Index Vakbarát Hírportál

Tóth Gabi elmondta a véleményét Krausz Gábor új kapcsolatáról

2024. január 5., péntek 12:00

Tóth Gabi nem lepődött meg Krausz Gábor és Mikes Anna tegnapi bejelentésén, elmondása szerint ő már régebb óta tudta, hogy exférje és a Dancing with the Stars táncosa egy párt alkot – nyilatkozta az NLC-nek. Az énekesnő hozzátette, már több páros randin is túlvannak, sőt megesett, hogy közös kislányuk is jelen volt a találkozókon.

Hiába rebesgették már a Dancing with the Stars adásai óta, csütörtökön közösségi oldalán megosztott történetében hivatalosan is felvállalta kapcsolatát a sztárséf Krausz Gábor és új párja, a táncos Mikes Anna. 

A nyáron bulvárbombát robbantott Krausz Gábor és korábbi felesége, Tóth Gabi énekesnő, amikor minden előjel nélkül bejelentették, hogy kapcsolatuk zátonyra futott, és külön utakon folytatják. Mint az hamar kiderült, az énekesnő a Fricska táncegyüttes egyik tagjával, Papp Máté Bencével kezdett új életet, a boldogság pedig, úgy tűnik, exférjére sem váratott sokáig. 

A kapcsolatuk bejelentésére az NLC megkeresésére maga Tóth Gabi is reagált, aki elmondása szerint egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Krausz és Mikes egymásra talált. 

Számomra nem volt titok, hogy összejöttek. Nyilván régebb óta tudom, de ez az ő magánéletük, az ő döntésük volt, mikor vállalják fel

– mondta az énekesnő, aki hozzátette, nagyon örül a boldogságuknak, sőt olyannyira nincsen köztük harag, hogy már négyesben is találkoztak, és volt, hogy Krausz Gáborral közös gyerekük is ott volt a különös dupla randin.

Találkoztunk már négyesben is, az én párommal, Mátéval és Annával, és ötösben is, amikor a kislányunk, Hannaróza is ott volt. Szerencsére mind nagyon jól kijövünk egymással. Sok boldogságot kívánok nekik, de természetesen ezt már személyesen is elmondtam

– fogalmazott Tóth Gabi.

Krausz Gábor és Tóth Gabi így most mindent az új kapcsolatuk építésére tehetnek fel, aminek első lépéseként már a karácsonyi ünnepek előtt bejelentették, hogy a papírmunkán is túl vannak, és hivatalosan is elváltak egymástól. 

Rovatok