Index Vakbarát Hírportál

Előadói pályafutása legnagyobb önálló koncertjére készül Majka

2024. március 13., szerda 19:19

Az MVM Dome-ban körszínpados, 360 fokos élményt nyújtó koncertre készül Majka, aki első magyarként visz be egy ilyen produkciót erre a helyszínre. Hónapok óta készülnek már a zenészek és a stáb, hogy öt nap alatt majd felépítsék a gigantikus díszleteket a show-hoz. A koncert március 23-án lesz.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk az Indexen, március 23-án pályafutása legnagyobb, legegyedibb fellépésére készül Majka az MVM Dome-ban. A buli különlegessége, hogy egy középszínpados felállással olyan élményt szeretnének nyújtani a közönségnek, amellyel sokkal jobban bevonják őket a show-ba.

A „Majka 360°” címre keresztelt fellépésre hónapok óta intenzíven készül Majka a stábjával, „hogy igazán különleges élménnyé varázsolják a körszínpados show-t” – írják legfrissebb sajtóközleményükben. A zenekar három hete folyamatosan próbál, a technikusi csapat pedig – a tervezőasztalon korábban megálmodott – egyedülálló látványterveket programozza, hogy az este valóban rendhagyó élmény legyen.

A koncert színpadtechnikáját öt napon keresztül építi majd a közel 150 fős stáb. A 18 kamionnyi felszerelés 16 tonna hangfalat, 560 lámpát, több mint 1200 négyzetméternyi LED-falat és számos speciális effektet tartalmaz. A beépítendő alumíniumhidak több mint 2 kilométert tesznek ki, míg a kábelek 50 kilométert.

Ezen a körszínpados koncerten igazán benne lesz mindenki a buli közepében

– mondja Majka, aki szerint nemcsak az amfiteátrum jelleg, de a show áramigénye okán is az MVM Dome erre a tökéletes helyszín. „Egy ilyen produkcióval a szokásos koreográfiáktól teljesen eltérően kell zenélnünk, táncolnunk. Máshogy játsszuk be a teret, ezért több speciális eszközt, lámpát és a LED-padlót kimondottan erre az eseményre vetjük be, hogy a házban bárhonnan nézve élvezetes legyen”.

Majka lesz az első magyar előadó, aki a Dome-ban 360 fokos koncertet ad, amelyre már most rekord számú néző váltott jegyet.

(Borítókép: Celox Design)

Rovatok