Index Vakbarát Hírportál

Női hang pótolhatja Vadon Janit a Balázsék című műsorban

2024. január 8., hétfő 07:08

Egyelőre két műsorvezetővel robog tovább a Rádió 1 Balázsék című műsora. Az idei év első élő adásában legalábbis még nem ült be senki Vadon János helyére, aki december 20-án köszönt el a hallgatóktól. Azonban ez nem biztos, hogy így marad, az is elképzelhető, hogy egy női műsorvezető csatlakozik Rákóczi Ferenchez és Sebestyén Balázshoz.

December 11-én robbant a hír, hogy 15 év közös munka után Vadon János elbúcsúzik a Rádió 1 reggeli műsorától. Távozását a műsorvezető azzal indokolta, hogy új kihívások vonzzák, és szeretné megvalósítani a régóta dédelgetett álmait, amelyeket azonban nem konkretizált. A rádiós utoljára december 20-án ült a mikrofon mögé, és miközben a kollégáival a műsorban disznóvágást tartottak, elköszönt a hallgatóktól és a stábtól. 

A Balázsék (ahogy korábban az elődjei, a Danubius Rádióban a Pirítós és a Class FM-en a Morning Show is) a kezdetektől ugyanazzal a három műsorvezetővel futott – hogy a trión alapuló formátumot megtartsák, joggal várhatták a hallgatók, hogy Vadon Jani helyett hétfőn reggel egy új hang csatlakozik Rákóczi Ferihez és Sebestyén Balázshoz, ám a 2024-es év első élő adásában

egyelőre senkinek nem adták át hivatalosan az elárvult mikrofont.

A szemfülesebbek azért sejthették, hogy még egy darabig biztosan nem lesz harmadik hang az adásban, vasárnap este ugyanis a műsor hivatalos Facebook-oldalán mind a profil-, mind a coverfotó megváltozott, az új képeken pedig Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri kettesben pózol. 

Keresik a harmadik hangot, akár nő is lehet

Ahogy az várható volt, a műsor első blokkjában természetesen szóba került Vadon János – Sebestyén Balázs elviccelődött azon, milyen mókás lett volna, ha a volt kollégájuk megjelenik reggel a stúdióban, és közli, távozása csak tréfa volt. Vadon Jani viszont olyan típusú ember, aki ha eldönt valamit, azon nem változtat, ezt az elmúlt 15 évben mindketten megtanulták, de azért jó érzés volt elképzelniük egy ilyen mesebeli fordulatot. Sebestyén Balázs egyébként legutóbb december 24-én, Rákóczi Feri pedig szilveszterkor beszélt vele. 

Ennyi év után persze nemcsak a hallgatóknak, hanem a két műsorvezetőnek is nehéz lesz megszoknia, hogy nincs velük Vadon. Vannak még automatizmusok, Sebestyén Balázs például rutinból beüzemelte a harmadik mikrofont is, amelyről egyelőre nem tudni, hogy a jövőben ki veszi át. Az adás elején kiderült, hogy egy csomó embert behívnak és meghallgatnak, de nincs kőbe vésve, hogy azonnal be kell állnia valakinek. Ha találnak olyat, aki beleillik a csapatba, akkor ismét hárman lesznek, de nem feszülnek rá erre a kérdésre, hiszen

Nem feltétlen Vadon Jani pótlása a cél, hanem hogy találjanak valakit, akivel jól érzik magukat. Azt is hozzátették, lehet, hogy az új kollégájuk hölgy lesz – Rákóczi Feri mindenképp erre a variációra szavaz.

Vadon Jani utódjának kiválasztása a hallgatók előtt zajlik majd, Sebestyén Balázs elmondása szerint az is elképzelhető, hogy szavazást is indítanak arról, kinek adják át egykori kollégájuk mikrofonját.

(Borítókép: Rákóczi Feri és Sebestyén Balázs a Rádió1 stúdiójában 2024. január 8-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok