Index Vakbarát Hírportál

Először posztolt Katalin hercegné a műtétje óta

2024. március 10., vasárnap 11:51

Először tettek közzé hivatalos fotót januári műtétje óta Katalin walesi hercegnőről, Vilmos brit trónörökös feleségéről. A fényképen Katalin a gyermekei körében látható a widsori palota kertjében, viszont ez még nem jelenti azt, hogy a trónörökös felesége vissza tudna térni a hivatalos kötelezettségeihez. Egyelőre még lábadozik.

Egy fényképpel jelentkezett Katalin walesi hercegné, amelyet a Kensington-palota – Vilmos és Katalin londoni hivatala – hozott nyilvánosságra vasárnap. A mosolygó hercegnő három gyermeke, György és Lajos herceg, valamint Sarolta hercegnő társaságában látható, amint egy kerti széken ül.

A képhez csatolt rövid nyilatkozatban Katalin köszönetet mond azokért a jókívánságokért, amelyeket az elmúlt két hónapban kapott. A fotót a palota tájékoztatása szerint Vilmos készítette – számolt be az MTI.

Az udvar január 17-én jelentette be, hogy a 42 éves hercegnőn tervezett – sikeres – hasüregi műtétet hajtottak végre.

Az akkori tájékoztatásban a palota nem tért ki a beavatkozás okára, de valószínűtlennek nevezte, hogy a walesi hercegnő a húsvétot követő időszak előtt visszatérhet közéleti feladatainak ellátásához.

Katalin január 29-én távozott a London Clinic nevű magánkórházból, és jelenleg a család windsori rezidenciáján lábadozik. A Kensington-palota azóta sem közölt részleteket a műtét okáról, jóllehet azt hangsúlyozta, hogy Katalint nem daganatos megbetegedéssel kezelték.

A walesi hercegnő tavaly december óta egyetlen hivatalos programon sem vett részt. Állapotáról a brit sajtóban és a közösségi médiafelületeken számtalan találgatás kering, de a palota ezek közül egyet sem erősített meg, és az udvar részéről nem hangzott el utalás arra sem, hogy mikorra várható Katalin első nyilvános programja.

A lábadozás még bizonytalan ideig elhúzódik

A minap komoly zavar keletkezett az erről szóló hivatalos kommunikációban, miután a brit védelmi minisztérium közzétette Katalin 75 esztendős apósa, III. Károly király idei hivatalos születésnapi rendezvénysorozatának programját, és ebben az szerepelt, hogy a walesi hercegné jelen lesz a Trooping the Colour nevű színpompás katonai parádé június 8-án esedékes főpróbáján.

A hercegné műtétje óta ez volt az első olyan hivatalos bejelentés, amely arról szólt, hogy a trónörökös felesége jelen lesz egy nyilvános programon. Az udvar azonban nem erősítette meg hivatalosan a londoni védelmi minisztérium közleményét, és

a tárca végül törölte a programismertetőből a hercegné részvételéről szóló részt.

A Kensington-palota illetékese az eset után hangsúlyozta: egyelőre nincs is abban a helyzetben, hogy megerősíthesse a hercegnő részvételét bármilyen nyilvános eseményen, tekintettel arra, hogy Katalin továbbra is lábadozik.

III. Károly királyt ugyancsak január óta daganatos megbetegedéssel kezelik, így  jelenleg ő sem vesz részt nyilvános programokon.

Rovatok