Index Vakbarát Hírportál

Kitálalt a fodrász, David Bowie nem vetette meg a vad bulikat

2024. március 15., péntek 14:24

Suzi Ronson, a néhai David Bowie ikonikus frizurájáért felelős fodrász hamarosan önéletrajzi könyvet ad ki, amelyben beszámol az énekessel való megismerkedéséről. Sőt, azt is pedzegeti, hogy az előadóval élete során egy ágyban is kötöttek ki.

2016-ban elhunyt David Bowie azon legendás énekesek közé tartozik, akiknek nemcsak a hangja, hanem az öltözködése, a stílusa is maradandó nyomott hagyott. Az igazi kaméleonnak tartott előadó a pályafutása során számtalan karaktert húzott magára, első alteregója a földönkívüli Ziggy Stardust volt, akit 1972 és 1973 között személyesített meg a színpadon. A kitalált karakter létrehozásában pedig oroszlánrészt vállalt Bowie akkori fodrásza, Suzi Ronson is, aki azóta ikonikussá vált frizurát alkotott a számára. A jelenleg 74 éves asszony április 4-én angol nyelven jelenteti meg Me And Mr. Jones című önéletrajzi könyvét, amelyben feleleveníti, mikor hallott először az énekesről, hogyan került közelebbi kapcsolatba vele, illetve milyen viszony fűzte őket egymáshoz. A kötet címében egyébként a Mr. Jones szintén Bowie-ra utal, aki anno David Robert Jones néven látta meg a napvilágot. 

Ahogy a Daily Mailen megosztott könyvrészletből kiderül, Bowie édesanyja 1971-ben abban a szalonban fordult meg, ahol Ronson dolgozott, és ahogy elkezdte vágni a haját, a legtöbb vendéghez hasonlóan ő is a családjáról kezdett el beszélni. Beszámolt a fiáról, akit művészeti beállítottságúnak nevezett, mivel zongorázni és gitározni is tud. Később pedig hozzátette, hogy gyermeke bekerült a legjobb tízbe a slágerlistán a  Space Oddity című dalával. Ebből az információmorzsából pedig már Ronson is rájött, hogy David Bowie-ról van szó, amitől teljesen elképedt. A fodrász visszaemlékezése szerint néhány nappal később a saját szemével látta az énekest végigsétálni a Beckenham High Streeten, amint egy aranyszínű ruhában épp egy babakocsit tol, mellette a feleségével. 

A könyvrészlet szerint az énekes édesanyja be is mutatta neki a menyét, Angie-t. Ronson úgy fogalmaz, a fiatal lány elárulta neki, hogy ő segít az öltözködésben Bowie bandájának, illetve a hajának egyes fürtjeit is ő festi be színesre – rózsaszínre, kékre, ezüstre. Végül megkérte őt, hogy látogasson el az otthonába, és készítsen neki dauerolt hajat, és ekkor pecsételődött meg végleg a sorsa, csakis jó értelemben.

A szőnyeg éjkék, a mennyezet pedig ezüst. Ott van David, aki az ablakban ül, és egy magazint lapozgat. A férfi bólint Angie-nek, és mindketten elhagyják a szobát. Nem térnek vissza egy örökkévalóságnak tűnő ideig. Később megtudom, rendszeresen csinálják ezt a vendégekkel, hogy megnézzék, ki marad és ki megy. Amikor végre előkerülnek, Angie azt mondja, meggondolta magát a dauerrel kapcsolatban. Stílusról, divatról és zenéről csevegünk – vagyis ők beszélnek, én meg hallgatom, és egyetértek mindennel, amit mondanak

– írja a könyvben, kiemelve, egyetlen előadóról sem hallott azok közül, akikről Bowie beszélt: Iggy Popról, Lou Reedről és a The Velvet Undergroundról.

Ziggy Stardust születése

Ronson állítása szerint ezen az estén történt az is, hogy éppen egy magazint lapozgatva az énekes rámutatott egy képre, pontosabban egy vörös tüskés frizurára, majd megkérdezte tőle, meg tudja-e csinálni neki. A fodrász hozzátette, Bowie tökéletes alanynak bizonyult ehhez a hajformához, mivel vékony testalkatához kellően magasan elhelyezkedő arccsontok, hófehér bőr, illetve hosszú és karcsú nyak párosultak, már-már nőies volt. 

Körülbelül fél órámba telik, amíg levágom hosszú, szőke haját. Aztán katasztrófa történik: a haja nem marad állva, csak félreesik. Angie néhány nappal később felhív, és kissé feszült hangon azt mondja, hogy David nem boldog, kérdezi, mikor jövök vissza. Aznap este a Red Hot Red festékkel jelentkezem a Schwarzkopf Fantasy termékcsaládból. Hoztam egy korpásodás elleni kezelést is Németországból, ami nem csak a korpásodást gyógyítja – kővé dermeszti a hajat

– fogalmazta meg, ahogy azt is kifejtette, bár az énekes frizurája kezdetben úgy festett, mint egy iskolás fiúé, mire végzett a kezeléssel, már el tudták érni a kívánt hatást. 

A fodrász felidézte, Bowie-ék otthonában volt szerencséje találkozni Freddie Burrett divattervezővel is, aki igen bensőséges viszonyt ápolt az énekessel – olykor megcsókolták egymást. Mint írta, ekkor döbbent rá, hogy semmi közös nincs benne és a Bowie-t körülvevő emberekben, ám ennek ellenére elvállalta a feladatot, hogy együtt dolgozzon velük. Folyton keresték, ha az előadónak új hajformára volt szüksége, vagy be kellett segítenie a jelmezek terén, így egyre több időt töltött a bandával. Később a zenekar menedzsere, Tony Defries ajánlotta fel, hogy dolgozzon nekik teljes állásban. Elsőként a The Rise And Fall Of Ziggy Stardust And The Spiders From Mars album borítóján láthatta viszont a frizurát, amit megalkotott Bowie-nak. Ugyan az énekessel való együttműködést szimplán munkának fogta fel, nem feltétlen volt kibékülve azzal az életmóddal, amit folytatott. 

Nyitott kapcsolat

Ronson felemlegetett egy esetet, amikor Bowie neje éppen arról számolt be neki, hogy egy másik banda, a T. Rex egyik tagjával, Mickey Finn-nel töltötte az éjszakát. Angie elmagyarázta, hogy férjével nyitott házasságban élnek, így tud mindenről, és bátorítja is őt: „Drágám, az élet túl unalmas lenne, ha egyetlen emberrel lennénk. Nem titok, de ilyenek vagyunk mi. Mindketten felszabadultak, boldogok és szabadok vagyunk, hogy azt csináljunk, amit csak akarunk – jelentette ki Bowie neje, ám a szavai lesokkolták őt.

Az énekes egyébként később őt is becserkészte, elhívta magához, hogy új frizurát kérjen tőle, majd kibökte, hogy csak látni szerette volna. Mint kifejtette, amikor Bowie ajtót nyitott neki, már azt furának találta, hogy mindkét arcán megcsókolta őt, mivel korábban sosem tett ilyet, így „megszólaltak a vészharangok”. Az előadó vacsorázni akarta őt vinni, amitől teljesen pánikba esett, de vele ment – bár attól tartott, mit fog majd gondolni a neje.

A visszaúton arra gondolok, hogy mi fog történni. Sokkal jobban szeretnék vele dolgozni, mint egy egyéjszakás kalandot az ágyban, de elegánsan távozni bonyolultnak tűnik. Behajtunk a felhajtóra, aztán ülünk a sötétben, amíg ki nem böki: »Nos, Suzi, bejössz?«. Nem vonzódom hozzá annyira, de ahogy rám néz, a távolság csökken közöttünk, és hirtelen megcsókol. Feltámad a szenvedély, és mielőtt rájönnék, mit csinálok, már a hálószobában vagyok. Elengedem a gátlásaimat, miközben levetkőztet. Ő egy gyengéd, romantikus szerető, aki azt mondja nekem, hogy a testem olyan, mint Rubens festményei, és hogy gyönyörű vagyok

– írja a kötetben, megemlítve, Bowie közölte vele, hogy szeret a közelében lenni, ám Ronsont aggasztotta, a felesége hogyan fog reagálni, amikor megtudja, mi történt köztük. 

Ahogy megfogalmazta, Angie a legközelebbi találkozójukon meg sem említette az affért, ahogy Bowie sem verte nagy dobra. Ronson azt írja, nem kívánt egy csoportos szex része lenni, hanem sokkal inkább dolgozni. Hozzátéve, hogy amikor a banda egy ideig a Haddon Hallban élt, félmeztelen lányokat láttak sétálni a földszinten, egy egész éjszakán át tartó buli során. 

Vad bulik

Ronson az előbbieken kívül a könyvrészlet szerint megemlített egy másik esetet is, amikor kissé elszaladt a ló az énekessel az egyik turnéja során. A fodrász – aki akkoriban már Bowie mindenese lett, a sminkeléstől és a frizurakészítéstől kezdve az ebédrendelésig minden a feladatai közé tartozott – visszaemlékezése alapján az egyik koncertet követően az előadó azt kérte tőle, intézze el, hogy az egyik fiatal fiú, akit kiszemelt magának, a turnébuszukba kerüljön. Ronson diszkréten közölte a fiúval, hogy Bowie találkozni szeretne vele, aki erre remegni kezdett. A fellépés után a limuzin hátuljában vártak a bandára, és a megérkezésük után Ronson nem mindennapi helyzetben találta magát. 

David bezuhan a kocsiba, és szó nélkül rámászik a fiúra. Látom, ahogy lenyomja a nyelvét a fiú torkán, és a kezével próbálja lehúzni a nadrágját, miközben azt mondogatja neki, mit fognak csinálni a szállodában. Nem találok szavakat. A gitáros, Mick Ronson megkérdezi, jól vagyok-e, és kinyújtja a kezét a belső ablakon át, hogy megfogja az enyémet, miközben David és a fiú mellettem vergődnek. Most már tudom, miért nem ült egyikük sem hátul. Előre ülök, próbálok nem odanézni. Hallom a cipzár hangját, látok némi bőrt, van némi nyögés. Amikor megállunk a szállodában, David azt mondja, vigyem be a fiút a szobájába, aztán kiszáll, hogy üdvözölje a rajongókat

– olvasható a kötetben, amelyben Ronson azt írja, rosszul érezte magát a történtek miatt, és nem tudta elképzelni, min mehet keresztül a fiú, aki afelől biztosította őt, hogy jól van, így a hotelbe érkezve ismét David Bowie karjaiban veszett nyoma.

Szétszórták a hamvait

Mint ismert, az énekesről már gyerekkorában kiderült, hogy van tehetsége az előadóművészethez. Gitáron, furulyán, szaxofonon, ukulelén, basszushangszereken és zongorán egyaránt tanult játszani, és számtalan zenekarban feltűnt, mire úgy döntött, hogy szóló előadóként és dalszerzőként tevékenykedik. Az igazán nagy áttörés 1969-ben jött el, amikor kiadta a legendás Space Oddity című dalát. A korábbi sikertelen próbálkozásokat lassacskán felváltották a nemzetközileg is elismert kiadványok, sorra érkeztek az olyan ma már kultklasszikusok, mint a The Man Who Sold the World és a Life on Mars?. 

Kezdetben a pszichedelikus stílusokat és hard rock hangzást variálta különféle folk-, elektronikus vagy épp blues- és soulelemekkel, és mindig képes volt a megújulásra – nem véletlen nevezték kaméleonnak, mivel mindegyik lemezéhez más stílus és karakter passzolt. Az éneklés mellett egyébként foglalkozott színészettel is, és olyan filmekben szerepelt, mint a Fantasztikus labirintus. Élete utolsó szakaszában májrákot diagnosztizáltak nála, és nem sokkal a 69. születésnapja után, New Yorkban halt meg 2016. január 10-én. Bár a betegséget 18 hónappal a halála előtt már felismerték, rosszabbodó állapota ellenére folytatta munkát, és azt sem hozta nyilvánosságra, hogy milyen kórral küzd. A kívánsága az volt, hogy ne temessék el, így elhamvasztották, a hamvait pedig Balin, egy buddhista szertartás keretein belül szórták szét. 

Rovatok