézősereg nevezze tuskónak Mahalt újra és újra.

Terítéken a világbajnok

Ezután nem teketóriázott sokat a hollywoodi színész, rövidre vágta kettejük ütközetét, amiből ő kerekedett ki győztesen. Az est meglepetései azonban még nem értek véget itt. Játékosan célozgatva kezdte elhinteni a nézőknek, hogy nem csak Mahal megleckéztetése volt az ok, amiért eljött:

be akarta jelenteni, kivel fog legközelebb ringbe szállni.

Hamar kiderült, hogy a Szikla nem kisebb falatra pályázik, mint a hatszoros világbajnok, Roman Reigns. Noha arról még nem szólt a fáma, hogy az ütközetre mikor kerítenek sort, a közönségen eluralkodó hangulatból ítélve nem fognak sokat várni a bejelentéssel.

Bár Dwayne Johnson az elmúlt években elsősorban filmes karrierjére koncentrált – rendjére a top 10 legkeresettebb színész között volt –, sosem engedte el teljesen a sportot és a pankrációt. Hogy villámvisszatérése mennyire lesz hosszú távú, nem tudni, de annyi biztos, hogy a WWE-rajongók komoly összecsapásra számíthatnak a Szikla és Roman Reigns között.

Rovatok