Hiába tartjuk úgy, hogy az Antarktisz az a hely, ahol a világ és a civilizáció véget ér, mégis egyre több turista dönt úgy, hogy célba veszi a fagyos kontinenst. Mindehhez azonban a világ legveszélyesebb szorosán kell átkelni, ahol akár 15 méter magas hullámokkal és elképesztő erejű széllel is meg kell küzdenie a vakmerő felfedezőknek. De melyik a világ legrettegettebb átjárója?
„Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr!” – írta a Föltámadott a tenger című versében Petőfi Sándor, aki ugyan átvitt értelemben a népek tengeréről beszél az alkotásban, a Földet borító hatalmas víztömegről alkotott képe nem is lehetne helytállóbb.
Az óceánok és tengerek erejét ugyanis már senkinek nem kell bemutatni, elég csak a teljes vízpartokat maga alá temető cunamikra, vagy a nyílt vízen apró darabokra szétszaggatott, elpusztíthatatlannak tartott hajókra gondolni.
Emiatt érthető, hogy egy-egy útnál és átkelésnél még a legtapasztaltabb tengerészek gyomra is görcsbe rándul, hiszen orkánerejű szélben, az akár 5-10 méteres hullámok között senki sem érezheti magát biztonságban. Ez pedig még semmi ahhoz képest, ami a világ legveszélyesebb szorosában várja a legénységet és az utazókat.
De melyik a világ legveszélyesebb vízi átjárója?
Elsőre sokan azt gondolhatnánk, hogy az elhíresült Titanic-katasztrófa miatt nyilvánvaló, hogy az Atlanti-óceán jelentheti a legnagyobb veszélyt az utazókra, vagy éppen a Bermuda-háromszög, mégsem ezek a legnagyobb kockázattal járó útvonalak.
A világ legveszélyesebb szakaszának a Drake-átjárót, vagy más néven Drake-szorost tartják, amely a dél-amerikai kontinens déli csücskét köti össze az Antarktiszi-félsziget legészakibb pontjával.
„Ez az óceán legrettegettebb része az egész földkerekségen, teljesen jogosan” – írta Alfred Lansing író az Antarktisz-kutató Ernest Shackleton felfedező 1916-os útjáról, aki egy kis mentőcsónakkal kelt át ekkor a Drake-en.
Egykoron ugyan ezen a szakaszon valóban át lehetett kelni a nehézségek ellenére egy kis csónakban is, mára azonban ez még az igazán komoly hajók és tengerészek számára sem egyszerű mutatvány. Ráadásul a Drake-en való átkelés egyre népszerűbb, ahogyan az Antarktiszra is egyre nagyobb számban érkeznek turisták, akik egyenesen rajonganak a veszélyes, 48 órás útért, hiszen amellett, hogy eljutnak a Déli-sarkra, komoly adrenalinlökettel és kalanddal gazdagodhatnak.
De mi okozza az itt megjelenő 10-15 méteres hullámokat, és hogyan navigálnak ilyen körülmények között a tengerészek?
A körülbelül 965 kilométer széles átjáró, ahol a vízmélység akár a 6000 métert is elérheti, érthetően hatalmas víztömeget tartalmaz, így nem a horvát tengerparton tapasztalt, vihar korbácsolta hullámocskákra kell számítani akkor, amikor az Antarktisz felé közeledve egy viharba keveredünk.
A Déli-óceán általában nagyon viharos, mivel az Antarktisz és a Dél-Amerika közé szorított víz felerősíti a viharokat
– magyarázta a CNN-nek Alexander Brearley oceanográfus.
A szárazföld ugyanis általában tompítani tudja a viharokat, itt azonban nincs, amit gátat szabna a szeleknek és felhőknek. Ez az egyetlen olyan hely az egész világon, ahol ezek a szelek szétrobbanhatnak anélkül, hogy földet érnének. A szelek jellemzően nyugatról keletre fújnak, a 40 és 60 közötti szélességi fokok az erős szelekről híresek. Innen ered a „zúgó negyvenes”, „dühöngő ötvenes” és „üvöltő hatvanas” kifejezés is.
Mivel a Drake-átjáró szélességi fokán nincs olyan szárazföld, amely lelassítaná ezeket a szeleket, így azok szabadon száguldhatnak a Föld körül. Ez nagyban megnehezíti a hajóval való átkelést, mivel csak azoknak a teste fogja fel a szeleket.
A Drake-átjáró közepére a szelek akár több ezer kilométeres távolságból is érkezhetnek, így aztán hatalmas, akár 15 méter magas hullámokat tudnak korbácsolni, ezzel pedig a legbiztonságosabb hajók is csak nehézkesen tudnak megbirkózni. Persze az átjáróban az átlagos hullámmagasság ennél sokkal kisebb – négy-öt méter –, ez azonban még így is körülbelül a duplája annak, amit az Atlanti-óceánon tapasztalhatunk.
A Drake a világ legerősebb óceáni áramlatának része. A keskeny járatba beszorulva az áramlat erősödik, nyugatról keletre halad. Ez a felszínen kevésbé érzékelhető – csak néhány csomó –, ám így is kicsivel lassabban lehet haladni az átlagosnál ezen a részen.
A hátrányok mellett persze előnye is van a hatalmas szélnek és hullámoknak, ezek az áramlatok ugyanis örvényeket hozhatnak létre, amelyek a környezetünk szempontjából rendkívül fontosak, hiszen így kerül a tenger felszínére a mélyből a hidegebb víztömeg.
Ahogyan bármilyen utazás, úgy az átkelés sem feltétlen működik akkor, ha az ember nem készül fel rá tudatosan. Természetesen minden alkalommal, amikor felszállunk egy hajóra – legyen az egy egyszerű komp vagy egy divatos sétahajó –, a legénység már jóval az indulást megelőzően, alaposan megtervezi az utat, és mindent ellenőriz, az időjárástól kezdve az árapályig és az áramlatokig. A Drake-en való átkelés megtervezése azonban teljesen más szint.
Rendkívül erős vihar és veszélyes hullámok körülbelül minden 10. utazásnál fordulnak elő, az időjárási körülményeket azonban már jóval azelőtt vizsgálni kezdi a legénység, hogy a hajó elhagyja a kikötőt. Általában ez a folyamat egy héttel vagy 10 nappal az utazás előtt kezdődik meg, ekkor nézik meg először, hogy alkalmas lehet-e a kitűzött nap az átkelésre. Ezt követően napi egyszer, majd az indulást megelőző 2-3 napban már napi kétszer ellenőrzik, hogy változott-e az időjárás-előrejelzés.
Az előkészületekbe természetesen beletartozik a hajó felkészítése is, amelynek az átkelés átvészelése, azaz a biztonságos utazás garantálása mellett a kényelmet is szolgálnia kell bizonyos szinten, hiszen az átjárón megfordulni már nem fognak senki miatt, aki egy nagyobb hullám miatt elesett, és beütötte magát, vagy ráborult a reggeli forró tea az imbolygó hajón.
Természetesen ezek ellenére is történhet váratlan eset, de amennyiben a csapat jól felkészült, kapcsolatban áll a szárazföldi főhadiszállással, amelyet segítségül tud hívni vész esetén. Emiatt rendkívül fontos, hogy mindig legyen biztonsági terve a legénységnek, hiszen nagyon hamar egyedül találhatják magukat a háborgó óceánon. De hogyan lehet a világ végén, egy hatalmas vihar kellős közepén kommunikálni a szárazföldön lévőkkel, amikor rajtunk már egy kis szél is kifog?
A hajók magas szintű műholdantennákkal vannak felszerelve, így az átkelés során folyamatosan kapcsolatban állnak a főhadiszállással, szükség esetén pedig műholdas és rádiós vonalon keresztül is leadhatják a vészjelzést. A technológia fejlett, ezért a szakemberek állítják, hogy nincs olyan időjárási körülmény, amely el tudná lehetetleníteni a kommunikációt – ami meglehetősen hihetetlenül hangzik, mégis azt kívánjuk, legyen igazuk!
(Borítókép: Mlenny / Getty Images)